Rendszerváltás történt a parlamenti választáson, kétharmados forradalom, mondják sokan, én azonban (még) túlzónak tartom ezeket a kijelentéseket. A Tisza hatalmasat nyert, megérdemelten, és az ország is megérdemli, hogy kapjon egy új esélyt, amit csak a Tisza és Magyar Péter lehet képes szállítani. Ez egy választás volt – a rendszerváltás az oktatásban, a tudományban, az igazságszolgáltatásban csak ezután kezdődhet. Míg viszonylag gyorsan megkezdődhet az igazságügy reformja, az egyetemek fidesztelenítése, a kórházi beléptetők eltávolítása, a gazdaságpolitika átalakítása nem megy egyik napról a másikra.
A helyzet ráadásul nem egyszerű: adott egy inflációra hajlamos, versenyképességi kihívásokkal küzdő, négy éve stagnáló gazdaság, ahol ráadásul a piaci mechanizmusokat korlátozták, legyen szó a versenyről vagy az árakról, mindez brutális korrupcióval nyakon öntve. Eközben magas – ha nem is kirívóan – az államháztartási hiány és az államadósság. Szép feladat.
Egyszerre kellene a gazdasági növekedést beindítani, a beruházásokat felpörgetni és a lakossági fogyasztást fenntartani. Eközben viszont ki kellene vezetni az ársapkákat és az árréseket – de úgy, hogy az infláció ne pörögjön fel.
És közben ott vannak a választási ígéretek a minimálbéresek szja-jának csökkentéséről, az alacsony nyugdíjak emeléséről, a szelektív áfacsökkentéssel – ez van a mérleg egyik serpenyőjében.
A mérleg másik oldalán viszont ott van 35 milliárd eurónyi (13 000 milliárd forintnyi) uniós támogatás, a SAFE és RRF-hitel, az euróbevezetésre való felkészülés ígérete s az e kettő által és a Tisza-kétharmad által rég nem látott piaci bizalom Magyarország iránt. Igazi csoda történhet, ha sikerül lehívni az EU-s támogatások jelentős részét, mert ez beindíthatja a gazdaságot; ha pedig komolyan elindul és nem torpan meg a kormány az euróbevezetés felé vezető úton – akkor a piaci bizalom is megmaradhat. Nem kell feltétlenül euró: ha a piac látja, hogy a jogállam, a verseny helyreáll, az uniós forrásokat a növekedés serkentésére használják, akkor csökkenni fognak a kamatok, vagyis zsugorodik az államháztartási hiány, csökkenhet az adósság, stabil maradhat a forint.
Nem kell csodát tenni, elég, ha a Magyar-kormány 36 év kísérletezgetés után szakít a költségvetési osztogatással serkentett gazdaságpolitikával, szakít az unortodoxiával, és végre elkezdi az 1990-ben megcélzott szociális piacgazdaságot építeni.
De. Egyszerre nem lehet mindent. Sokan figyelmeztetnek – Palócz
Éva, Zsiday Viktor –, hogy a Magyar-kormány és a támogatói előtt is lebegjen Medgyessy Péter száznapos programja. Először leltárt kell csinálni, ki kell pakolni a szekrényekből a csontvázakat, és ha majd lesz már mozgástér, látható a költségvetési konszolidáció, csak akkor jöhet a választási ígéretek teljesítése.
Ne várjunk tehát csodát a magyar gazdaságban, semmiképp sem gyors változásokat. Ugyanakkor látható, hogy az Európai Bizottság (vö.: mocskos, szemét Brüsszel) nagyon segíteni akar. Részükről is óriási a bizalom a Magyar-kormány és Magyarország iránt – csak el ne rontsuk!