Orbán Viktor;hagyaték;válságkezelés;

Orbán hagyatéka a válság

Olyan válság jön, amekkorát eddig nem láttunk, mert ma Európát pusztító olaj- és üzemanyaghiány fenyegeti. Az iráni háború kitörése óta a földgáz ára 70, a kőolajé 60 százalékkal drágult – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Citadella újraavatóján. Olyan apróságokról a miniszterelnök persze megfeledkezett, hogy az energiahordozók azért drágultak meg, mert egyik szellemi mentora mindenfajta stratégia és taktika nélkül esett neki Iránnak. De még nincs vége: Orbán szerint Magyarország az elmúlt 20 évben fekete öves válságkezelő országgá nőtte ki magát. Láttunk már együtt pénzügyi válságot, láttunk migrációs válságot és energiaválságot is, és sorjában szépen egymás után ki is védtük őket – mondta a miniszterelnök. De azt, ami most közeleg, még nekünk is nehéz lesz kivédenünk - tette hozzá Orbán.

Én nem tudom, mekkora válság jön, de bármekkora is, abban egyetértek, hogy Orbánnak nagy feladat lenne annak kezelése. Hiszen a fekete öves válságkezelő eddig minden válságkezelésbe belebukott. Megoldhatatlan feladat volt kormánya számára a Covid-válság kezelése, hisz Magyarországon haltak meg szinte a legtöbben lakosságarányosan az egész világon. Megoldhatatlan probléma volt számukra a 2022-es ukrajnai háború nyomán kitört energiaválság, hisz 2023-ban Magyarországon volt egész EU-ban a legpusztítóbb infláció. Amíg az EU-ban 6,4 százalékos infláció volt, addig nálunk a fogyasztói árak 17,6 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek drágulása 26 százalék közelében volt, sőt egyes élelmiszerárak megduplázódtak néhány hónap alatt idehaza. Az úgynevezett migránsválság kezelése pedig kimerült annyiban, hogy többszázezer papírok nélküli szír, kurd, ázsiai, afrikai menekültet átutaztatott az országon. Végül is mondhatjuk, hogy megoldotta.

Orbán beszélt valami pénzügyi válságról, amit jól kezelt. Én ugyan nem emlékszem pénzügyi válságra 2010 után, hacsak ide nem sorolom Görögország csődbemenetelét, ami viszont az eurózóna problémája volt, végül ők kezelték. De valóban: volt itt 2008-ban a Lehman Brothers-csőd és utána olyan adósságválság, amibe Magyarország majdnem belerokkant. Több mint 16 évet kellett várnunk, hogy kiderüljön: Orbán sem hiszi komolyan, hogy a patás ördög Gyurcsány vitte csődbe az országot. Igaz, sokat tett érte, de az amerikai pénzügyi válság vitte be a végső ütést. Gyurcsány után a Bajnai-kormány jött és ők valóban kezelték az összeomlás következményeit. 2010-re – nem törődve a politikai öngyilkossággal – rendbe tették az országot. Ennek köszönhetően, az országért felelősséget vállaló kormányfőként, Bajnai Gordon egy kormányozható országot adott át utódjának. Nem úgy, mint most Orbán.

Mert ahogy véletlenül sem kezelt egyetlen válságot sem Orbán, úgy annál többet okozott viszont. Tevékenységének köszönhetően Magyarország lemaradt - gazdasági, szociális, egészségügyi, jóléti, környezetvédelmi és innovációs területen egyaránt. Ez 16 év Orbán-kormányzás hagyatéka. A válság. Az utódjának nehéz dolga lesz, sokkal nehezebb, mint Orbánnak volt 2010-ben. A válságkezelés májusban kezdődhet.