Egy jól eltalált városfotó sokat elárul az adott helyszínről és a kép készítőjéről is. Ezt tapasztalni a Kiscelli Múzeumban látható „Városi táj 1974-1989” című kiállításon, melyen többségében fekete-fehér fotókon keresztül elevenedik meg a főváros a Kádár-korszakban. A képeken pedig, bár mutassanak sokat vagy keveset, egy történet vagy annak lehetősége bontakozik ki. Egy fotósorozaton például az aluljáróba vezető lépcsőn le- és felsiető embereket látjuk, más képen fiatalok állnak körbe egy breaktáncost a Párizsi udvarban, de olyat is találunk, melyen egy szerelmes pár csókolózik a kivilágított utcán az éjszakában. És a kevésbé mozgalmas képek is beszédesek: egy üres gang, egy lepattogzott falú belső udvar, egy keramitkockákon várakozó alak vagy az Ifipark betonjának réseiből kibújó növények.
A tárlat elismert fotóművészek munkáiból válogat, és bár az alkotók más-más generációhoz tartoznak, közös bennünk, hogy mindegyikük hozzájárult a korszak fotóművészeti bemutatásához. A tárlat koncepciója szerint a címben szereplő városi táj utal a városra mint egyedi tájra, másfelől arra a komplex tájfogalomra, mely értelmezhető a természeti, az épített és a társadalmi környezet által formált alakzatként. A kiállítás képein is az épületek és terek mellett a természet és a városlakók is fontos szerepet kapnak, a „hármasuk” pedig egyedi kompozíciókat és szintéziseket hoz létre. És hogy miért 1974-től kezdődik a kiállítás? Mert ettől az évtől jelent meg a magyar fotóművészetben egy formabontó fiatal nemzedék, majd alakult meg pár évvel később a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, mely a Magyar Fotóművészek Szövetségén belül működött. A tárlat az 1989-es, rendszerváltó évvel zárul, mely politikai határvonal, illetve ekkortól jelenik meg az analóg fotózás mellett a digitális is.
A képeket nézve a korabeli társadalom is megelevenedik, és azok a városi térben elhelyezett feliratok vagy képek, melyeket ma már nem találnánk. Ilyen Vékás Magdolna fotóin egy gyárfalon olvasható „A haza nekünk épül”, a „Mi építjük” és az „Éljen november 7.” felirat vagy Flesch Bálint képén a „Tündér” neonreklám egy épület oldalán. Benkő Imre fotóján a Kálvin téren egy fekete szövetkabátos, idős hölgyet látunk, amint a téglafalra festett fürdőruhás nők mellett halad el, míg egy másikon a járókelők a Reménykedők című magyar filmvígjáték szintén festett plakátja előtt sétálnak. Halas István egy művén pedig a történelem is megelevenedik: az „1989. június 16. reggel 7:30” című képen a Szépművészeti Múzeum fekete szövetbe vont oszlopait látjuk, melyek között a távolban feltűnik Gábriel arkangyal és a Műcsarnok szintén feketébe és fehérbe vont épülete Nagy Imre és társainak újratemetése napján.
A tárlaton két fekete-fehér filmből is láthatunk jeleneteket, Jeles András 1979-es A kis Valentinójából és Tarr Béla 1982-es Panelkapcsolatából. Mindkét alkotásban a városi környezet összekapcsolódik a szereplők lelki világával. Ahogy Petri György írja a Mozgó Világ 1980/3-as számában, A kis Valentinó hősének útja a Budapesten „merő bolyongás, korcs odüsszeia, a kaland karikatúrája”, míg Gelencsér Gábor filmtörténész a 2008-as Lakótelepek. A modernitás laboratóriumai című kötetben azt írja a Panelkapcsolatról, hogy „a szereplők jórészt artikulálatlan rossz közérzetét, amelyet csak általános, semmitmondó vágyaikban képesek megfogalmazni, a lakótelepi környezet látványvilága fejezi ki, erősíti fel és mélyíti el”, miközben „Tarr kényesen ügyel arra, hogy a lakótelepi életet ne szociológiai vagy urbanisztikai szempontból minősítse”.
Infó: Városi táj 1974-1989. Progresszív fotók Budapestről. Kurátor: Zsoldos Emese. Kiscelli Múzeum. Megtekinthető 2026. június 30-ig
