politika;leleplezés;Gazdasági Versenyhivatal;befolyás; NER;

Berezvai Zombor

Túlzó pénzbírságok, leállított vizsgálat, erős sajtóközlemények – Kitálalt a GVH vezető közgazdásza

Úgy tűnik, lehet érezni politikai nyomást az állami szervnél.

Bár a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) elhivatott és jó szakemberi gárda dolgozik, az állami szerv vezetése is jóhiszemű mindenki érzi, hogy ha nem a politikai nyomásnak megfelelően jár el, akkor elveszítheti az állását – jelentette ki Berezvai Zombor, a GVH vezető közgazdásza abban a leleplező interjúban, amely vasárnap jelent meg a Partizán YouTube-csatornáján. 

Berezvai Zombor a a GVH szempontjából három részre osztotta a magyar gazdaságot. Van a NER fennhatósága alá eső terület, „ahol nem nagyon tudunk mit tenni”,  mint például a NER-közeli üzletember, Kis-Szölgyémi Ferenc cége, az AS Budapest és a Menzies Aviation 2025 őszi fúziója esetében. Az ügyben indított vizsgálatot – mesélte a GVH vezető közgazdásza –, az állami szervnél fent indoklás nélkül leállították, annak ellenére, hogy a fúzióval a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kétszereplősre szűkült a földi kiszolgálás addigi három szereplőből álló piac. Van olyan terület – folytatta Berezvai Zombor –, ahol az Orbán-kormány narratívájának vagy elvárásainak megfelelően kvázi ellenségesen kell fellépni, mint például amikor 2021-ben Bige László cégcsoportját, a Nitrogénműveket 14,1 milliárd forintos bírsággal sújtották vagy amikor a Lidlt kapott egy 186 millió forintos büntetést, mert teljes kiőrlésű lisztből készültként tüntetett fel, miközben csak 30 százalékban készült teljes kiőrlésű lisztből. Ilyen esetekben ugyan a GVH joggal  szab ki pénzbírságot, de ennek a mértéke túlzó, és miközben a bíróság néha újra is számoltatja a GVH-val a pénzbírság összegét, van egy terület,  ahol „ténylegesen lehet a versenyjogot érvényesíteni”, a GVH pedig valóban tud hasznos munkát végezni.

Lehetett politikai nyomást érezni abban is – árulta el –, hogy a GVH kommunikációs vezetője átfogalmazott jelentéseket: nem lehetett kritizálni a nyilvánosság előtt az árrésstopot, amit viszont nagyon is, az a budapesti taxisrendelet, ellenzéki szereplőkkel szemben ugyanis előfordultak erős hangvételű GVH-közleménye. Annak, ha a GVH nem független – hívta fel a figyelmet –, rövid távon is lehet érezni a hatását , hiszen az árak nőnek, ha több lesz a kartell és gyakoribbá válik a káros piaci magatartás

Ami a Partizán-interjú hatásait illeti, Berezvai Zombor a bevallása szerint nem szólt előre a GVH vezetésének arról, hogy mire készül, annak ellenére sem, hogy az állami szerv etikai szabályzata előírja ezt. – Valószínűleg holnap kitesznek ezért – jegyezte meg.

Azt egyelőre nem tudni, hol tartja a Fidesz, ám aligha lenne meglepő, ha ismét a Bálnában lenne az esemény.