Múzeumi igényű kiállítást láthatunk Fehér László 1983 és 1988 között festett, nagy méretű munkáiból a budapesti Einspach & Czapolai Fine Art galériában. Ezeket a műveket a nagyérdemű csakis évtizedekkel ezelőtt láthatta, a nyolcvanas évek óta több mű is becsomagolva pihent a művész raktárában – sőt, van olyan kép is, melyet Fehér László is négy évtizeddel később, most csomagolt ki. A művek másrészt az életmű egyik legizgalmasabb korszakában születtek, mikor is Fehér elhagyta a hetvenes évekre jellemző realista ábrázolását, és egy költőibb, expresszívesebb és olykor szenvedélyesebb ábrázolás felé fordult.
E fordulatot az hozta el, amikor 1981-ben kiutazhatott a Fiatal Művészek Stúdiójának köszönhetően több társával Bázelbe, ahol az Art Basel művészeti vásáron először láthatta élőben a külföldi mesterek színekben gazdag, nagy gesztusokkal megfestett képeit. – Döbbenten néztem ezeket a műveket. Akkor én még hiperrealista, gyakran szoció témájú képeket festettem, és éreztem is, hogy kicsit beszűkültem, és szeretnék én is kötöttségek nélkül alkotni. A svájci út pedig felszabadítóan hatott rám, valósággal rám szakadt a művészet, hisz a múzeumokban Chagalltól kezdve Matisse-ig és egészen napjainkig, a német nagymesterek mint Georg Baselitz, Rainer Fetting és Salomé színes munkáiig sok mindent láttam. Ez óriási és termékenyítő erővel hatott rám, hazaérve elkezdtem én is hasonló szellemben alkotni, és közben kapcsolódni a magyar művészet nagyjaihoz, Kosztához és Tornyaihoz. Próbáltam a régi idők témáit napjaink formavilágában értelmezni, és az elődök munkáiból merítkezve új aspektusból megmutatni a festészetet – mondta lapunknak Fehér. Az akkori képein erősek lettek a színek, a gesztusok, átjárta azokat a szenvedély, a képeket pedig Hegyi Lóránd művészettörténész az általa meghatározott új szenzibilitás nevű stílusba sorolta.
A kiállításon látható képeken személyes történetek jelennek meg, melyek a történelmi múlthoz is kapcsolódnak, ilyen az 1985-ös A gettó kapuja volt című alkotás is. – Ennek a képnek az a története, hogy a nyolcvanas években a hetedik kerületben, a Dohány utca környékén sétáltam, és egyszer csak megláttam a málló, pusztuló falon egy márványtáblát, amin az állt, hogy itt volt a gettó kapuja. És akkor abban a pillanatban emlékek tolultak föl bennem a feleségem családjának történeteiből. Ezután haza is mentem, és megfestettem ezt a képet a sötét kapuról. Amikor viszont elkészült, éreztem, hogy valami fókuszpont kell bele, ezért belefestettem finom, áttetsző, kék színnel a feleségem édesanyjának a kisleánykori képét, amint egy babát ölel – mondja Fehér, majd így folytatja: – 1944-ben amikor a bevagonírozáshoz begyűjtötték a pesti zsidóságot a feleségem anyukájának szólt az édesanyja, hogy a sáljával takarja el a ruháján a sárga csillagot, és amikor az őr nem figyel, szaladjon át a túloldalra, menjen el a közeli Rózsa utcába, ahol várják. A gyerek pedig így tett, eljutott a nagymamájához, akivel együtt a gettóban csodával határos módon sikerült átvészelnie a háborút, az édesanyját viszont soha többé nem láthatta, őt elhurcolták, és meghalt Auschwitz-ban.
A tárlaton szerepelnek római tematikájú képek is, mivel 1986-ban Fehér László ösztöndíjjal három hónapot tölthetett az örök városban a Római Magyar Akadémián, így lehetősége nyílt az ókor és a reneszánsz itáliai művészetét megismerni. – Fantasztikus élmény volt kimenni, rengeteg Caravaggiót láttam templomokban, a Sixtus-kápolna alakjai is lenyűgöztek, meg az a rengeteg műkincs, amit láttam a városban – mondta Fehér. Egy alkalommal a feleségével és egy történész barátjukkal elmentek Tivoliba, ahol magával ragadta a díszes kert és a hatalmas vízesések, az egyik épület oldalán pedig szintén egy márványtáblát látott, melyen az állt, hogy itt járt Liszt Ferenc, és a hely hatására komponálta A Villa d'Este szökőkútjai című szerzeményét. – Teljesen elérzékenyültem, különös érzés lett rajtam úrrá, és nem tudtam szabadulni attól, hogy ez a nagy zeneszerző is itt sétált – mondta Fehér. A jelenetet megfestette, ahogy a Tivoli egyik zuhatagát nézi Liszt Ferenc vékony, fehér vonalakkal felvitt szellemalakja. – A képen az alkotót csak mint jelet festettem fel, aki után itt maradt az a grandiózus életmű, amelynek egyik legszebb darabja A Villa d’Este szökőkútjai.
Az 1986-os Hadrianus című kép sötétbarna gesztusokkal felvitt terében a római császár nagy méretű, ledöntött babérkoszorús fejszobrát látjuk, mellette egy megdőlt oszloppal és egy koponyával. – A képet az emberi hatalomról festettem – mondja Fehér –, és arról, hogy egyszer minden véget ér, antikká válik vagy teljesen eltűnik. A hatalom örök emberi vágy, ami végül tudjuk, hogy hova vezet.
Infó: Fehér László. Művek az 1980-as évekből. Einspach & Czapolai Fine Art. Budapest, V. kerület, Hold utca 12. Megtekinthető 2026. április 17-ig
