A szállóige, miszerint „nem szeretné Orbán Viktor 90. születésnapjáig a NER-t finanszírozni”, Szolnok polgármesterétől származik, de általános érvényű, és nincsen benne semmi túlzás. A legismertebb pénzügyi akna, amelyet Orbán az utódai útjába állított, vagyis a Mészáros-féle autópálya-koncesszió például 2057-ig éles – akkor a volt miniszterelnök 94 éves lesz.
Jó ideje látható volt már, hogy a 2026 áprilisában politikailag megbukott rendszer az ország helyett a saját gazdasági túlélését építette: megpróbált olyan konstrukciókat összerakni, amelyeknek köszönhetően akkor is náluk fog csilingelni a kassza, ha a választók elzavarják őket. Hogy ezzel nem csak a következő kormányok jogait szűkítették, hanem elsősorban is a polgárokét, az a jelek szerint egyáltalán nem aggasztotta őket – sőt. És ugyan a szisztéma teljes kiépítésére nem maradt idejük, az eredmény így is látványos. Most épp a korábbi kormányfő vejének, a számokat Mráz Ágostonnál jobban olvasó, ezért még időben az USA-ba áttelepült Tiborcz Istvánnak az egyik cégétől készül a MÁV vonatpótló buszokat bérelni. Aligha jókedvében: miközben Orbán úgymond nem foglalkozott üzleti ügyekkel, spontán módon mégis úgy alakult, hogy mondjuk a kőbányászatban-térkövezésben az apja, a szállítmányozásban meg a szállodaiparban a veje, nagyjából minden másban pedig a telekszomszédja lett megkerülhetetlen (reméljük, csak addig, míg az ígért elszámoltatás el nem ér hozzájuk).
Hogy egy ennél is plasztikusabb példát említsünk: annak az 50 milliárd forintnak, amelyet Magyarország állítólag a BL-döntőn keresett, egészen biztosan a nagyobbik fele csorgott közvetlenül fideszes, illetve családi zsebekbe – hiszen a fővárosban övék szinte az összes komolyabb hotel, valamennyi taxiscég, meg (még a vagyonbevallások szerint is) irdatlan mennyiségű Airbnb-lakás stb.
Ahogy az ilyen ügyekben sokat idézett Arany írta egykor: „Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl”. Pedig a választópolgárok kifejezetten rájuk mondták ki a verdiktet: „Elmehetnek”.