Volt egy sportvita a Hír TV-n, amitől sok sportrajongó azt remélte, hogy végre kulturált keretek között lehet majd érveket ütköztetni a magyar sportról. Miért vállalta a részvételt a műsorban, csalódott volt-e azért, mert nem sikerült olyan adást készíteni, amilyet a szerkesztők elképzeltek?
Ritkán szoktam ilyen vitákban részt venni, mert könnyen politikai síkra terelődhet a beszélgetés, amivel én nem szeretnék foglalkozni, ráadásul a munkahelyem, az Eurosport hírnevére is vigyáznom kell. Ám mivel kaptam egy korrekt adásmenetet, mely szerint mindenkinek ugyanannyi ideje lesz megszólalni, arra jutottam, hogy elfogadom a felkérést. Kele János közgazdásszal, futballszakíróval felkészülten mentünk be a stúdióba, azt szerettük volna megbeszélni, hogy mi az, ami működhetett volna sokkal jobban is a magyar sportban. A vitapartnereink, Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azonban felkészületlenül érkeztek, ezért sajnos elmaradt az érdemi vita.
Csalódott volt, amiért így alakult? Nem érezte úgy, hogy ez tiszteletlenség volt Önökkel szemben?
Ez a tévénézőkkel szemben volt tiszteletlenség. Egy televíziós produkcióba jöttek el úgy, hogy nem vették komolyan azokat, akiket meg akartak szólítani. Ezzel a hozzáállással a nézőket alázták meg. Több évtizede közvetítek sporteseményeket, de mindegyikre igyekszem a lehető legalaposabban felkészülni. Nemcsak a témákból készültem, hanem próbáltam előzetesen kijelölni magamban azokat a határokat is, amik nekem már nem férnek bele. Amikor Kele Jánost a momentumos múltja miatt kezdték el támadni, mert nem volt a másik oldalnak tényekkel alátámasztott érve az állításaira, akkor jeleztem, hogy én nem ezért jöttem a műsorba.
Megakadályozhatta volna a műsorvezető, hogy kialakuljon ez a helyzet?
Úgy érzem, a műsorvezető, megtette, amit lehetett. Tudtam, melyik oldalon áll a csatorna, ahova megyek, a műsorvezetés rendben volt. Sajnos a másik fél nem tartotta be az írásban lefektetett szabályokat, és amikor látta, hogy a tényekre nem tud megfelelően reagálni, személyeskedéssel, az időkeret folyamatos túllépésével tönkretette a műsort.
Az előző kormány vezette be a taót, aminek a lényege, hogy vállalkozások a nyereségükből támogathatják a sportot, csökkentve az adóalapjukat. Az Európai Unió engedélye alapján létesítményfejlesztésre, a szabadidősport és az utánpótlás támogatására, illetve a fiatalokkal foglalkozó edzők fizetésére kellett volna fordítani a taót.
Nem vitatom, hogy az alapgondolat jó volt, az sem vitás, hogy kellett néhány új stadion, mivel a létesítmények többsége szörnyű állapotban volt. Az a gond, hogy a beruházásoknál nem mérték fel, hogy később mennyibe kerül a fenntartásuk, ki fogja üzemeltetni őket. Az volt a fontos, hogy minél több betont és követ használjanak fel egy-egy építkezésnél, jelentős bevételhez juttatva bizonyos köröket.
Most már tudjuk, hogy a taotámogatásokat különböző trükkökkel sok helyen a profi sportra fordították, ráadásul évente 500 millió forint bevételig járulékmentességet is kaptak a látványsportágak képviselői.
A magyar labdarúgás, nem tudott üzleti alapon működni, a közvetítési jogdíjakat mesterségesen pumpálták fel, azok a piaci árnál sokkal drágábban keltek el. Az egész rendszer igazságtalan volt, hiszen semmi sem indokolja, hogy kedvezményesebben adózzon egy profi labdarúgó, mint bármelyik másik szakma képviselője. Nem hiszem, hogy a magyar lakosság azért fizet adót, hogy abból a látvány csapatsportágak képviselői, sok esetben külföldi sportolók részesüljenek kedvezményekben. Az emberek abban a reményben adóznak, hogy a befizetéseiket az ő életkörülményeik javítására fordítják. Az úthálózat, az egészségügyi szolgáltatások, az oktatás fejlesztésére adják az emberek a pénzüket. Adófizetői oldalról sokad rangú kérdés, hogy jól működjön a profi sport. A tömegsportnál, az utánpótlásnevelésnél van társadalmi haszon, a versenysportban legtöbbször inkább az egyéni érdek érvényesül.
Az elmúlt tizenhat évben rengeteg stadion és sportcsarnok épült, a kormány szerint negyven éves lemaradást kellett behozni ezen a téren.
Nem állítom, hogy minden beruházás fölösleges volt. Nem vitás, hogy szükség volt a Puskás Arénára, az is pozitívum, hogy felújítottak nagyon rossz állapotban lévő létesítményeket, örömteli, ha a gyerekeknek nem penészes öltözőben kell átöltözniük. Viszont sok esetben az volt az ember érzése, hogy nem a szakmai érvek számítottak egy-egy beruházásnál hanem, hogy a kivitelező minél magasabb összegű számlát tudjon kiállítani. A stadionokat, sportcsarnokokat állami forrásból, az adófizetők pénzéből tartották fenn. Ha az új kormány az önkormányzatoknak adja át az üzemeltetést, akkor a települések irányítóinak el kell majd dönteni, hogy egy járdafelújítására vagy a stadionra, sportcsarnokra fordítsák-e a rendelkezésükre álló forrásokat.
A leváltott kormányzat azzal érvelt, hogy azért is kellettek új létesítmények, mert ezek nélkül nem lehetett volna világversenyeket rendezni és a magyar sport erejét mutatja a rengeteg Magyarországon lebonyolított nemzetközi sportesemény.
Egy világ- vagy Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerése nem a magyar sport erejéről szól, nincs hozzá semmi köze. Az lesz házigazda, aki a legtöbbet fizeti a rendezési jogért. A Bajnokok Ligája döntője nem azért lesz májusban a Puskás Arénában, mert ennyire erős a magyar labdarúgás, hanem, mert erre az évre a magyar ajánlat volt a legjobb. Egy világesemény rendezési jogának a megszerzése kőkemény üzlet, semmi más.
A Duna Aréna vagy az új atlétikai stadion építésénél is az volt az egyik érv, hogy ezek a létesítmények helyszínei lesznek a budapesti olimpiának, ha sikerül megszerezni a rendezési jogot.
A vizes vb és az atlétikai vb után mindkettőt úgy bontották vissza, hogy nem alkalmasak olimpiai versenyek rendezésére., vagy csak nagyon korlátozott mértékben. A Duna Arénában lehetnének például a nem magyar érdekeltségű vízilabdameccsek. Az sem jó irány szerintem, hogy tíz éven belül háromszor rendeztünk vizes vb-t, ezzel devalváltuk az esemény értékét.
Mikor lesz Budapesten olimpia?
Szeretnék egy olyan országban élni, amelyik alkalmas egy olimpia megrendezésére és szerintem pártállástól függetlenül minden sportrajongó így van ezzel. De ez még nem az az ország. Vannak olyan területek, melyek a fontossági sorrendben előbbrevalók, melyeknek a helyzetét előbb meg kell oldani. Egészségügy, oktatás, nem hiszem, hogy sorolnom kellene.
A távozó kabinet megváltoztatta az olimpiai életjáradékra vonatkozó szabályokat, nincs már felső határ, vannak sportolók, edzők, akik akár havi 6-8 millió forintot is kapnak életük végéig.
Ez nagyon nehéz kérdés. Nem vitás, hogy el kell ismerni a kiemelkedő sportteljesítményt, bár ilyen összegeket sehol a világon nem fizet az állam a sikeres olimpikonjainak és paralimpikonjainak. Az biztos, hogy ezt át kell gondolni, ugyanakkor, ha valaki berendezkedett egy életszínvonalra, vagy csak ezekkel az összegekkel tervezve vett fel esetleg hitelt, akkor azt sem lehet megtenni, hogy egy döntéssel kihúzzák alóla a talajt. Ennek megoldása és egy igazságos finanszírozási modell kidolgozása az új sportirányítás feladata lesz. A jelenlegi szerintem nem tartható fenn. A változások egész biztosan érdekeket fognak sérteni, nem irigylem az új sportvezetést.
Névjegy
Szabó Gábor a Testnevelési Egyetemen szerzett testnevelő tanári diplomát. Az 1996-os indulás óta dolgozik a magyar nyelvű Eurosportnál, amelynek a főszerkesztője. A vezetői feladatok ellátása mellett közvetíti az atlétika, tenisz, alpesi sí, sífutás és az úszás kiemelkedő nemzetközi versenyeit. Rendszeresen publikál az Eurosport magyar nyelvű oldalán, véleménycikkei a „Senki nem kérdezett” főcímmel jelennek meg.
