Ha a kézművestáborban, a papír előállításáról tanultakat veszem alapul, akkor egyetlen (nem túl hosszú, nem túl rövid) könyv előállításához számításaim szerint 1 kiló papírral már egész jó esélyekkel indulok. De ezt az eredményt épp annyira lehet komolyan venni, mint amennyire komoly eredményt értünk el az órákig pacsmagolt, majd napon szárított papírlapokkal gyerekként. Mert ebben a számításban nincs benne, milyen célközönségről, műfajról van szó, van-e keret illusztrációra, vagy hogy a védőborító luxuskategória-e már. Ahogyan ebben a számításban nincs benne az sem, vagyok-e olyan szerencsés, hogy a fenti kérdésekben kizárólag a kreativitás, a szerzői kívánalmak döntsenek.
A magyar könyvpiac ugyanis nem volt ilyen szerencsés: a kötetek kiadásáról a gazdasági nehézségek, az infláció, a súlyos logisztikai költségek, a méltánytalan adóterhek döntöttek, és mint a sebre szórt sónak, annyi haszna volt mindezeken felül a kötött áras könyvtörvénynek vagy a könyvfóliázásnak.
A csütörtökön kezdődő 97. Ünnepi Könyvhét maga is a válságban lévő magyar könyvkiadásra érkezett válaszul jött létre, közel száz év alatt pedig látott már a fentieken túl háborút, cenzúrát, járványt és papírhiányt.
Esélyes, hogy azzal az 1 kilóval rosszul számoltam, de abban talán még a legbeavatottabb könyvkötő szakértőkkel sincs vita közöttünk, hogy az 1 kiló mégiscsak több, mint a semmi. Ahogyan egy az Ünnepi Könyvhét esetében több tízezer fős rendezvénynél sem mindegy, kihúzzák-e alóla a Millenárist (ahogyan a leköszönt kormány tette, hogy helyet adjon a szívének kedves szereplőknek), vagy hogy egy kiemelt népszerűségű esemény megrendezését nem tartja érdemesnek egy fillérrel sem támogatni az utóbbi időben a kormány. A 17 milliárd forintban kiosztott, botrányos NKA-támogatásról szóló dokumentumok egy része jó eséllyel most ledarálva, halomban hever a kulturális minisztérium alagsorában. Miközben a könyvhét az olvasóknak köszönhetően több száz programmal várja az érdeklődőket. Papírkezelés másképp.