kormányinfó;

Nagyjából 3 és fél hónapra elegendő a stratégiai kőolajkészlet

A TV2 Tények arról érdeklődött, hány napra elegendő kőolajtartaléka van Magyarországnak, és milyen megoldást tud arra a kormány találni, ha mégsem indulna újra a szállítás Ukrajnából. Nagyjából 3,5 hónapra elegendő a stratégiai kőolajkészlet, ennek 80 százaléka megvan, tehát közel három hónapra elegendő, jelenleg az Adria-kőolajvezetéken érkezik, amit a Mol rendelt meg, a százhalombattai finomító is működik – sorolta.

A hétfőre megrendezett budapesti Patrióták-nagygyűlés fő üzenete, hogy van Európának olyan konzervatív-jobboldali pártszövetsége, ami nemet mond a migrációra, versenyképes Európát és békét akar, fontosnak gondolja a hagyományos értékeket, illetve a választásokat megelőzően támogatásukról biztosítják a tagok a Fidesz kampányát.

Többek között Kecskemétre, Győrbe és Törökszentmiklósra is ellátogat a kormányfő.