választás;vita;listavezetők;Demokratikus Koalíció;Dobrev Klára;

Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció ünnepi felvonulásán március 14-én

Listavezetői vitát kezdeményez Dobrev Klára, Orbán Viktort, Magyar Pétert, Toroczkai Lászlót és Nagy Dávidot is várja

A pártelnök szerint az esemény alkalmas lenne arra, hogy a választók ne a szlogenek, hanem a programok alapján tudjanak dönteni.

Listavezetői vitát kezdeményezett az országgyűlési választás előtt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Dobrev Klára egy hétfői nyilatkozatában azt mondta, a jelölti lista végleges kialakulása után a választóknak lehetőséget kell kapniuk arra, hogy közvetlenül összevessék az egyes politikai erők programját és jövőképét. Felidézte, hogy korábbi választások idején a sok induló lista miatt nehéz volt érdemi vitát szervezni, most azonban öt politikai erő és öt különböző program áll a választók előtt.

A DK elnöke azt javasolta, hogy a választás előtt egy közös vitán vegyen részt Orbán Viktor, Magyar Péter, Toroczkai László, Nagy Dávid és ő maga. Megfogalmazása szerint a választás előtti vita a demokratikus országokban nem lehetőség, hanem kötelesség, mert alkalmat ad arra, hogy a politikusok nyilvánosan ütköztessék programjaikat, érveiket és világnézetüket. 

Dobrev Klára arra is kitért, hogy Orbán Viktor hosszabb ideje nem vett részt választási vitában. Véleménye szerint ideje lenne, hogy a miniszterelnök a nyilvánosság előtt számot adjon az elmúlt másfél évtized kormányzásáról.

Az ellenzéki politikus jelezte: kész részt venni egy ilyen vitán, és reméli, hogy a többi jelölt sem zárkózik el a kezdeményezéstől. Álláspontja szerint egy nyilvános vita hozzájárulhatna ahhoz, hogy a választók ne csupán kampányszlogenek, hanem a programok tartalma alapján alakítsák ki döntésüket az ország jövőjéről.

Gáspár Győző lánya sem maradhat ki a fényűzésből.