Magyarország;labdarúgás;Debrecen;Kazahsztán;felkészülési mérkőzés;

Schäfer András és Szoboszlai Dominik gólöröme

Nyögvenyelősen indult a magyar-kazah futballmeccs, de Schäfer bombagóljával fordítottunk és nyertünk

A Debrecenben játszott felkészülési mérkőzésen végül 3-1-re győzte le Magyarország Kazahsztánt. 

Bár a kazahok a kilencedik percben vezetést szereztek, a szünet után lényegesen jobban játszó magyarok fordítottak a felkészülésinek vagy barátságosnak is nevezett mérkőzésen, amelyet most nem a Puskás Arénában, hanem a debreceni Nagyerdei Stadionban rendeztek meg. Szoboszlai Dominik egyenlítése után a csapatkapitány gólpasszt is adott, Schäfer András pedig ritkán látható nagy gólt szerzett. A vendégek az utolsó fél órában emberhátrányban futballoztak, a végeredményt pedig az első válogatott mérkőzését játszó Tóth Rajmund állította be. Rajta kívül még Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin debütált a nemzeti együttesben. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai 2023 novembere, a Montenegró ellen 3-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudtak hátrányból fordítva nyerni.

Magyarország-Kazahsztán 3-1 (0-1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 19 595 néző, v.: Pavle Ilic (szerb). Gólszerzők: Szoboszlai (52.), Schäfer (67.), Tóth R. (92.), illetve Malij (9.). Sárga lap: Szűcs T. (74.), Markgráf (95.), illetve Kenzsebek (17.), Szamorodov (28.), Szatpajev (33.), Orazov (40.), Kuat (45.), Malij (95.) Piros lap: Szamorodov (64.)

Magyarország: Tóth B. (Pécsi, 62.) - Osváth (Tóth R., 76.), Orbán, Markgráf, Styles (Nagy Zs., 62.) - Vitális (Kovács B., 62.), Schäfer - Redzic (Lukács, a szünetben), Tóth A. (Szűcs T., a szünetben), Szoboszlai - Varga B. (Baráth, 84.)

Kazahsztán: Anarbekov - Mrinszkij (Asirbek, 73.), Malij, Alip, Vorogovszkij (Szovet, 88.) – Karaman (Amir, 73.), Kuat (Tapalov, 73.), Orazov (Abrajev, 88.) – Szamorodov, Szatpajev (Toktibaj, 57.), Kenzsebek (Csesznokov, 57.)


Az első gól a kazahoké volt

I. félidő:

9. perc: Szamorodov jobb oldali szögletét követően Malij hét méterről, Markgráf mellől fejelt a kapu közepébe (0–1).

II. félidő:

52. perc: Szűcs Tamás a jobb oldalról, az alapvonal közeléből laposan rúgta középre a labdát, Szoboszlai pedig három méterről a kapu közepébe gurított (1-1).

67. perc: Szoboszlai gurította le a labdát szabadrúgásból, Schäfer pedig 28 méterről, jobbal lőtt, a labda a bal felső saroknál a kapufáról vágódott a hálóba (2-1).

92. perc: Szűcs Tamás passzolta keresztbe a labdát, Tóth Rajmund 14 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt (3–1).

Győzelmével a magyar válogatott továbbra is veretlen idén, négy mérkőzéséből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket.

A két magyar válogatottal felálló francia Metz HB nyerte a női Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO együttesét.