A legjobb egész estés animációnak járó Golden Globe jelölés után megkapta a kategória Európai Filmdíját tegnap Berlinben, ahonnan épp most futott be Párizsba. Gondolom, azért ez egy kellemes fáradság lehet.
Igen, boldog vagyok, és azt is el kell mondanom, hogy a szakma elismerése miatt is örülök, mert ez nem csupán az Arco díja, hanem remélem, a 2D-animációé is. Tényleg úgy gondolom, hogy a 2D-animáció jelenleg veszélyben van az AI és mindenféle más digitális trend miatt. Számomra ezeknek a díjaknak az elnyerése azt is jelenti, hogy ez a műfaj még nem halt meg, és az emberek szeretik. Illetve egyfajta támogatása annak, hogy folytassuk, mert ha abbahagyjuk a klasszikus humán animáció készítését, tíz év múlva ez az egész elveszik, feledésbe merül.
Mennyiben volt más az Európai Filmdíj élmény a Golden Globe-gálától?
Előbbi sokkal emberibb léptékű. Törékeny, nem tökéletes, de ugyanakkor sokkal meghittebb is. A Golden Globe-gála... olyan profi. Tökéletes a ritmusa, olyan mint az elektromos zene – pop, pop, pop – gyerünk tovább. De New Yorkban is nyertünk egy díjat, és itt a hangulat, a kaotikusabb ritmus, ha úgy tetszik sokkal hasonlóbb az európaihoz.
Akkor az Oscart nem is várja annyira, mivel az lesz a legprofibb szervezés?
Ne értsen félre, ez nagyszerű, és örülök azoknak a stábtagoknak, akik velem együtt elkészítették ezt a filmet, mert az ő munkájukat is elismerik ezek a díjak. Csakhogy nekem két gyermekem született a forgatás alatt. Még kicsik: a kislányom négyéves, a kisfiam pedig egyéves. És ez az úgynevezett díjkampány pokoli nehéz, mivel nyolc hónapja nem lehetek velük. Valójában talán havonta három napot vagyok otthon és ez is komoly szervezést igényel. Szóval ez a rossz része a dolognak, hogy nem vagyok a családommal, és a film pont erről szól. Mekkora kamunak érzem most magam!
Az Arco francia eredetije mellett az angol nyelvű verzióját is ön felügyelte: nehéz volt Natalie Portmant rábeszélnie?
Ő adta Iris anyjának a hangját és Mikki hangjának felét, Mark Ruffalóval közösen. A francia változatban ugyanez volt a technika, Swann Arlaud és Alma Jodorowsky közös munkája volt. Összekevertük a hangokat, mert úgy gondoltuk, érdekes lenne, ha Mikkinek lenne egy olyan karaktervonása, hogy az apai és anyai hang között tud váltani, illetve a kettő keverékét is képes használni. Ennek ugye megvannak a dramaturgiai okai is.
De Portman még pénzt is tett a produkcióba, ugye?
Igen, ami nagyon jól jött, mert mi a saját pénzünket fektettük az animatik elkészítésébe és pont a negyvenötödik percnél derült ki, hogy nullára tettük magunkat. Sikerült elérnünk Nathalie Portmant, aki a producer cégtársával Sophie Mas-el épp projekteket kerestek. Csak annyit kérdeztek, hogy mire van szükségünk. Be szeretnénk fejezni az animatikot, mondtuk és körülbelül annyi pénzt adtak, mint amennyit mi befektettünk. Ezután a költségvetést is sokkal könnyebb volt összeszedni, hiszen mögénk állt egy művész, akinek a neve – szó szerint aranyat ért.
Miben különböznek az amerikai színészek a franciáktól?
Nem hiszem, hogy létezik erre egyetemes válasz, de míg a franciákkal nagyon sokat egyeztettem, a nagy sztároknak nem mertem annyit magyarázni, ám érdekes, ők sokkal kreatívabbak voltak a „játék” során. Így mázlim volt velük. A francia és angol végeredményt összehasonlítva az utóbbiban sokkal több lett a verbális csattanó, mely kifejezi a kulturális különbözőségeinket.
Kicsit maradva a hangoknál, azért többen azt mondták, hogy örömmel nehezítette meg a saját életét az elképzeléseivel.
Jó ötlet volt a hangok párosítása úgy értem, minden téren, de a kivitelezése pokoli volt. Eleinte elméletileg tetszett az ötlet, mert harcolok a mesterséges intelligencia értelmetlen vagy lustaságból való felhasználása ellen, és úgy gondoltam, hogy az élőlények saját hangjaira van szükségem, például madarakéra, vagy hogy igazi gyerekeket szerettem volna. A számítógépekhez, a robotokhoz pedig a saját hangjukat akartam. Szóval itt mondtam: használjuk a mesterséges intelligenciát. A legelején felvettünk ötezer mondatot, a dialógusaikat különböző hangszíneken. És így tanítottuk meg a robotokat ezekre a két hangra, hogy aztán pontosan ugyanolyanná tudtuk őket tenni. Annyira tökéletes volt, hogy nem volt semmi mozgás. Aztán újra felvettük a valódi szövegeket AI nelkül, és azok nem voltak teljesen azonosak. Kivágtuk őket, hogy jobban össze tudjuk illeszteni. De voltak hibák, és ezek sokkal érzelmesebbek voltak, mint a tökélyre hangoltak. Emberként nem a tökéletlenséget ismerjük fel, hanem a hibákat, és szerintem talán ezért nem haltunk még ki, mint faj. Mert azért mégiscsak a bukásaink tesznek minket egyedivé.
Névjegy
Ugo Bienvenu párizsi székhelyű francia illusztrátor, rendező, kiadó és producer.
Arco szivárványos jelmezben pózol a vásznon. Ez direkt utalás a befogadás és a sokszínűség értékeire?
Nem. Már vagy húsz éve használok szivárványokat a munkáimban, és hirtelen most nem is tudom miért vált ez egyfajta védjegyemmé. Nem arról van szó, hogy elleneznék bármit, csak a film nem erről szól, hanem a szerelemről, a gyengédségről, az élet megosztásáról, a generációk közötti megbékélésről. Arról, hogy mindenkit egy szobába tegyünk, és nem abban gondolkodni, hogy a közös dolgokban kell bízni, és nem a különbségekben. Nem akartam semmit sem tenni a filmbe, ami bármilyen módon megosztana minket. Ez egy olyan alkotás, ami engem erősít meg. Amikor most utazom, és látom, hogy olyan sokan nézik a filmet, hogy mindenkinek ugyanaz az érzése a közönségességről, és ezt felismerik. Mindenki, legyen öreg, fiatal, fekete, fehér, sárga vagy akármi vannak érzelmeink, és én erre fogadok. Ha jobban támaszkodnánk az érzelmekre, a képzeletre, az érzésekre, talán nem lenne ennyire a szar világ.
Ezt kifejtené?
Most sok a megosztottság a világban, és szerintem nagyon fontos, hogy ne arról beszéljünk, mi különböztet meg minket, hanem arról, mi tesz minket egyformává, érti? A szívünk csak a miénk, ugyanúgy reagálunk ugyanazokra a helyzetekre. Mint mindenki – még ha kibaszott rasszista is vagy, mert, hát mindenkinek van ilyen családtagja vagy barátja, tudsz sírni, amikor meghal a babád. Mintha mind ugyanabból a fából lennénk faragva. Nem akartam, hogy a faji kérdések, legyenek az Arcóban. Azt akartam, hogy mindenki ugyanazt érezze a moziteremben, amikor nézi. Igen, meg kell osztanunk a dolgokat, és mindenkivel beszélnünk kell. És szerintem, ha válaszolunk és tényleg meghallgatjuk magunkat, akkor végül mindenki ugyanabban a dologban fog egyetérteni. Életemben még soha nem találkoztam igazán rossz emberrel, tényleg soha. Rengeteg országban éltem már, és senki sem pusztán rossz. A helyzetek tesznek azzá.
