Rendhagyó volt ez a megemlékezés, hiszen a találkozó ötlete előző éjszaka született meg, így nem volt idő a szervezésre. Tíz újságíró jött el a szoborhoz, és még kétszer ennyien telefonon jelezték, hogy lélekben együtt ünnepelnek a jelenlevőkkel, de dolguk van, későn jött az invitálás, jövőre viszont ők is eljönnek március 15-én. A résztvevők célja az, hogy legyen a baranyai újságíróknak egy saját ünnepük, aminek szervezésében nem kap szerepet se az állam, se az önkormányzat, sem egyik újságírószövetség. A megemlékezésre minden kollégát örömmel várnak, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali nézeteket vall, viszont nem lehet ott senki, aki propagandacikkeket ír, és szándékos hazugságokra építi írásait.
A vasárnapi találkozó résztvevői hagyományteremtő szándékkal tartották meg rövid ünnepségüket. Tervük az, hogy a későbbiekben nemcsak kollégáikat várják, hanem mindazokat, akik fontosnak tartják a sajtószabadságot és azt, hogy a média tényszerűen tájékoztassa az olvasókat, tévénézőket, rádióhallgatókat. A pécsi rendezvény résztvevői valamennyien úgy látják, hogy ma nincs sajtószabadság Magyarországon, a független lapoknak a kormányzati intézmények törvénysértő módon nem adnak tájékoztatást, ráadásul kiéheztetik és megszüntetik őket, ugyanakkor a kormányhoz köthető propagandacégek tudatosan félrevezetik a polgárokat, miközben sok százmilliárdos támogatásból dőzsölnek. Ennek az állapotnak a tarthatatlanságára kívánja felhívni a figyelmet a spontán megalakult baranyai újságíróközösség, és arra, hogy szabad és megbízható média nélkül egy országban nincs szabadság.
A pécsi rendezvényről egyébként nem lesznek kitiltva a politikusok sem, az ott folyó kötetlen beszélgetések talán ráébresztik őket arra, hogy a széleskörű, őszinte tájékoztatás értékteremtő tevékenység, a rutinszerű hazudozás viszont tönkretesz, generációkra elbutít és jövőtlenné zülleszt egy országot, egy nemzetet.
