labdarúgó vb;

Véget nem érő vágyakozás

Ma este a Mexikó – Dél-Afrika mérkőzéssel elkezdődik az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság. Korábban sosem volt három házigazdája a tornának, arra sem találunk példát a múltból, hogy 48 válogatott lépett pályára a rengeteg résztvevő miatt több mint öt hétig tartó futballeseményen. A magyar válogatott negyven éve nem volt ott a vb-n, akik középiskolásként szurkoltak 1986-ban Détáriéknak, hamarosan nyugdíjba mennek, és úgy dolgozták végig az életüket, hogy kedvenc sportáguk képviselőit nem láthatták pályára lépni a legnagyobb tornán.

Komoly fizikai terhelést jelent majd a vb a csapatok mellett a magyar tévénézőknek is, az időeltolódás miatt 18 óra és hajnali 6 óra között kezdődnek a mérkőzések. A csoportkörben a korábbi tornákon 32 résztvevővel is több könnyen felejthető mérkőzést láttunk, a létszám emelkedésével minden bizonnyal ezeknek a meccseknek a száma is nő. Persze, egészen másként viszonyulnánk ehhez a szakaszhoz, ha valamelyik négyesben ott lenne a magyar együttes is. Curacao, Haiti, Panama – és a sor folytatható – futball-lázban ég, nekünk maradtak a szakmailag nehezen értékelhető finnek és kazahok elleni felkészülési mérkőzések.

A vb nagy kérdése, hogy sikerül-e a szabályváltozásokkal elérni (gyorsabban kell elvégezni a kirúgásokat, cseréket, az ápolt játékos egy percig nem térhet vissza, ha nem sárga vagy piros lapot érő szabálytalanság elszenvedője volt, stb.), hogy kevesebb legyen a holtidő. A félidőnként tervezett három perces ivószünet miatt a meccsek időtartama várhatóan nem csökken, nem is beszélve arról, ha a tavalyi klub-világbajnoksághoz hasonlóan órákra félbeszakadnak a találkozók a viharveszély miatt.

A sport elvileg független a politikától, de a valóságban ez nemcsak Magyarországra nem igaz. Donald Trump amerikai elnök hangulata többször változott az országgal háborúban álló, a világbajnoki részvételi jogot megszerzett Iránnal kapcsolatban. A FIFA békedíjával kitüntetett politikus – ez az elismerés eddig nem létezett, nem lepődnék meg azon, ha a jövőben sem ítélnék oda senkinek - először meghívta a válogatottat, amely a csoportmeccseit az Egyesült Államokban játssza, majd kijelentette, hogy az irániak gondolják át, akarják-e részvételükkel kockáztatni a biztonságukat. Később arra jutott, hogy nem engedi az irániaknak, hogy az Egyesült Államokban legyen a főhadiszállásuk. Az ázsiaiak kényszerűségből nem abban az országban táboroztak le, ahol pályára lépnek, hanem Mexikóban alakították ki a főhadiszállásukat. Az iráni küldöttség tagjai csak a meccsnapokra kapnak beutazó vízumot az Egyesült Államokba, a találkozók lefújása után azonnal el kell hagyniuk az országot. Szurkolóik nem kísérhették el az együttest.

Gianni Infantino, a FIFA elnöke minden bizonnyal ezúttal is elmondja, hogy a nemzetközi futballcsalád nagy ünnepe a világbajnokság. Arról valószínűleg nem beszél, hogy a jegyek soha nem voltak olyan drágák, mint ezen a tornán és a bevételek optimalizálása sokkal fontosabb volt a drukkerek kiszolgálásánál.