Kína válaszúton – Lengyel László és Krajczár Gyula beszélgetése

Lengyel László (L. L.): Kínában éppen lezajlott a tavasszal szokásos „két ülés”, vagyis a Politikai Konzultatív Tanácsadó Testület és a parlament, a Népi Gyűlés ülésszaka, amelyen elfogadják a 15. ötéves tervet (2026–30), s végső jóváhagyásra terjesztik a pártplénum elé. A kínai tervek az egész világot befolyásolják, ugyanakkor egyértelmű, hogy Kína nincs kiszolgáltatva a trumpi zavaroknak, saját tempója szerint halad. A miniszterelnök minden korábbinál alacsonyabb, 4,5-5 százalékos növekedési célt tűzött ki 2026-ra, elismerve a lassulást, s egyben figyelmeztetett az erőltetett növekedés veszélyeire. A kormányzati dokumentum több mint száz közvetlen növekedési projektet határoz meg, ezek közül különösen a mesterséges intelligencia, a digitalizáció, a zöld ipar fejlesztését hangsúlyozza, és ismét kimondja, hogy növelni kell a fogyasztást. A kínai reformerek szerint egészségügyi- és nyugdíjreformokra lenne szükség ahhoz, hogy a fogyasztás érdemben növekedjen. Hogyan látod most a kínai gazdaság helyzetét a tervek tükrében?

Krajczár Gyula (K. Gy.): A mostani tervek valóban nem rutinszerűek. A 4,5–5 százalékos növekedési cél azt jelzi, hogy a kínai vezetés elfogadta: a korábbi, rendkívül gyors növekedés korszaka véget ért. Ez nem egyszerű ciklikus lassulás, hanem a gazdasági modell kényszerű átalakulása. Az ingatlanszektor túlméretezetté vált, a helyi önkormányzatok eladósodtak, a demográfiai fordulat pedig egyre erősebben hat a gazdaságra. A vezetés ezért tudatosan alacsonyabb, de stabilabb növekedési pályát választ. A változás egyik iránya az iparszerkezet átalakítása. A kormányzati dokumentumok kiemelten kezelik a mesterséges intelligenciát, a digitalizációt és a zöld ipart. Kína ezzel a korábbi, alacsonyabb hozzáadott értékű feldolgozóipari modellből egy technológia-intenzív gazdasági szerkezet felé mozdul. A cél nem pusztán a növekedés fenntartása, hanem a globális technológiai versenyben elfoglalt pozíció megerősítése. Ebben az állam továbbra is aktív iparpolitikai szerepet vállal: kijelöli a stratégiai ágazatokat, támogatja az innovációt és igyekszik csökkenteni a külső technológiai függőségeket.

A másik fontos kérdés a fogyasztás, a belső kereslet szerepe. A kínai gazdaság hagyományosan beruházás-vezérelt, de régen beszélnek arról, hogy a fogyasztásnak kellene a növekedés motorjává válnia. A mostani dokumentumok is hangsúlyozzák, hogy növelni kell a belső keresletet. A fogyasztás tartós erősítéséhez mélyebb szociális és intézményi reformokra lenne azonban szükség – mindenekelőtt az egészségügyi és nyugdíjrendszerben –, mert a kínai háztartások magas megtakarítási rátája részben éppen a szociális biztonság kockázataiból fakad. E rendszerekben történnek lépések, de inkább fokozatos, részleges reformokról van szó, nem egy átfogó jóléti fordulatról. 

A magas megtakarítás egyébként önmagában nem kínai sajátosság. A kelet-ázsiai iparosodó gazdaságok – Japán, Korea vagy akár Vietnám is – hosszú ideig hasonló mintát követtek: magas megtakarítás, magas beruházás, exportorientált növekedés. A különbség inkább az, hogy ezen országokban idővel nagyobb szerepet kapott a belső fogyasztás. Kínában ez a folyamat lassabban halad. Ezért a mostani gazdaságpolitikai irányt inkább úgy lehet leírni, hogy bár retorikailag erősebben van jelen a fogyasztás növelésének szükségessége, a terv továbbra is a masszív, államilag vezérelt beruházásokra épít. A változás az, hogy az ingatlan- és infrastruktúra-beruházások helyét egyre inkább a technológiai és zöld ipari beruházások veszik át. Bizonyos értelemben elismerik, hogy a régi modell kimerült, és a kereslet élénkítése létfontosságú, de a növekedés fő hajtóerői egyelőre az átrendezett iparpolitikai beruházások maradnak. Feltehetően még ebben látnak garanciákat a biztosabb növekedésre.

L. L.: Ebben az évben fontos személyi döntések is lesznek, így arról, hogy Hszi Csin-ping elnök újabb ciklusban folytatja-e, illetve hogy kik jöhetnek számba az utódlás tekintetében. Az elmúlt évben Hszi lefejezte annak a hadseregnek a vezetését, melynek mindig fontos szerepe volt és van a hatalom irányításában. Mi a hatása ennek a tisztogatásnak, milyen következménnyel jár ez a kínai hadseregre, illetve a hatalom szerkezetére nézve?

K. Gy.: 2027-ben pártkongresszus lesz, ami a kínai rendszerben mindig a személyi és intézményi erőviszonyok újrarendezésének időszaka. Ilyenkor természetes módon erősödnek a pozícióharcok a párt, az állam és a hadsereg vezető intézményeiben is. A katonai vezetésben végrehajtott személycseréket sem lehet pusztán korrupcióellenes kampányként értelmezni: ezek a hatalmi rendszer stabilizálásának eszközei is. 

A Népi Felszabadító Hadsereg sajátossága, hogy nem az állam, hanem közvetlenül a párt irányítása alatt áll, ezért a katonai vezetés személyi összetétele mindig különleges politikai kérdés. Amikor a legfelső katonai vezetésben egyszerre több leváltás történik, az nem menedzsment-probléma, hanem a pártellenőrzés megerősítését szolgálja. A mostani tisztogatások ebből a szempontból Hszi pozíciójának konszolidációját jelzik. Fontos azonban, hogy ez nem az első ilyen hullám a hatalomra kerülése óta. Az elmúlt évtizedben a hadsereg vezetésében többször is jelentős személycserék történtek, ami arra utal, hogy a katonai apparátus feletti politikai kontroll fenntartása tartós gondot jelent a vezetés számára. A mostani lépések nemcsak azt sugallják, hogy a hatalom megerősítette a kontrollját, hanem azt is, hogy a hadsereg feletti ellenőrzés permanens probléma.

Nyilván dolgoznak itt szervezeti tényezők is. A kínai hadsereg másfél évtizede gyors modernizáción megy keresztül: átalakul a szerkezete, nő a rakétaerők, a kiberképességek és általában a technológiai hadviselés szerepe. Az átalakulás együtt jár a parancsnoki struktúrák átszervezésével és persze korrupcióellenes kampányokkal is, hiszen a fegyverbeszerzések és a katonai ipar jelentős pénzügyi forrásokat mozgatnak. Az elmúlt időszakban sok spekuláció jelent meg a hadseregen belüli feszültségekről vagy stratégiai vitákról, Tajvan kérdéséről, puccskísérletről, de ezekről nincsenek megbízható bizonyítékok. A nyitott kérdés az, hogy a mostani leváltási hullám stabilizálja-e a helyzetet, vagy csak újabb epizódja egy lezárhatatlan, hosszabb folyamatnak. Rövid távon a tisztogatások nyilvánvalóan erősítik Hszi Csin-ping pozícióját. Hosszabb távon viszont az ismétlődő vezetőváltások arra utalnak, hogy a hadsereg és a politikai vezetés viszonya továbbra is a kínai hatalmi rendszer egyik legérzékenyebb pontja.

L. L.: A világban történtek és hazai események alaposan megváltoztatják a magyarországi kínai befektetések jövőjét. Bárki kerüljön kormányra az áprilisi választásokon, komoly problémákkal kell szembenéznie. A gödi Samsung környezetszennyezési ügye előrevetíti a kínai beruházások környezetvédelmi kockázatait. Továbbá az EU által elfogadott Industrial Accelerator Act, vagyis a Made in Europe erősítését szolgáló szabályozás kimondja, hogy adott termékben, például az elektromos autóknál 70 százalék európai komponensnek kell lennie. Még ha a százalékok csökkennek is, és győzedelmeskedik a német álláspont, amely megbízható partnerként el kívánja fogadtatni a japán vagy indiai komponenseket, a kínai termékek nem lesznek elfogadottak. Ez egyszerre fogja érinteni az elektromos autókat, az akkumulátorokat és zöld technológiai kínai beruházásokat. Továbbá, az USA is nyomást fog gyakorolni Európára, így Magyarországra is, hogy álljon le a kínai fejlesztésekkel. Bár úgy vélem, hogy ez közép- és hosszútávon zsákutca, rövid távon mégis számolni kell vele. Mi a teendő?

K. Gy.: A magyarországi kínai beruházások körüli vita az elmúlt években gyakran két leegyszerűsített álláspont között zajlott. Az egyik szerint ezek új ipari korszak kezdetét jelentik, a másik szerint geopolitikai vagy ideológiai kockázatuk miatt inkább terhet jelentenek. A valóság ennél összetettebb, mert a kérdés valójában nem Kínáról, hanem elsősorban a magyar gazdaság szerkezetéről szól. 

A világgazdaságban jelenleg erős iparpolitikai fordulat zajlik. A nagy gazdasági térségek – az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína – egyre inkább stratégiai megfontolások alapján próbálják újraszervezni ipari és technológiai kapacitásaikat. Az EU is ebbe az irányba mozdult el: a technológiai és ipari autonómia erősítése érdekében olyan szabályozásokat vezet be, amelyek ahhoz, hogy egy termék európainak minősüljön, magas arányú európai hozzáadott értéket kívánnak előírni. Ebben az átalakuló ipari térben Magyarország sajátos helyzetben van. Az ország gazdasága az elmúlt évtizedekben erősen az autóipar köré szerveződött, ennek megfelelően a beszállítói láncok jelentős része is ehhez az ágazathoz kapcsolódik. A mostani kínai beruházások alapvetően ebbe a struktúrába illeszkednek. Nem új, egészségesebb ipari modell kialakulását segítik elő, hanem a már meglévő, torz autóipari specializáció további elmélyítését. Ráadásul nem is a magas hozzáadott értékek terrénumán járunk. A kérdés ezért valójában nem az, hogy a beruházások kínai vagy más eredetűek-e, hanem az, hogy milyen gazdaságszerkezeti pályát erősítenek meg. A kínai gazdasági kapcsolatokat viszont ellenkező irányban is lehetne használni: a diverzifikáció eszközeként, például a zöld technológiák, a digitális gazdaság vagy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó iparágak fejlesztésében.

Persze a geopolitikai dimenziót sem lehet figyelmen kívül hagyni. Az USA az elmúlt években egyre határozottabban igyekszik korlátozni Kína technológiai térnyerését, és szövetségeseit is arra ösztönzi, hogy csökkentsék a kínai jelenlétet bizonyos stratégiai ágazatokban. Nem tekinthetünk el attól, mert ők sem fognak eltekinteni tőle, hogy a szövetségesük vagyunk. Európa azonban – velünk együtt – bonyolult helyzetben van: miközben biztonságpolitikai szempontból az Egyesült Államokhoz kötődik, gazdasági kapcsolatai Kínával továbbra is jelentősek.

Magyarország az európai dilemma egyik sűrített példája. NATO-tagként az amerikai biztonsági rendszer része, miközben gazdaságpolitikájában nyitott a kínai ipari beruházásokra. Ez rövid távon politikai feszültségeket okozhat, de valójában azt mutatja, hogy a világgazdaság átalakulása egyre összetettebb gazdasági és geopolitikai alkalmazkodást követel meg. Ebben a jövőbeli magyar kormányok csapkodásokkal, elvadult ideológiákkal nem sokra fognak menni, mozgásterük csak akkor maradhat érdemi, ha a geopolitikai lojalitások és a gazdaságszerkezeti érdekek között kellő taktikai érettséggel tudnak egyensúlyozni.