kiállítás;Festészet;pszichológia;erotika;Gyuricza Gergely;

Az öröm mint egzisztenciális ellenállás Gyuricza Gergely festményein

A kortárs urbánus térben a testiség és az erotika vizuális reprezentációja traumatizált, sűrűn átpolitizált mező, melyben mind a férfi-, mind pedig a női testet eszközként használják. Míg a premodern és a reneszánsz művészetben a meztelen test ábrázolása a kulturális kánon organikus, magától értetődő részét képezte, addig a modernitás felé haladva az erotikus diskurzusok fokozatosan prűddé, medikalizálttá és intézményesen szabályozottá váltak. Vagy csupán a dacos változni akarást és a fejlődni vágyást szimbolizálták. Gyuricza Gergely JOY című kiállításán jártunk, amely a vágyat nem tabuként vagy szégyenforrásként, hanem az önazonosság, a kapcsolódás és a belső életerő egyik fontos dimenziójaként közelíti meg.

Napjainkban sajátos kulturális kettősség figyelhető meg: miközben a pőre test látványa a mindennapi divatban, a reklámokban és a tömegmédiában banálissá vált, maga az erotika mint mély, intimebb minőség kiüresedett és értékvesztetté lett. Talán pont azért, mert a meztelenség olyan hétköznapivá vált, hogy nem éri el az ingerküszöbünket, így az erotika, az igazi erotika egy mélyebb rétegben keresendő.

A kortárs fogyasztói társadalom átlagbefogadója a képzőművészettől gyakran steril, konfliktusmentes és dekoratív esztétikát vár el. Ezt a feszültséget ragadja meg Gyuricza Gergely pszichológus és képzőművész. A populáris kultúra pornográf kommercializációja és a társadalmi tabusítás merev sémái között ugyanis ritkán nyílik lehetőség arra, hogy az erotikát ne a deviancia, az olcsó provokáció vagy a puszta biológiai funkció lencséjén keresztül szemléljük.

Az Urbán Erotika Fesztivál keretében megrendezett, JOY című önálló tárlat (a Turbina Kulturális Központban) éppen erre a hiányra reflektál.

A kiállítás anyaga radikális, mégis intim vizuális kísérlet, amely az erotikát nem biológiai mechanizmusként, hanem kulturális-pszichés narratívaként és az egyéni autonómia megnyilvánulásaként definiálja újra. 

Jelen elemzés célja a tárlat képi reprezentációinak és térelméleti dinamikájának vizsgálata Georges Bataille erotika- és transzgresszió-elméletének, Michel Foucault diskurzuselemzésének, valamint Laura Mulvey feminista tekintet-elméletének tükrében. Ez a kiállítás nem pusztán a formákra, a testiségre hanem a mélyebb értelemben vett erotikai képi kifelyezésmódra fekteti a hangsúlyt.

Georges Bataille klasszikus megközelítésében az erotika ontológiailag és lényegileg különbözik a szexualitástól. Míg a szexualitás az állati-biológiai reprodukció szférája, addig az erotika „a halál igazolása az életben” – egy tisztán emberi, pszichés konstrukció, amely a belső fantáziára és a kultúrára épül. Bataille-nál az erotika elválaszthatatlan a transzgressziótól, azaz a társadalmi és szakrális tabuk tudatos áthágásától, amely nem a szabályok megsemmisítését, hanem azok felfüggesztését és ezáltal „szent megélését” szolgálja.

Gyuricza képein az erotika pontosan ilyen transzgresszív aktusként, az elmúlással és a társadalmi fegyelmezéssel szembeni egzisztenciális ellenállásként (élan vital) jelenik meg, megragadva a nagyvárosi lét forgatagának múlandó pillanatait, mely valljuk be, ott van minden pillanatban, a divatban, az öltözködésben, a reklámokban és a filmekben is.

Michel Foucault A szexualitás története című munkájában rámutat, hogy a modernitás a szexualitást nem elnyomta, hanem diskurzusokba kényszerítette, intézményesítette és normatívvá tette (biopolitika).

Gyuricza festményei megtörik ezeket a hatalmi technológiákat: a sebezhetőség felvállalásával az önazonosság tereit hozzák létre. Az erotika alapja ugyanis nem a performatív trendek követése, hanem a belső önazonosság artikulációja.

A képek formanyelve radikálisan szakít a klasszikus, beállított aktportrék tradíciójával. Nem külső mintát követő leképezések, hanem belső emléknyomok és referenciafotók fúziói, amelyek szisztematikusan felborítják a néző és a szubjektum közötti klasszikus hatalmi dinamikát. Laura Mulvey feminista film- és kultúraelméleti koncepciója szerint a klasszikus vizuális kultúrát a „férfi tekintet” (male gaze) dominálja, amely a női testet passzív, szkopofil (leskelődő/vágyakozó) élvezetet kiszolgáló vizuális áruvá és fétissé silányítja.

Nem az a furcsa, hogy elfáradtunk. Az a súlyos, hogy ennyi ideig bírtuk. Tizenhat évnyi politikai zaj, permanens válságok, járvány, háború, infláció, személyes krízisek után sokan úgy ébrednek reggelente, hogy már nem tudják pontosan, mitől fáradtak. Csak azt érzik, hogy a régi történeteik nem működnek tovább, kimerült a figyelmük és az érdeklődésük a közélet iránt, egyszóval kiégtek. A NER választási vereségében ugyanis nemcsak gazdasági, politikai vagy korrupciós botrányok játszottak szerepet, hanem egy kollektív idegrendszeri kifáradás is.