Sokáig fogalmam sem volt, hol élek. Ez így nem pontos. Ismertem a terület földrajzát, gazdaságföldrajzát, történelmét, még szellemtörténetét is. Az egyetem elvégzése után néhány évig középiskolai tanár voltam, ezt cseréltem el az újságírásra, ahol nem meglepő módon kinyílt a világ. Elmesélem, hogyan.
Már huszonöt éves is elmúltam, mégsem tudatosodott bennem, hogy szűk térben élek, és a rendelkezésre álló térnek is csupán kevés pontját ismerem. Érthetőbben: ha egy megyében élek, annak csak néhány városát ismerem. Mellette nem rendelkezem tudnivalókkal azokról a településekről, amelyek a városok közelében találhatóak. Akkor sem, ha ez a távolság csupán öt-tíz kilométer. A magyarázat egyszerű. Nem jártam ezen a kistelepüléseken.
Az újonnan induló megyei napilaphoz kerülve főszerkesztőnk valamennyi újságírónak kijelölt egy várost, ahonnan tudósítanunk kell, és mellé kellett választanunk négy-öt kisebb települést. Ez az eljárást azt célozta, hogy „területileg lefedjük a megyét”, amelynek lehetőség szerint minden egyes pontjáról szállítanunk kellett a híreket. Ez szakmailag még akkor is védhető álláspont, ha vitatkozni is lehetne azzal, hogy egy-egy lap szerkesztési gyakorlatának mennyire tesz jót vagy rosszat ez a felfogás.
Az elkövetkező hónapok számos felismeréssel szolgáltak. Bepillantást kaptam azokba a kisvilágokba, amelyek létezéséről alig tudtam valamit. Nem kellett hosszú időnek eltelni, hogy megértsem,
Békés megyében – bizonyára más megyékben is – közvetlen szomszédságban élhet egymással a centrum és a periféria.
Egyik oldalon a gazdasági, kulturális és társadalmi lehetőségek, másik oldalon azok szinte tökéletes hiánya. A teljes képhez tartozik, hogy a rendszerváltás követő években nem volt olyan nyilvánvaló, hogy a politikai és gazdasági átalakulás olyan egyértelmű vesztese lesz a keleti országrész, benne Békés.
Figyelmeztető jelek azonban bőséggel akadtak. A fiatalok már nem mentek haza a diplomaszerzést követően, a megszűnő munkahelyeket a legtöbb településen képtelenség volt pótolni. Megkezdődött, majd gyorsuló ütemben folytatódott a községek és falvak elöregedése, népességfogyása, aminek része volt, hogy a fiatalabbak tömegesen hagyták el a kistelepüléseket, ahol képtelenség volt munkát vállalni. A falvak „nyomorúsága” mellett a térség kisebb és nagyobb városaiban a társadalmi reménytelenség és kiúttalanság érzése sokkal kevésbé volt érzékelhető.
Ezt a kettőséget nem lehet úgy ábrázolni, hogy a prosperáló városok mellett ott találhatóak a vegetáló kistelepülések, bár ez a megfogalmazás sem áll nagy távolságban a valóságtól. Mégis, az újságírói terepmunka sokkal jobban engedte láttatni azokat a társadalmi és gazdasági folyamatokat, amelyek nem kizárólag a mélyben, hanem a felszínen is zajlottak. Érzékelésükhöz még különösebb éleslátásra sem volt szükség.
Tanulóévek voltak ezek. Ismeretek sokaságát raktároztam el magamban, így könnyebben megértettem azokat a tektonikus változásokat, amelyek idehaza átrajzolták az országot.