Al Jardine, Mike Love, David Marks és Brian Wilson, a Beach Boys négy alapító tagja, valamint az együtteshez 1965-ben csatlakozó Bruce Johnston átvette a dupla platinalemezt tanúsító emléktáblát, amelyet a 2003-ban kibocsátott Sounds of Summer: The Very Best of the Beach Boys című CD kétmillió példányos határátlépéséért kapott a zenekar.
„Mindig jó ilyesmit csinálni, de még jobb, hogy élünk” – viccelt Jardine, ám az nem volt tréfa, hogy Wilson két testvére, a szintén a Beach Boys alapítóihoz tartozó Carl és Dennis már nem élt.
Sokan tartottak attól, hogy Brian Wilson és Mike Love – a két unokatestvér – évtizedekig tartó ellenségeskedése sem javítja az esemény hangulatát. Pláne nem azután, hogy Love fél esztendővel korábban beperelte társát, mondván: Wilson „szégyentelenül eltulajdonította dalait”, amikor 2004-ben Brian Wilson Presents Smile címmel megjelentette a Beach Boys 1966-os Smile-albumának változatát.
Ám a ceremónián a rokonok egymás vállát veregették. Love odáig ment Brian Wilson dicséretében, hogy azt hangoztatta: „Csak bámulhatom unokatestvéremet hihetetlen képességeiért, amelyek mindannyiunknak utat nyitottak ehhez a csodálatos élethez.”
A munkásság tényleg múlhatatlan, hiszen a „nyári hangok” lemezén hallható számok túlnyomó többsége a hatvanas években született, és a korongot még hatvan esztendővel később is vitték, mint a cukrot.
A compact discen harminc dal szólt, ezek közül tizenhatot jegyeztek annak idején a legjobb tíz között. Listavezető volt az I Get Around, a B. B. első Number One-ja – 1964. július negyedikén jutott a csúcsra, azaz „Amerika zenekara” az amerikai nemzeti ünnepre időzítette a kilövést –, majd 1965-ben a Help Me Rhonda következett, amely a Beatles Ticket to Ride-ját taszította le az élről. A Rhondáról Brian Wilson azt mondta, hogy Bobby Darin Mack the Knife-ja inspirálta, de ha nem említi, talán senkinek nem jutott volna eszébe a Koldusopera leghíresebb betétdalának tánczenés verziója.
A lemez harmadik éllovasa a Good Vibrations volt, amelynek felvételei 1966 februárjától az év szeptemberéig tartottak. Azon túl, hogy ez a Beach Boys egyetlen dala, amely Amerikában és Nagy-Britanniában egyaránt első lett, a dupla platinával megfejelt hatvan éves jubileum is bizonyította: megérte annyit munkálkodni.
A kritikusok kevésbé lelkesedtek a Kokomóért, de a közönség odavolt érte, így az 1988-as szám vált a Beach Boys utolsó listavezetőjévé.
A négytagú bronxi vokálegyüttes, a Regents 1961-es Barbara Annjének 1965-ös adaptációja csak a második helyig jutott, míg a California Girls kétszer volt harmadik: előbb 1965-ben, majd húsz évvel később, amikor David Lee Roth-nak, a Van Halen énekesének közreműködésével újította fel a Beach Boys.
Szintén harmadikként regisztrálták 1963 Amerikájában a Surfin’ U. S. A.-t (akárcsak az Egyesült Királyságban másodikként lajstromozott Sloop John B-t); annál meglepőbb volt, hogy a Billboard magazin az esztendő végén a szörfös számot nyilvánította az év dalának a tengerentúlon.
A Rock And Roll Music 1976-os Beach Boys-feldolgozása az ötödik helyre került, ami főként azért volt nagy szám, mert Chuck Berry eredetije a hatodik helyig vitte 1957-ben. A Fun, Fun, Funt szintén ötödikként rangsorolták 1964-ben, majd 24.-ként 1996-ban, amikor a Beach Boys és a Status Quo közösen adta elő.
Együttes zenekari felvétel már 1974-ben is akadt: a Chicago Wishing You Were Here című dalának felvételekor a Beach Boys tagjai is besegítettek. Nem tették rosszul, a slágergyártónak nem, extraklasszisnak annál inkább mondható Chicago számát egyetlen helyezés választotta el attól, hogy bejusson a Top Tenbe.
Végül szóljunk egy kislemezről, amely nagyon is összefüggésbe hozható a Beach Boys huszonegyedik századi válogatás CD-jével. A tengerparti fiúk 1981-ben adták ki a The Beach Boys Medley-t, amelyben nyolc dalukat sűrítették négy percbe. Húsz évvel a megalakulás után a 12. helyre került az egyveleg, ám a gyűjtés összességéről és egyetlen darabjáról sem lehetett azt mondani, hogy tucat szám...
