A hvg arról kérdezett, hogy milyen ellenfelei vannak Magyarországnak, amitől sem a NATO, sem az EU nem tud megóvni. Ez Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin beszélgetésében hangzott el. Gulyás Gergely szerint a kérdés egy félreértésen alapul.
Azt mondta, a miniszterelnök azért folytatott egyeztetést Kína elnökével, mert előző nap Donald Trump elnökkel is tárgyalt, miután az amerikaiak bejelentették: azt kezdeményezték - amit az oroszok is elfogadtak -, hogy Budapesten legyen békecsúcs. Kifejtette, hogy ebben az ügyben a miniszterelnök Vlagyimir Putyin elnököt is megkereste, mert minden olyan partner barátnak tekinthető, aki nyitott a béketeremtésre.
Hozzátette, hogy bár nem vitás, hogy a háború jogi értelemben vett felelőse Oroszország, amely ezt a háborút elindította, Magyarország a béke pártján áll. Úgy vélte, hogy egy olyan egyeztetés, amelynek célja egy budapesti békecsúcs létrehozása, indokolja a kapcsolattartást mindenkivel, aki hajlandó a béketeremtésre.

A miniszterelnök egy kisegér és egy oroszlán párhuzamát mutatta be a Putyinnal folytatott beszélgetésben, így a hvg megkérdezte, hogy Ukrajna, az Európai Unió, vagy éppen az Egyesült Államok milyen szereplő lenne ebben a mesében. Gulyás Gergely szerint utóbbi elefánt, az Európai Unió pedig „egy olyan állat, amely összemegy sajnos...” tehát egyre kisebb lesz. Ukrajnával kapcsolatban mindössze annyit mondott, hogy a meghatározást meghagyja az újságíróknak.
Kiszivárgott a kormányzati jegyzőkönyv, Orbán Viktor biztosította Vlagyimir Putyint, hogy mindenben segít neki, mint egér az oroszlánnakEgy másik kérdésre azt mondta, választási győzelemre készülnek, így azt remélik, hogy maguknak kell átadni a kormányzást. Hozzátette ugyanakkor, hogy természetesen léteznek alkotmányos szabályok, amelyek 1989-90 óta változatlanok. Felidézte, hogy volt már példa arra, hogy a Fidesz kormánypozícióban választást vesztett - bár az ország szerinte nagyon rosszul járt vele -, és akkor is az alkotmányos szabályoknak megfelelően történt az átadás-átvétel. Ha erre kerül a sor, a miniszterelnök is ennek megfelelően fog eljárni.
Orbán Viktor: Tudom, hogyan folytassam, ha elveszítem a választást
