választás;Budapest;Fővárosi Közgyűlés;összeférhetetlenség;Tisza-frakció;

Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss Ambrus. Még több irányba húzhat a közgyűlés

Fordulatot hozhat Budapesten, ha a Tisza nyeri a választást, a vesztes Fidesznek lehet a legtöbb képviselője a közgyűlésben

A fővárosi önkormányzat működését is befolyásoló átrendeződést hozhat a hétvégi országgyűlési választás – derült ki gyűjtésünkből.

A pártok fővárosi, illetve Pest megyei egyéni képviselőjelöltjei között számos kerületi alpolgármester, jelenlegi önkormányzati, európai parlamenti és fővárosi képviselő szerepel. A DK és a Fidesz is újrahasznosítja több emberét, de vitathatatlanul a Tisza helyzete a legkényesebb. A párt Fővárosi Közgyűlésben, illetve Európa Parlamentben dolgozó képviselői között már eleve van átfedés, miközben többen is indulnak a vasárnapi országgyűlési választáson is. Csakhogy az összeférhetetlenségi szabályok miatt egyszerre nem lehet valaki országgyűlési és önkormányzati képviselő, illetve parlamenti és EP-képviselő (EP és önkormányzati tisztséget vállalhat egyszerre), az önkormányzati listás jelöltek utólagos pótlására pedig nincs lehetőség. (Lásd keretes írásunkat.)

A fővárosi Tisza-frakció tagjai közül hárman is felkerültek a jövő évi országgyűlési választásra bejelentkezők első körös listájára, de közülük végül csak ketten váltak jelöltté. Orbán Árpádnak a fővárosi tulajdonosi bizottság vezetőjének nem sikerült a mutatvány a Kiskunhalas környékét felölelő Bács-Kiskun 5-ös választókerületében. Az Ordas Eszter lemondásával fővárosi frakcióvezetővé avanzsált Bujdosó Andreának viszont igen, így a hétvégén ő száll ringbe Pest megye 3-as választókerületében a Tisza jelöltjeként. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás a fő ellenfele, de az előrejelzések szerint Bujdosónak jó esélye van a győzelemre. Ha mandátumot szerez, akkor a fővárosi Tisza élére ismét új embert kell keresni.

Nem ez lenne az egyetlen frakcióvezető-váltás. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője már a ballagós tarisznyát is megkapta az ellenzéki Barabás Richárdtól a februári ülésen, lévén az országos pártlista előkelő 5. helyét megszerezve mindenféle forgatókönyv szerint parlamenti képviselő lesz (hacsak le nem mond a mandátumáról).

Továbblépne Porcher Áron is, a fővárosi pénzügyi bizottság alelnöke, aki a XVII. -XVIII. kerület egy- egy darabját magában foglaló 15-ös körzetben méreti meg magát. Itt lehet némi viaskodás. A választói körzethatárok átrajzolása miatt itt indul Dunai Mónika is, aki 2022-ben egyedüli fideszesként nyert a fővárosban. A DK színeiben felsorakozó Gy. Németh Erzsébetnek, Budapest korábbi főpolgármester-helyettesének aligha osztanak lapot.

Ha Bujdosó és Porcher is mandátumot szerez, akkor két embert kell pótolnia a Tiszának a Fővárosi Közgyűlésben. 

Nem lesz könnyű menet. A párt 10 mandátumot szerzett a 2024-es önkormányzati választáson. Az akkor még éppen csak alakulóban lévő formáció meglehetősen rövidke listát tudott csak összerakni az egy időben lezavart önkormányzati és az EP-választásra. A Tisza fővárosi listáján 14 név szerepelt, az EP-listáján pedig 12. Az EP-választáson 7 mandátumot szereztek, a Fővárosi Közgyűlésben 10 képviselői helyük van. Ehhez összesen 17 ember kellett volna, de ennyi nem volt. A névsorok között ugyanis jelentős az átfedés: heten mindkét listán szerepelnek, ketten – Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga – kettős szerepet visznek azóta is: egyszerre fővárosi és uniós képviselők. Ezt nem tiltják a jogszabályok, de visszatérő támadási alapot szolgáltat a Fidesznek a Fővárosi Közgyűlésben.

Mindkét listát Magyar Péter, a párt elnöke vezette, ahogy az országgyűlési listát is. Rajta kívül Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga, Bujdosó Andrea és Molnár Dániel szerepelt mindkét listán. A jelenlegi EP-képviselők közül Magyar mellett várhatóan kiesik Tarr Zoltán is, a párt alelnöke, aki Budapest 16-os számú választókerületében indul. Ha Kulja a korábban sejtetetten kormányzati szerepet kap, akkor már hárman hiányoznának Brüsszelből. A 12 fős listán elméletileg van még öt név, csakhogy ezek közül kettő - Bujdosó és Molnár - már fővárosi képviselő. Ez még nem kizáró ok, EP és fővárosi képviselők egyszerre is lehetnének, de ha Bujdosó is bejut a Parlamentbe, akkor erről a listáról is kiesik. A megmaradó három fővel – Bogdán Csaba, Weisz Viktor és Sopov Ildikó – azonban még meglehetne az EP-kontingens. Csakhogy Bujdosó és Porcher mellett Sopov is szerepel a Tisza országos pártlistáján, méghozzá az 57. helyen, amivel nagy eséllyel szintén bejuthat a Parlamentbe. A fővárosi képviselők közül Bujdosó és Porcher szintén befutónak tűnő helyre került, de a lista vége felé ott van szinte a teljes frakció: Gémes Szilvia, Barna Judit, Kulja András, Balogh Balázs, Bovier György, Molnár Dániel és Orbán Árpád is. Bár ennek aligha lesz szerepe.

A Fővárosi Közgyűlés az EP-nél is nehezebb feladvány. Itt két képviselőt – Bujdosó és Porcher – bizonyosan pótolni kell a jelenlegi 10 fős frakcióból. A fővárosi listán eredetileg 14 név szerepelt, de Ordas Eszter már korábban lemondott mandátumáról. Maradtak 13-an, praktikusan csak 12-en, hiszen Magyar Péter pártelnök nyilván nem ült be a közgyűlésbe. Számszakilag ez még megoldható: Kulja András és Lakos Eszter beülhet a helyükre, így ők is egyszerre lennének EP- és fővárosi képviselők. Ez azonban erősen megnehezíti majd a frakció dolgát, hiszen a csapat csaknem fele egy fenékkel ül majd két lovon.

Ennél is nagyobb gond, ha a Kulja vagy Lakos nem vállalja a kettős terhet, vagy Kulja (vagy akár mindketten) kormányzati feladatot kap(nak), netán az országos lista alsóbb régiójából is bekerül valaki az Országgyűlésbe. Matematikailag akár el is fogyhatna a frakció, de erre kevés az esély.

Annak viszont lehet realitása, hogy 8-9 fősre zsugorodhat a fővárosi Tisza-frakció, miközben a Fidesz-frakció 10 fős marad. 

A fővárosi Tisza-frakció létszáma megcsappanhat a választás után

A Tisza be nem töltött helyei állandó hiányzóként jelennek meg a szavazáskor. A Tisza eddigi fővárosi működési gyakorlata azt mutatta, hogy a két EP-képviselői posztot is betöltő tiszás több ülésről is hiányzott. Így ad abszurdum az is előfordulhat, hogy négy tiszás is hiányzik a Fővárosi Közgyűlésből fontos szavazásokról.

Az ellenzéki többség persze így is megmarad, hiszen a DK, a Podmaniczky Mozgalom, a kutyapárt képviselői, Tüttő Kata és a Párbeszéd maradéka marad. Ők együtt 12 főt jelentenek. Csakhogy ez a vegyes csapat korántsem szavaz egységesen, megosztó kérdésekben így még több irányba húzhat a közgyűlés, még kiszámíthatatlanabbá válhatnak a szavazások. A Fővárosi Közgyűlés foghíjasan működhet még évekig, hiszen a következő önkormányzati választás 2029-ben esedékes.

Kettőzés csak mértékkel

A politikusi álláshalmozás, képviselői szerepek többszörözése nem idegen a magyar politikától, de vannak azért korlátozások. Az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló törvény szerint EP-képviselő ugyan lehet Magyarországon önkormányzati képviselő, de nem lehet országgyűlési képviselő – hívta fel a figyelmet Magyar György ügyvéd. Abban az esetben, ha egy önkormányzati vagy EP-képviselőt parlamenti képviselővé választanak, akkor 30 napon belül meg kell szüntetni az összeférhetetlenséget. Az érintettnek döntenie kell, hogy az Európai Parlamentben, valamely település önkormányzatában vagy a magyar Országgyűlésben kíván tevékenykedni. Magyar Péternek például vasárnapi győzelme esetén választania kell. Ha az Országgyűlést választja, akkor az EP-ben kell a helyére állítani valakit, fordított esetben Budapesten kell pótolni. Az EP-ben nem maradhat betöltetlen képviselői hely, így ott a Fidesz, másodjára a Mi Hazánk kapná meg a megüresedő Tisza-mandátumo(ka)t.

A Fővárosi Közgyűlés esetében más a helyzet. A jelenlegi választási szabályok szerint ha a listán megválasztott képviselő kiesik, helyére a jelölő szervezet csak a korábbi listáról jelölhet a helyére valakit. Időközi választást nem lehet kiírni. Ha a listán nincs bevethető jelölt, akkor az a hely üresen marad a közgyűlésben, amely onnantól csökkentett létszámmal működik.

A választási eljárási törvény szerint háromszor annyi jelölt szerepelhetett a fővárosi listán, mint ahány mandátumot az adott közgyűlésben kiosztottak, így Budapesten 96 fő volt a jelöltállítási maximum. Ezt azonban 2024-ben csak a Fidesz használta ki.

Minden kategóriában erősödött Magyar Péter pártja, miközben a Fidesz némileg gyengült a Publicus Intézet felmérése szerint. Egyre többen számítanak ellenzéki győzelemre. Gátszakadás van – kommentálta az eredményt Pulai András, az intézet vezetője.