Huszonnyolc év elteltével ismét világbajnoki résztvevő a magyar női kosárlabda-válogatott. Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese a törökországi selejtezőtorna záró fordulójában 89-74-re felülmúlta a vendéglátó együttest, amivel eldőlt, hogy ott lesz a szeptemberi németországi világbajnokságon.
Az első negyed 25-25-ös döntetlennel végződött, mindkét együttes pontosan fejezte be támadásait, a második tíz percre jelentősen javult a magyarok védekezése, aminek meg is lett az eredménye, tizenegy ponttal sikerült elhúzni az ellenféltől a félidőre (52-41).
A harmadik felvonásban a védekezésen volt a hangsúly, ebben a játékrészben született a legkevesebb pont, de a magyar válogatott ekkor is növelte a különbséget, 66-52-ről kezdődött az utolsó negyed.
Ezt a szakaszt nagyon jól kezdték a törökök, az első két percben 9 pontot szereztek, amire csak 3-mal válaszolt a magyar együttes (69-61), Völgyi időt kért, utána 4 pontot szereztek a magyarok és a folytatásban megőrizték előnyüket és megérdemelten nyertek.
– Végig azt mondtam a lányoknak, hogy képesek kijutni és meg fogják csinálni - mondta Völgyi Péter az M4 Sportnak. - Nagyon büszke vagyok a csapatra, óriási eredményt értünk el. Tudunk ennél is jobbak lenni, több alapember nem volt itt velünk. A torna előtt tudtuk, hogy az argentinok ellen muszáj lesz nyerni, hosszabbítás után sikerült hozni ezt a mérkőzést. Mentálisan nehéz volt feldolgozni, hogy a mai záró meccs előtt egymásután négy találkozón nem alakult úgy az eredmény, hogy ott legyünk a vb-n. Ez óriási mentális teher volt, amit elbírt a csapat.
A magyarok a tornát a második helyen fejezték be, aminek a vb-csoportok sorsolásánál lesz nagy jelentősége. A magyar női kosárlabda-válogatott 1957, 1959, 1975, 1986 és 1998 után szerepel ismét világbajnokságon.

