Mindenki mást gondol csürhének, a disznók csapata a csürhe, hajtójuk a csürhés vagy csordás, a csürhe több gazda együvé terelt, együtt őrzött disznóinak ensemble-ja, melyek – akik – minden este kicsit tán kaotikusan, egymást nem előreengedve tülekedve térnek haza, mindegyik hazatalál maga és cukin befordul a saját portájára.
Az alábbiakban megpróbálom megindokolni, miért nevezhető mégis csürhének az az avantgarde, mely a migránspaktum elleni tüntetésen hadonászott, bemutogatott és látható élvezettel a saját szánalmas kis micsodáját markolászta. Mondjuk sok sebből vérzik a dolog: elbűvölő mindenekelőtt, hogy nem-létező tények ellen tüntetünk. Abcúg én kicsi pónim, le az egyszarvúakkal, Attist úgy megprütykölték az ufók, hogy az aranyere felcsúszott aranyfognak. Ennyi a valóságtartalma annak, hogy a migránspaktum ellen tüntikéznek, vagy amikor Gulyás úr aszongya, hogy Magyarországot az uniós pénzek megilletik, és ezeket még az Orbán-kormány harcolta ki Magyarországnak, és egyszerűen észveszejtő, hogy nem szakad rá az alsóházi ülésterem gyönyörű neogót baldachinja. Az, hogy a valósággal diametrálisan ellentétes kijelentéssel (az uniós pénzcsapokat Brüsszel pont az Orbán-kormány miatt zárta el), magyarul százszázalékos hazugsággal, a valóság ellentétével a nyilvánosság elé lehet állni, valami fantasztikus, már szinte szép, mindenképp lélegzetelállító, mint Adolf '39 január 30-i beszéde a Reichstagban, ahol aszonta, hogy a háborút a zsidók akarták, és a hívek mindezt gondolkozás nélkül bevették.
Hát ez az. Hogy gondolkozás nélkül.
A tömegek lélektana bonyolult história lehet, de annyi kábé bizonyos, hogy a tömegben a személyiség feloldódik az alkalmi kollektívumban; egy lénnyé válnak az egyedek, mint a fociultrák vagy a katonák a díszmenetben, az individuumok egyetlen kiszabott nagy amőbává olvadnak össze, pláne egy gyengén polgárosult országban, ahol se az autonómiának, se a demokratikus mentalitásnak, se a vitakultúrának, se a másik elfogadásának nincsenek tradíciói, és a szándékosan évtizedekig infantilizmusban tartott társadalom félproli félszerzetei ahhoz szoktak hozzá évszázadok óta, hogy ők alattvalók, és nem a köz ügyeibe beleszólási joggal rendelkező autonóm polgárok, citoyenek. Alattvalók ők, akiknek mindig világosan megmondják odafent, mi az igazság és hogy sto gyélaty, mi a teendő, és az akkor a szentírás, és amit a tévében bemondanak, az tény, hogy a Tények tényleg tények.
A migránspaktumon hadonászó autoerotikus avantgarde választékos nyelvéhez a mintát az elit képviselőitől kapja. Az excrementum felbuzgásában az elsődleges felelősség azokat a politikusokat és médiakutyáikat terheli, akik dehumanizáló módon kiirtandó poloskának nevezik a másként gondokozókat és/vagy akik szerint a tiltakozó civileket a taknyukon és vérükön kell kirángatni, szanaszét verni a pofájukat. Ha ők ezt mondják odafent, akkor én is mondhatom idelent, gondolja a farkát hiába keresgélő béla, és a miniszterelnök szanaszét veréséről ordítozik. (Nem mellesleg eközben Kijev terrorbombázása, a nyugdíjas nyomor, a buzizás, a pedofil iskolaigazgatók, a rekord államadósság és infláció, a luxizás és Simion, satöbbisatöbbi, azaz Európa ama negatív lenyomata mellett áll ki, amit a Fidesz regnálása jelentett az elmúlt másfél évtizedben).
És kétségünk ne legyen, hogy ezek ugyanazok: akik nevetve álltak az út szélén, amikor kihajtották a zsidó nőket és gyerekeket a mádi útra vagy a Nagykörútra, majd rohantak az elhagyott lakásokat elzabrálni és máig azokból a meisseniekből leveseznek, amiket akkor egyszerűen elvettek. Ezek ugyanazok a beszkártos nyilasok, akik a Dunába lőtték a nőket és gyerekeket és arcocskáikat látva és hörgésüket hallva kétségünk ne legyen afelől, hogy ezt ma is megtennék. És hogy ez annak a mai magyar szélsőjobbnak a créme de la créme-je, amire az exminiszterelnök „úr”a jövőt alapítja. Ergo, visszavonom azt az affektált hülyeséget, hogy ne csürhézzünk.
