Nagyon sűrű csendek – Zene, a családi kapcsolatok, a gyász és a megszállott munka a Kurtág-filmben

Mi volt az alapötlet: Kurtág Györgyről készíteni egy intim filmet, vagy ez csak ürügy volt ahhoz, hogy megpróbálja „megfejteni” a kortárs komolyzenét?

Az igazság az, hogy minden egy felkéréssel indult. Ahhoz, hogy valaki Kurtág Györgyről filmet készíthessen, Gőz Lászlón keresztül vezet az út. Ő a BMC (Budapest Music Center) vezetője, és ő volt az, aki tizenöt évnyi külföldi tartózkodás után hazahívta a művészt, aki a feleségével, Mártával együtt beköltözött a BMC egyik vendéglakásába. Engem Gőz László, Ugrin Julianna producer és Fazekas Gergely zenetörténész kerestek meg, hogy érdekelne-e a lehetőség. Eleinte hezitáltam, de azt mondták, hogy mielőtt döntök, mindenképpen találkozzak Kurtággal. És ez a találkozás valóban eldöntötte a kérdést, mert az idős kora ellenére egy hihetetlenül érdekes embert láttam. Olyat, aki megszállottan keres valamit, akinek folyamatosan zakatol valami a fejében akkor is, amikor csendben van, és látszólag nem történik semmi. És ezek a csendek nagyon sűrű csendek. A filmben a néző ebbe a csendbe kerül bele. Egy zsenit lát közvetlen közelről, működés közben, és ez akár anélkül is érdekes, hogy pontosan értenénk, mi zajlik benne.

Éreztem egy kettősséget a filmben: mintha az egyik jelenetben a kamera mögött megbújó szemlélő, máskor pedig az alanyt helyzetbe hozó rendező lenne jelen.

Az én tapasztalatom inkább az, hogy a forgatás során végig szemlélő voltam, és a rendező a vágás során jött elő belőlem. Azok a dolgok, amelyeket Kurtág a filmben elmond, az ő döntései voltak, nem mi csikartuk ki belőle. Kurtág Márta másfél évvel a forgatás előtt halt meg, és a gyász áthatotta Kurtág mindennapjait. Nagyon erős érzelmi állapotban volt, olykor a legváratlanabb pillanatokban is elérzékenyült. Valahogyan világossá vált azonban, hogy Kurtág számára az egyik legfontosabb érzelmi szál a szűk családja: az édesanyja, a felesége és a fia. És hogy a darabjainak nagy része is hozzájuk szól, nekik íródott. A művek egyfajta üzenetek, olyan érzések kifejezései, amelyeket ő csak a zenén keresztül tudott átadni.

Erre mikor jött rá? És egyáltalán: hogyan lett ebből forgatókönyv?

Az volt a rendezői döntés, hogy nem erőltetünk semmiféle előzetes koncepciót. A lényeg az volt, hogy türelmesen és kitartóan figyeljünk, megfigyeljük ennek az embernek minden rezdülését, és ezáltal próbáljuk megérteni őt és a zenéjét. Azt hiszem, nagyon értékelte, hogy türelmesek voltunk, ugyanakkor kitartóak is. Ahhoz, hogy ezt az utat válasszuk, és ne a saját koncepciómat próbáljam ráerőltetni a filmre, talán szerencse is kellett. Kurtágot a zenei világban élő legendának tekintik, mindenki félve és óvatosan lép be a szobájába. Amikor az első forgatási alkalmak során megérkeztünk hozzá, mi is úgy éreztük, mintha egy szentélybe lépnénk. Miközben mi lábujjhegyen járva összeszereltük a technikát, Kurtág általában a foteljében ült, és a szobája tetőablakán keresztül az égen úszó felhőket figyelte. Már rég készen álltunk, de ő még mindig az eget kémlelte, és én csak hosszú várakozás után mertem megszólítani egy udvarias bevezető kérdéssel: „Hogy van, Gyuri bácsi?” Azért mondtam Gyuri bácsit, mert a környezetében mindenki így szólítja, így én is ezt a megszólítást vettem át. A kérdésre végül rám nézett, válasz viszont nem érkezett. Nem tudtam, mi történik, vagy esetleg mit csináltam rosszul. Ott ültem vele szemben a már-már kínossá váló csendben, a kezemben szorongatva az előre összeírt kérdéseimet. Nem tudom pontosan, hány perc telhetett el, de végtelenségnek tűnt, mire végül megszólalt. Én fellélegeztem, ő pedig belekezdett abba, hogyan van, hogyan érzi magát, mi nyomja a lelkét. Vagyis komolyan vette az első kérdést is, amelyet én csak udvariasságból tettem fel. Ekkor fogtam fel, hogy az előre megírt kérdéseim értelmetlenné váltak.

Szóval önként nehezítette meg az életét.

Igen, valamilyen módon rá kellett bíznom magamat az ismeretlenre. Bár tudtam, hogy nagyon izgalmas dolgokat veszünk fel, azt nem láttam előre, hogy a végén hogyan áll majd össze egésszé az anyag. A hat hónapig tartó vágás volt a legkreatívabb és egyben a legnehezebb része ennek a filmnek: az a folyamat, ahogyan ezt a kincset érő, de töredékes anyagot összeraktuk. A legfontosabb azonban végig az volt, hogy az elkészülő film ne illusztrálja Kurtágot, hanem megjelenítse őt. Valamilyen módon maga a film is kurtági legyen; sikerüljön létrehozni valami olyasmit, ami méltó ahhoz a zenéhez és ahhoz a világhoz, amelyet ő felépített.

Akkor most következik a műfaji kérdés: dokumentumfilm ez egyáltalán?

Érdekes probléma, amit felvet, és természetesen nem is tudok rá egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni. Az biztos, hogy Dobos Tamás operatőrrel nagyon hasonló dolgot próbáltunk meg, mint a játékfilmünk, a Természetes fény esetében, amelyben egy embert az arcán keresztül értünk meg. Itt is valami hasonló történik. Kurtág arcát, a kezét, a gesztusait figyeljük, és ezekből próbálunk meg valamit megérteni. Tehát nem leközvetítünk valamit, hanem belekerülünk valamibe. A Kurtág-töredékek nem szokványos dokumentumfilm.

A film egyik jelenetében Kurtág arról beszél, hogy nagyon nem szereti, amikor egy zenész nem éli meg a zenét, és így érzelmileg sem teremti meg a kompozíciót.

Meghatározó volt az a felismerés, hogy Kurtág azonos a zenéjével. Nem valami mást próbál elmondani, hanem a zenében is magáról beszél. Minden alkotása tele van nagyon lágy, gyengéd, majd a következő pillanatban iszonyatosan kegyetlen vagy kemény kifejezésekkel, gesztusokkal. Ő maga is ilyen. Az egyik pillanatban úgy fogja meg a kezedet, hogy azt érzed, ebben valami hatalmas szeretet van, utána viszont ugyanaz a kéz ökölbe tud szorulni, és azt érzed, hogy egyfajta brutalitás is jelen van benne. Kurtág valóságában ezek a szélsőségek szorosan összetartoznak. Nemcsak a szépet akarja megmutatni, hanem vállalja a nehezet és a sötétet is. Nemcsak egy nagy zeneszerzőt látsz, hanem egy elesett embert is. Már csak azáltal is, hogy tolószékben van, és vállalta, hogy egy gyenge pozícióban ül a kamera elé.

Számos komolyzenei világsztár szerepel a Kurtág-töredékekben. Mi alapján döntötték el, hogy ki került be, és ki maradt ki?

Elég volt belenéznünk Kurtág naptárába, amelyben szinte minden hétre be volt írva egy-egy világsztár, akik azért érkeztek, hogy próbáljanak vele, tanuljanak tőle. A legnagyobb előadók is hajlandók belebújni a tanítvány szerepébe, és alávetni magukat azoknak a kínzáshoz közeli – ez persze túlzás –, de nagyon kemény, sokszor éjszakába nyúló, szünet nélküli próbáknak. Szóval könnyű dolgunk volt, csak válogatnunk kellett a sok különleges zenész közül. A filmben végül sokan szerepelnek, de mélységében igazából csak egyetlen próbát mutatunk meg. Ebben a csaknem tízperces jelenetben Kurtág Pierre-Laurent Aimard francia zongoristával készít lemezfelvételt. Fontos volt, hogy a filmben bekerüljünk egy ilyen munkafolyamat világába, ahol megszűnik az általunk ismert időérzékelés, és ahol a végtelenségig dolgoznak egy darab legapróbb részletein, akár néhány ütemnyi zenén keresztül egy teljes órán át.

A berlini Ezüst Medve-díjas Természetes fény az orosz–ukrán háború miatt aktuálisabb, mint valaha. Nem gondolja?

2022 nyarán, már az ukrajnai háború kitörése után, a CEU-n szerveztek egy ukrán diákok számára rendezett nyári egyetemet, amelynek keretében levetítették a Természetes fényt. Meghívtak a vetítés utáni beszélgetésre is, ami számomra nagyon fájdalmas emlék maradt. A vetítést követően nagy felháborodás volt az ukrán hallgatók körében. A vita lényege az volt: szabad-e az elkövetőkről az ő érzelmi nézőpontjukon keresztül filmet készíteni? Mert ilyen helyzetben elmosódnak a morális határok, eltűnik a tisztán jó és a tisztán gonosz. Az én válaszom természetesen az volt, hogy igen, lehet, mert szerintem ilyen a valóság. A Természetes fény története 1943-ban, a második világháború idején játszódik. A filmben magyar katonák szemszögén keresztül látjuk azokat az atrocitásokat, amelyeket a megszállt Szovjetunió területén a helyi lakosság ellen elkövetnek. Számomra azonban az derült ki, hogy amikor van egy aktuális konfliktus, mint most, akkor elszabadulnak az indulatok. Amit mi az események után hetvenöt évvel meg mertünk mutatni, és amit fontosnak tartunk az események megértésében és feldolgozásában, azt a jelen helyzetben nem könnyű megvédeni.

Infó: Kurtág-töredékek. Bemutatja a Cinego