A korabeli sajtóvisszhangot idézve Romsics Ignác történész Trianonról szóló egyik írásában hozzáteszi: elképzelhető, milyen hangot ütött meg a hangsúlyozottan nemzeti oldal, nem is szólva a szélsőjobboldali-nacionalista lapokról. A Magyarország Néma tiltakozás című cikkében úgy fogalmaz: „Úrnapján sok millió magyar szív felzokog, sok millió magyar kéz ökölbe szorul. Magyarország Úrnapján a keresztre feszített Igazság képét mutatja. [...] A Trianon-palotában azok a magyarok, akik úgyszólván szívök vérével írják alá a történelem legnagyobb igazságtalanságát, mert a nyers erőszak kényszeríti rá őket, emlékeztetői lehetnek az igazságtalanság elkövetőinek arra, hogy ezek egyúttal a történelem legkegyetlenebb hálátlanságát tanúsítják irgalmatlan cselekedetökkel.”
A Népszava a következő címlapos cikkel jelentkezett a versailles-i szerződés-aláírási aktus napján.
„A bosszúállás paragrafusokba szedett művét: a magyar békeszerződést ezekben az órákban írják alá Versailles-ban… amikor ezek a sorok az olvasó elibe jutnak. A híres Versailles hírhedtté lett egy esztendő óta; a német meg a magyar békeszerződés, e két világtörténeti rémregény – a dátumok jelentőségével vagy jelentéktelenségével – fűződik a nevéhez. Ma, amikor már tudjuk, hogy a versaillesi ceremóniák után rövid időn belül elkövetkeznek a spai konferenciák, amelyeknek az a feladatuk, hogy az elvakult néptelenségeket reális lehetőségeikké enyhítsék, a dátumok jelentőségénél ma már nem tulajdoníthatunk többet Versailles nevének. A nagynak hirdetett politikai koncepció, amelynek törékeny és laza szerkezetében csak egyetlen dolog: a bosszúállás politikája volt masszív és törhetetlen, nem bizonyult életképesnek. És ahogy 12-14 honlapon belül összeomlott, szükségképen maga alá kell temetnie azt is, ami legtovább és legkitartóbban lélegzik benne: a bosszúállást.
Bármilyen kedvező momentumok integessenek is azonban a háború legyőzöttje felé, Magyarország nemzeti és állami önérzete számára mégis a megpróbáltatás óráit jelentik a békeszerződés aláírásának az órái. Nagy igazságtalanságok és lehetetlen kötelezettségek paragrafusait ismerik el egyetlen aláírással az ország számára kötelezőnek, és ha a politikai okosság és a nyomasztó kényszer valóban csak az aláírás álláspontját diktálják az országra, tudnia kell az egész világnak, de különösen e karthagói béke diktálóinak, hogy úgy, ahogy ők akarják, nem élhet meg ez az ország. Ha még nem tudnák ezt, avagy nem tudnák elég jól, elkövetkező nagy föladatai mellett feladata az országnak az is, hogy ezt is kellőképpen adja tudomásul.
