A Pécsi Rendőrkapitányság saját észlelés alapján, büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet a Rátgéber Kosárlabda Akadémia fizioterapeutájának ügye miatt – írja a hvg.hu. Az Index szerdán írta meg, hogy információik szerint a gyógytornász férfi szexchates üzenetváltásba bonyolódott egy önmagát 13-14 éves kislánynak kiadó, lebuktatásra szakosodott kamuprofillal. Egészen odáig jutottak, hogy megállapodtak, a „lány” felmegy az illető budapesti lakására szexuális együttlét céljából. A lap szerint erről a chatelésről a Rátgéber Kosárlabda Akadémia is értesült, és kirúgták a férfit.
Az akadémia szerdán azt közölte, hogy megszüntették az együttműködést egy velük szerződésben álló fizioterapeutával, mert a szakember olyan online kommunikációt folytatott, amely „a klub álláspontja szerint összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással”. A közlemény szerint a férfi feladatköréből adódik, hogy közvetlenül és közvetetten is kapcsolatba kerülhetett gyermek- és fiatalkorú sportolókkal, így kiemelt súllyal kezelnek minden olyan esetet, amely „a sportolók testi, lelki vagy erkölcsi biztonságával kapcsolatban akár csak kockázatként is felmerülhet”.
Kiderült, az ügyben meghallgatták az érintett munkatársat is, ennek, illetve a rendelkezésre álló információknak a mérlegelése után úgy döntöttek, nem tudnak tovább együtt dolgozni vele. Ugyanakkor Riegl Anett ügyvezető a hvg.hu-nak azt mondta, hogy az akadémia vezetése egyelőre csak súlyos szakmai-etikai jogsértést azonosított, büntetőfeljelentésre okot adó körülmény eddig nem merült fel. Vélhetően ezért nem is tettek feljelentést, s a rendőrség ezért írhatta, hogy saját észlelésre indítottak nyomozást az ügyben.

