Március végén a Budapesti Közlekedési Központ koordinálásában a BKK szolgáltatásellenőrei a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Közlekedési Hatóság munkatársai átfogó akciót hajtottak végre a főváros forgalmas taxiállomásain és közlekedési csomópontjain. Az ellenőrzések célja az volt, hogy tetten érjék a jogszerűtlenül működő taxisokat, garantálva az utasok biztonságát és a szolgáltatás átláthatóságát - írja közleményében a BKK.
Az akció során több mint 50 járművet vizsgáltak meg. A BKK próbavásárlásokat is alkalmazott, hogy egyszerű utasként ellenőrizhesse a taxisok munkáját.
Az ellenőrzések során számos hiányosságot tártak fel. A leggyakoribb problémák a következők voltak:
a pénzügyi bizonylat kiállításának elmulasztása,
a bankkártyás fizetést biztosító POS-terminálok nem megfelelő működése, valamint
az előírt arculati elemek hiánya.
Az ellenőrzés során két különösen súlyos jogsértést is feltártak.
Egy esetben a járművezető a mintegy 2800 forintos viteldíj helyett 39 ezer forintot kért el az utasoktól. Egy másik esetben a sofőr érvénytelen taxiállomás-használati hozzájárulással, valamint lejárt tevékenységi engedélykivonattal végzett személyszállítást. A Közlekedési Hatóság munkatársai a jármű rendszámát a helyszínen eltávolították, a forgalmi engedélyét pedig bevonták.
A BKK felidézi, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is atrocitás érte a szolgálatásellenőröket munkavégzés közben Egyértelművé teszi: a kollégákat érő bármilyen támadás vagy fenyegetés elfogadhatatlan, az ilyen cselekményekkel szemben zéró toleranciát alkalmaz. Leszögezik, a BKK munkatársainak biztonsága és az ellenőrzések zavartalan lebonyolítása érdekében a jövőben a taxiellenőrzések fokozott rendőri jelenléttel zajlanak.

