Persze, történelmi újrakezdés, a jelennek majd’ akkora jelentősége van, mint a honfoglalók első országgyűlésének, de Ohpusztaszeren semmi nem vót, a kor blikkese, Anonymus konfabulálta, hogy a honfoglalók „szerét ejtették az ország dolgainak” (Gesta 40. fejezet), ezért lett Szeri a neve – kérdem: mit műveltek őseink akkor Pornóapátiban vagy Heréden? Vagy Bugyiban és Cseszneken vagy Mogyoródon? Netán Makkoshotykán? Beleborzongok.
De Apró Antaltól Nemeskürty Istvánig sőt, immár Magyar Péterig rendszerváltástól függetlenül hódolnak a különféle színű potentátok egy kamunak, egy fake newsnak, na, mindegy, ez a vallások működési mechanizmusa. Fontosabb, hogy a mostani kvázi-népfrontkormány jobbról keretezi az ittésmostot, egyelőre tök jól, és jól van ez így, mert durvára nem az a lényeg, hogy jobbról vagy balról fogom-e meg a poharat, hanem hogy elfogadom-e a liberális minimumot, az Európa-paradigmát. Ami kábé annyit tesz, hogy elfogadom-e a hatalmak megosztását, a szabad piaci és politikai versenyt, az individuum tiszteletét és védelmét, a jogegyenlőséget, meg az ilyeneket a szociális jóléti jogállam létrehozása érdekében. Az kafa volt, hogy a főminiszter megkoszorúzta Andrássy és József Attila szobrát is, ugyanis mindkettő durva menő és abszolút érték, és ez a szimbolikus gesztus pontosan azt a centrális értékvilágot képviseli, amiben a nemzeti és a kozmopolita tradíció és értékvilág együtt van jelen, összefonódik, fuzionál, márpedig ez a siker receptje, Magyarországon akkor lesz repülőrajt, ha ez a belső kiegyezés létrejön.
Mót vá ilyen. A német szocik akkor váltak szalonképessé és lettek évtizedekig modern váltópártjai a kereszténydemokratáknak mindmáig, amikor is jön föl az Alice Weidel-féle AfD, mely megkérdőjelezi azokat az értékeket és normákat, amelyek Deutschlandot vezérelték az elmúlt fél évszázadban, szóval jön föl az AfD, mint szahar a hányásban (ezt a hátborzongatóan gusztustalan, de tökéletes hasonlatot valamikor a kilencvenes években a Magyar Narancsban olvastam a feljövő MSZP-ről és megálltam tőle a növésben). Amikor tehát a német szocdemek elvetették a komcsi doktrínát és 1959-ben Bad Godesbergben elfogadták, hogy nem forradalmi erőszakkal, hanem a társadalmi osztályok reformokon és kompromisszumokon keresztül megvalósuló demokratikus kooperációjával kell országot csinálni, azaz elfogadták a kapitalizmust, a konszenzuális politikát és az Európa-paradigmát, képessé és alkalmassá váltak az ország vezetésére, és repülőrajtot vett a két világháborúban totálisan elpusztított Németországot a világ harmadik gazdasági hatalmává és szociális jogállammá emelő Wirtschaftswunder, aminek hullámain a német szocdemek két kancellárt is adva érvényesítették a szociálliberális elveket a szocdem-libernyák nagykoalíciókban.
Persze nem könnyű elképzelni, hogy egymás tenyeréből együnk bayerzsocival, vagy csokismatyizóval – félretesszük a rettenetesen gonosz szóképeket, a sarokba támasztjuk a szívlapátot –, valamint hogy galambok ülnek a verebekhez, mikor felkérem keringőzni géfodort, vagy Schmidt Máriát, na nem, ezt nem, mindennek van határa, a békének, a keresztényi szeretetnek és a részvétnek is, mert van, ami megbocsáthatatlan, és nincs mese, van, ami szívvel nem, csak szívlapáttal gyógyítható.
De itt van mindjárt Sebő Kapolcson. Sebőben és Kapolcson a népi-nemzeti és a modernista kozmopolita színesen és vidáman és egyben jelenik meg valami fenomenális minőséget adó, hallatlanul vidám energiaként, platóni kettévágottságról és gyűlöletről szó sincs. Sebő for president, mondhatnánk, ha, de ha élne, se vállalná, mert vannak fontosabb dolgai... De ő és Kapolcs olyan fókuszpontok és példák, ahogy mindenkinek és mindennek ki kéne néznie ebben az országban. Legyünk mi is Sebők és legyen az egész ország egy kiszabott nagy vidám Kapolcs.
