A történelmi tudat a nemzeti önértékelés alapja. A társadalomban is az emberi emlékezethez hasonlóan működik – ha elsorvad vagy ha hamis, akkor beteg lesz a nemzet lelke. (Tudattalan, önhitt, vagy önmagát lebecsülő.) A legfontosabb események a történelmi folyamatok útjelzői. Mutatják, hogy milyen úton jár és merre tart egy nemzet. Számos ilyen történelmi sorsforduló van, az egyik legfontosabb Trianon, az Osztrák-Magyar Monarchia és benne a Magyar Királyság birodalmának vége.
Olyan sorsfordító esemény volt, amelyik máig ható, súlyos következményekkel járt az egész Közép- és Kelet-Európa fejlődésére, generációk óta mérgezi a lelkeket. Kiapadhatatlan forrása lett a különféle tudománytalan, avítt vagy abszurd magyarázatoknak, és ma is bármikor felszítható a politikai érdekeket szolgáló, az itt élő népeket egymással szembefordító, kölcsönös nacionalizmus. Nemcsak a múlt valós, vagy vélt sérelmei táplálják, hanem a múlt minden országban tetten érhető meghamisítása is tömegek élményévé vált.
Ennek következménye, hogy népe és hazája múltjáról lassanként már szinte senkinek sincs hiteles és objektív történelmi tudata, az emberek többsége hamis szemüvegen látja a múltat. Így van ez a többi közép-kelet-európai országban is, hiszen egymástól eltérő fejlettségű, népességű és kultúrájú, mozaikszerűen szétszórt nemzeti térségekből olyan mesterséges államalakulatokat kényszerítettek össze, amelyek ma is magukban hordozzák a létrehozásukkor teremtett belső feszültségeket, alkalmasak a külső ellenségkép létrehozására és megerősítésére. A megkésett polgári fejlődéssel járó, felülről vezérelt, egymással folyton ütköző nemzeti törekvések zűrzavara Kelet-Európát - és különösen a Balkánt - egy máig robbanásveszélyes, fortyogó katlanhoz tették és teszik hasonlóvá.
Nézzük a magyar közgondolkodás néhány legfontosabb, közkeletű mítoszát.
1. Trianon – magyar ügy. Nem így van. A Magyar Királyság a Kárpát-medencében élő népek mindegyikének a hazája volt, felbomlásának gyökerei mélyrehatóak és következményei is szerteágazóak. Nem csak mi vagyunk vesztesek. Ausztria területének 72, népességének 77 százalékát veszítette el. A kialakult helyzet máig megoldatlan társadalmi gondokat teremtett az újonnan létrehozott „győztes” országokban is, sőt Csehszlovákia kettéválásához és Jugoszlávia széteséséhez is elvezetett. A cseh Ferdinand Otto Miksche már akkor úgy látta, hogy: „Könnyű hatalommal és pénzzel mesterséges államokat létrehozni. De mihelyt az az erő, amely létrehozta ezeket, megszűnik, meggyengül, vagy a politikai körülmények megváltoznak, ezek az államok azonnal elbuknak!” Lloyd George angol miniszterelnök is elhibázott döntésekről beszélt, de azok korrekciójára nem kerülhetett sor. (A Hitler-Mussolini-féle revízió az újabb háborús vereség nyomán már csak átmeneti megoldássá válhatott.)
2. Megőrizhető lett volna a Magyar Királyság területi egysége? Aligha. A XIX. század végén, a Török Birodalom vereségével új államok (Románia, Bulgária, Szerbia) jöttek létre a Balkánon, folytonos küzdelem robbant ki közöttük. Az I. világháború előzményeként különféle hatalmi szövetségek formálódtak, amelyek ebben a forrongó térségben is szövetségeseket kerestek. (Az antant: Franciaország, Anglia, Oroszország, Olaszország. A központi hatalmak: Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Bulgária, Törökország. Románia mindig a győztesekhez állt.) A nagyhatalmak már korábban odaítélték a „Zsákmány-országok” egyes részeit a velük szövetkezőknek. Oroszország már az 1860-as években Szerbiának szánta a Délvidéket, Olaszországnak Dél-Tirolt ígérték, cserébe az osztrákok a teljes Burgenlandot kapták volna meg. Franciaország Erdélyt a románoknak adta, amelyik aztán amikor megszerezte, már másfél évvel Trianon előtt, 1919. január 24-én törvénybe iktatta Erdély „egyesítését”.
Belső veszély is fenyegette a Monarchia berendezkedését: Ferenc Ferdinánd és katonai irodája nemzeti alapú tartományok föderációját akart a dualista rendszer helyébe, ennek terveit elkészítették. Az általános választójog megadásával teremtettek volna mögé többséget, így törvényes úton megszerezhették volna a hatalmat. Tisza István mindezt tudta – ezért szállt szembe az általános választójogi követelésekkel és akarta elkerülni a háborút, amíg csak lehetett.
3. A magyar uralkodó osztály felelős a háborúért és Trianonért - szokás mondani. Ez csak részben igaz. A nemzetiségek elnyomása különböző mértékben Európa minden országában jellemző volt. (Anglia az írekkel harcolt, Franciaország nem ismerte el az országban élő más nemzetiségűeket, az USA kiirtotta az indiánokat.) Velük ellentétben Magyarországon 1868-ban liberális szellemű, egyedülállóan demokratikus nemzetiségi törvény született, amely nagyfokú védelmet és jelentős közösségi jogokat biztosított számukra. (1867-ben és 1895-ben az elsők között történt meg például a zsidóság egyenjogúsítása. Az Erdélyben élő románságnak 1914-ben 2901 elemi iskolája, 4 főgimnáziuma, 8 tanítóképzője és 20 másfajta iskolája volt.)
Senki sem állítja, hogy a Monarchia mindent megadott az itt élő, öntudatra ébredt nemzet-nemzetiségi tömegeknek. A hatalmon lévő konzervatív-nemzeti politikai csoport felelős a belső társadalmi problémák és a nemzeti kérdés megoldatlanságáért és az állam széthullásáért. A nemzetiségek önállósodása elkerülhetetlen történelmi jelenség, de 1918 közepéig-végéig annak kezelésére, kisebb veszteségekkel való átalakulásra voltak lehetőségek. A „népek börtönévé” nyilvánítás és az önrendelkezés jelszava azonban hamis indokok voltak, csak a területfelosztást indoklását szolgálták. Az erős központi hatalom nélkül a Kárpát-medence a politikai kalandorok zsákmányává válhatott.
4. Felelős-e a Tanácsköztársaság? 1919 tavaszára már minden eldőlt, az ország elárulva, védtelenül sodródott. A kommunista diktatúra és a honvédő háború bukása, majd a fehér terror tovább növelte a társadalom belső széthullását, és egy újabb érv volt a meghasonlott, a megszálló hadseregektől is pusztított országgal szemben. Az 1920-ban létrehozott béketárgyalások már csak formális osztozkodássá váltak, mert Trianon Európa nagyhatalmi újrafelosztásának meghatározó része volt. Ugyanez ismétlődött meg a második világháború utáni új osztozkodás alkalmával is, amelyiknek ismét vesztesei lettünk.
5. Megoldotta-e az Európai Unió a nemzeti kisebbségek problémáit? Nem. Egyelőre az új világ sem tud megnyugtató igazságot szolgáltatni a prédaként szétdarabolt népeknek, mert csak az egyén szabadságát ismeri el. Emiatt száz év után is újraélednek a régi és új ellentétek, és azok a bel- és külpolitikai küzdelmek fő témáivá lehetnek.
6. Mit tehet Magyarország a határain kívül élő magyarságért? A magyar társadalom ma is ezernyi szállal kapcsolódik össze a határain kívülre, különböző országokba került milliós magyarsággal. A nemzeti összetartozás tudatának megőrzése és cselekvő megélésének tovább szélesítése helyes törekvés, de nem hozhat lényegi változásokat. Az igazi nemzetvédelmi alternatíva egy olyan átfogó európai nemzeti kisebbségvédelmi állásfoglalás elérése, amely az egyéni szabadságjogok mellett kiterjed a kollektív jogok biztosítására is: például iskolák fenntartása, az anyanyelv korlátozások nélküli használata, teljes kulturális szabadság, területi autonómia.
Nem egy kis ország, hanem egy erős közösség tudja csak garantálni a kisebbségbe került magyar nemzetrészek és más nemzeti kisebbségek megőrzését. Tudomásul kell vennünk, hogy ebben az új világban határokat már nem lehet megváltoztatni. „Nem azokat, hanem a határok jellegét kell megváltoztatni!” – fogalmazta meg Martonyi János külügyminiszter. Egy ilyen szabad Európában reméljük Trianon lelki sebeinek gyógyulását, a magyar és más nemzeti közösségek élő nemzetrészként történő újjászerveződése és fennmaradása valóságos lehetőségét.
Ameddig erre nem kerül sor, addig a lelki fájdalom generációkra átöröklődik. Úgy, ahogy egykor a zsidó néppel is történt, amelyik kétezer éven át őrizte az elveszett ország emlékét.
A szerző társadalomkutató, ny. főiskolai tanár.