A NATO felett sötét fellegek gyülekeznek, a védelmi szövetség jövője sosem volt ennyire bizonytalan, mint most. Alig egy éve még a hágai csúcstalálkozón a tagállamok a GDP-jük öt százalékát kitevő védelmi kiadásokkal próbálták megvásárolni Donald Trump jóindulatát, akit Mark Rutte főtitkár akkor még hízelegve „apukának” nevezett. Az idilli hangulat azonban az Irán elleni amerikai támadással és az azt követő globális feszültséggel végleg a múlté. A válságot maga az amerikai elnök idézte elő, amikor szövetségesei megkérdezése nélkül indított katonai akciót Teherán ellen, majd felháborodott azon, hogy az európai partnerek nem sietnek a segítségére a Hormuzi-szoros megnyitásában. Mit sem törődött azzal, hogy a NATO védelmi szövetség és nem az a feladata, hogy kiszolgálja egy őrült vezető démonjait.
Ha Trump megkérdezte volna a tagországokat, ők alighanem figyelmeztették volna arra: ne támadja meg Iránt. Az amerikai elnök azonban a tőle megszokott dilettantizmussal cselekedett, elrendelte a katonai akciót, miközben nem számolt azzal, hogy a mullahok rezsimje a létét fenyegető támadásra a világkereskedelem artériájának elvágásával válaszol.
Az európai partnereknél, amelyek hónapokkal ezelőtt még azon versengtek, melyikük tud ügyesebben hízelegni az amerikai elnöknek, ezzel végképp betelt a pohár. Eszük ágában sem volt Trump segítségére sietni. Friedrich Merz német kancellár közölte: ez a háború nem a NATO ügye. A németek kilencven százaléka is így látja. Madrid és Róma megtagadta a területükön lévő bázisok használatát az Irán elleni műveletekhez, Párizs pedig korlátozta a légtérhasználatot az amerikai gépek számára. Trump szerint a NATO ezzel megbukott.
Az amerikai elnök azzal fenyeget, kilépteti hazáját a NATO-ból, miközben e lépéssel rengeteget veszítene az Egyesült Államok is. Őt azonban ez cseppet sem érdekli. Az egója mindent felülír. A világ biztonságát is.