Pintér Sándort persze nem körözi le a „hányjunk együtt!” versenyben: a rendőrséget és az oktatást is (ugye már csak májusig?) felügyelő főbürokrata egy tornateremben tartott lakossági fórumon előadta, hogy volt kollégái a századost egyszerűen árulónak tartják, ami már a verbális bántalmazás és a nyilvános megszégyenítés iskolapéldája.
Szabó Bence márpedig hős, nyilván az én buborékom szerint, ami azonban meglepően gyorsan tágul, mintha még last minute is egyre többen ébredeznének.
Rendszerváltó forradalmárkodás folyik már a női pletykacsoportokban is, ahol eddig a férjek/főnökök/szeretők kibeszélése volt a téma. Az asszonyok nem rágerjedtek a fess Bence századosra, tisztelettel és elismeréssel beszélnek róla. A neki indított, egészen 280 millió forintig felfutó gyűjtés pedig jól mutatja a dafkehangulatot – miközben sokan már ennél nagyobb árat is fizettek a NER-ben, amikor hasonló módon kiálltak az elveikért és az igazságért.
Még jó, hogy a miniszterelnök nem személyeskedve balekozta le a századost, hanem mert szerinte nem látott át egy kémelhárítási ügyet, hiszen erre nem is lehetett rálátása. „Azért titkosszolgálat, mert a nevében is benne van, hogy titkos” – jött a szokásos debilizáló parasztlogika, majd Orbán még azt is hozzátette, „nagyon helyes”, hogy a gyermekpornográfia súlyos vádjával mószerolták be hamisan a tiszás informatikusokat. Most átugorva a logikai tigrisbukfencet, hogy miért is akarhatták volna ők az ukránok megbízására bedönteni a legnagyobb ellenzéki pártot, mielőtt azok bábkormányt csinálhattak volna a Tiszából Budapesten, nem Szijjártó lehallgatása volt a héten az „óriásbotrány” (korábban még ő maga kérkedett, hogy nem is titkosított vonalon beszélget), hanem hogy Magyarország kormánya a saját, hivatalos oldalaira feltöltötte a Gundalf néven ismert Hrabóczki Dániel titkosszolgálati meghallgatását (a titkos már smafu?), julienne-re vágott formában. Bámulatos, mekkora arcvesztés lett ebből is.
Azt ugyanis az aranyszájú, fekete öves kémelhárítók se látták át, hogy nem egy null kilométeres kémfiókával, hanem egy autodidakta szuperkémmel ülnek szemben.
A Stranger Thingsből kilépett tizenéves elbánt nemcsak Henryvel (ha létezik, és nem csak a Hellyel lefelében), de másnap szépen leleplezte magát, és azt, ahogyan az orruknál fogva vezette az állampárt titkosszolgálati boomereit. Már csak Buddha kitálalása hiányzik, bár már értjük, miért épp egy buddhának kellett lennie a Tisza-párt főinformatikusának.
Szabó Bence minden szava igaz volt, hiszen most is jóval előbb átadták a propagandának a videót, és a Rogán-kutyák (miért is hinnénk el nekik, hogy nem azok?) fényesen leszerepeltek. Aki szerint az egy érv, hogy élő magyar ember nem használja az agancsoskodás szót, azt egy középiskolai vitaversenyt nyert tini röhögve leiskolázza. A magyar titkosszolgálatok kínos bohózatba keveredtek, amit kormányuk kitolt a nyilvánosságba, a főnökük meg a kegyelmes asszonyhoz hasonlóan vakon aláírta a jelentést, miszerint az ukránok kémet akartak faragni a tinédzserből (akit még jó, hogy nem neveztek informatika szakkörösnek), méghozzá egy észtországi hivatalos NATO-kiképző központban. Aztán Szijjártó Mindig Állok Rendelkezésedre, Szergej kiállt, és elmondta a vádbeszédet: „kiderült, hogy a Tisza Párt informatikusa a saját meghallgatásán saját maga elmondja, hogy az ukránok beszervezték, az ukránok kiképezték, az ukránok kapcsolattartót jelöltek ki a számára, és még támadó akciók végrehajtására is felkészítették” – csakhogy Gundalf pont nem ezt mondta. Ennyire ostobának nézik a magyarokat, amire már nincs semmi mentségük. Szijjártó külön is megéri a pénzét, bár hálásak lehetünk a feltétlen balfaszságáért, ami még pár lepattanó szavazatot érhet.
Szükség lesz rá, különösen, ha megnézték (és öt nap alatt már 1,7 millióan látták) A szavazat ára című vérfagyasztó közéleti horrort.
A nyírbogáti polgármester-háziorvos – aki méltán pályázik a „minden, ami ellenszenves a Fideszben” címre – rögtön be is perelte a leleplezőket, miután a videóban több helybéli is utalt rá, hogy a doktornő (Simon Miklós térségi fideszes parlamenti képviselő felesége) a szavazatuktól teszi függővé a létfontosságú gyógyszerek felírását, és attól félnek, ha nem rá szavaznak, a rokonukat kiteszik a szociális otthonból. Akadt, akinél a villanyt kapcsolták le, és majdnem elvették a gyerekét, nehogy ráinduljon a kormánypárti jelöltre, mások viszont a „mozgósítás” és a „személyes szavazatsegítés” árából házat építettek. Tudhattuk már rég, hogy így mennek mifelénk a választások (ráadásul a rendszerváltás óta), de ilyen nyomasztó töménységben egyben még nem láttuk – köszönet és riszpekt érte a DE! Akcióközösségnek. Ezek fényében mennyi kreditet adunk még Orbán Viktornak, aki szerint a választások kimenetelét nem lehet előre megmondani, mert azt az emberek döntik el? És aki biztosan állítja, hogy tudja, az túl sokat gondol magáról, mert ő még negyven év után sem tenne ilyen kijelentést?
Pont annyira hihetünk neki, mint Marsi Anikó alázatos álmélkodásának a halászcsárdadíszletben, amiért a miniszterelnöknek saját vaságya van a Karmelitában, és a fekete szeder a kedvenc fagyija, ami „valami elképesztő” és „őrületes”. És ő aztán „nem fröcsög, nem gúnyolódik, nem őrjöng, sosem használt kábítószereket”, miközben Győrben még a saját fekete seregét is sikerült túlrikácsolnia, mert persze ő „Magyarországért dolgozik, azokért a magyarokért is, akik őt nem szeretik”. Előre fázunk, miután már Hajdú Pétert is meghívta magához Don Viktor, a saját maga által felkent keresztapa, hogy megint milyen agyrohasztó kontenttel szolgálják ki a kedvetlen nézőket. Mint a hirado.hu, amit persze nem sikerült megállítani, hogy ne tolhassa fullba a kretént ilyen posztok garmadával: „Ukrán elemző: százhúszezer toborzót küldünk Magyarországra, becsomagoljuk a férfiakat, és ezzel vége.” Bárki segíteni szeretne a magyarokon, inkább a sleppet csomagolja be, az utolsó szálig.
