Videóban beszélt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) belső működéséről Alkonyi Zalán Oroszország-kutató, az intézet jelenlegi dolgozója.
A közösségi oldalán közzétett felvételen – melyet elsőként a 24.hu vett észre – Alkonyi feltette a kérdést,
„hogyan fordulhat elő egy önmagát pártsemleges intézménynek mondó szervezetben, hogy a kampány utolsó hónapjaiban több irányból is nyomás helyeződött rám, hogy Fidesz-propagandát írjak?”
Ő erre – szögezte le – semmilyen körülmények között nem hajlandó.
Az MCC működésével kapcsolatban felidézte, volt olyan kutató, akit azért rúgtak ki, mert megtagadta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnökről, a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértőjéről és egyéni képviselőjelöltjéről lejárató cikket írjon. Megjegyezte, Ruszin-Szendi korábban tanított is az intézményben, „ennyit a közösségi szellemről”, majd felszólította az érintett kutatót, hogy álljon ki ez ügyben a nyilvánosság elé.
„Önmagában nem az a gond, hogy politikus van a kuratóriumban, nem az a gond, hogy a szervezet átideologizált, de az nem normális, hogy közalkalmazottakat, alapítványi dolgozókat és ösztöndíjprogramokban résztvevőket kényszerítenek arra, hogy részt vegyenek a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök rendezvényein”
– fogalmazott.
Szerinte az MCC nyomást helyez a dolgozóira abban a kérdésben is, hogy kire szavaznak majd április 12-én. Úgy véli, az intézménynek jót tenne egy kormányzati reform, amely azt valóban pártpolitika mentessé tenné.
Az MCC Oroszország-kutatója nem tartja elfogadhatónak az intézetben működő politikai befolyást, ezért állt ki a nyilvánosság elé.
Szerinte ha az intézet főigazgatója és a kuratórium elnöke nyíltan kampányolhat a Fidesz mellett, neki is joga van nyíltan beszélni az MCC elfogadhatatlan működéséről.
A portál felidézi, Alkonyi Zalán korábban nyíltan bírálta a Fidesz-kormány oroszbarátságát, a választásokkal kapcsolatban pedig azt írta, „az orosz beavatkozás a magyar választásokba kiterjedésében, módszereiben és kifinomultságában példa nélküli az Európai Unióban.”
„Olyanok vagyunk mint az árva gyerek, akit csak passzolgatnak” – Drámai képet fest a magyar kutatók helyzetéről egy friss felmérés
