menesztés;Magyar Nemzeti Levéltár;Tarr Zoltán;

Korábbi felvétel

Tarr Zoltán menesztette a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját

Bizalomvesztés miatt.

A fenntartó képviselőjeként visszavontam Szabó Csabának, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának vezetői megbizatását - közölte a Facebookon Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

A tárcavezető azzal indokolta a döntést, hogy a minisztérium részéről bizalomvesztés alakult ki a főigazgató felé azután, hogy a Levéltár vezetője a fenntartót megkerülve kezdeményezte az intézmény fenntartói státuszának megváltoztatását. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt viszont nem részletezte.

Tarr Zoltán közölte: – A széles spektrumú közgyűjteményi intézményrendszer tagjaként a Magyar Nemzeti Levéltárat nemcsak meghatározó magyar kulturális kincsnek tekintjük, hanem a kultúra egyik alappillérének is. Feladatunk ennek védelme, hogy a magyar kultúra újra szabad, szakmaiságra épülő terület lehessen.

Május elején számoltunk be arról, hogy Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, Kenyeres István felhívta a figyelmet: a fideszes celebekre szórt pénzeső közepette a levéltárak és valamennyi közgyűjtemény költségvetési támogatása közismerten alacsony maradt, a munkatársak éhbérért dolgoztak/dolgoznak a magyarországi kulturális javak gyűjtésén. Egy budai NER-es kocsma, az R56 két és félszer annyi támogatást, 180 millió forintot kapott úgynevezett kulturális programok szervezésére, mint a Magyar Nemzeti Levéltár kivételével a magyar levéltárak összesen. (A Bem rakparti R56 mögött a Fidesz egyik szócsöveként harsogó Pesti Srácok két ismert arca, a Kádár-rendszerben belügyminisztériumi díjjal kitüntetett Stefka István és Huth Gergely közös vállalkozása állt. Már 2017-ben kaptak 75 millió forint közpénzt az ‘56-os Emlékbizottságtól, amelyből dokumentumfilm-készítés és emlékhét mellett kétmilliót az R56 helyiségeinek a felújítására fordíthattak.)

Korábban büntetőeljárás indult ellene, amely azt követően szűnt meg, hogy csaknem kétmillió forintot fizetett a sértetteknek.