A leghatározottabban visszautasítja az Integritás Hatóság elnökének kijelentéseit a Fidesz.
Mint hírt adtunk róla, Biró Ferenc egy nemrég megjelent interjúban egyebek közt arról beszélt, hogy politikai indíttatású támadásokat kapott, mind őt, mind feleségét érték vesztegetési kísérletek. Emellett Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János uniós ügyekért felelős miniszterrel volt egy találkozója, ahol előbbi határozottan azt kérte, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket. Továbbá elvárásként fogalmazták meg vele szemben, hogy igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését.
Biró Ferenc: Orbán Viktor belső körét, volt kormányának vezető tisztségviselőit kell bíróság elé állítaniAz ellenzéki párt kommunikációs igazgatója emlékeztetett: Biró Ferenc ellen jelenleg büntetőeljárás zajlik hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt. Havasi Bertalan szerint az általa elkövetett cselekmények miatt menteni akarja a bőrét, és ezért az előző kormányra nézve valótlan, alaptalan állításokat és rágalmakat fogalmaz meg. Jelezte, biztosak abban, hogy a nyomozó hatóságok és a bíróság az ilyen önmentegetést nem tekinti enyhítő körülménynek, és az Integritás Hatóság vezetője az elkövetett cselekményeiért pontosan azt kapja, ami a törvény szerint megilleti.
Befejezték a nyomozást az Integritás Hatóság elnöke ellen, nemsokára vádat emelhetnek ellene
