A modern történelem nagy részében a nagyvállalatok szorosan együttműködtek az állammal. Nagy-Britanniát és Hollandiát kelet-indiai vállalataik finanszírozták, melyek cserébe katonai és diplomáciai támogatást élveztek. A német Krupp és a japán Mitsubishi segítette az iparosodást, miközben kormányaik külföldi bányákat és piacokat biztosítottak a számukra. Az amerikai beavatkozások segítették az olajtársaságokat a külföldi erőforrások megszerzésében. Ezt nevezték ágyúnaszád-diplomáciának.
Az 1980-as évektől kezdődően, a globalizáció kibontakozásának és elmélyülésének egyik előfeltételeként, illetve elemeként a kormányok a háttérbe húzódtak, és a multinacionális vállalatok korlátlanul terjeszkedtek az egész világon. Ma azonban a kormányok egyre inkább vámokhoz, szankciókhoz és exportkorlátozásokhoz folyamodnak nemzetbiztonsági céljaik elérése érdekében. Világszerte elmosódik a határvonal a gazdasági és a nemzetbiztonsági érdekek között.
A geoökonómia új korszaka alakult ki. Mondhatjuk úgy is, hogy visszatért az ágyúnaszád-kapitalizmus – bár a mai fordított eset, hiszen amíg a XVII.-XIX. században a katonai erő szolgált gazdasági célokat, a mai ágyúnaszád-kapitalizmusban gazdasági eszközökkel kívánnak megvalósítani nemzetbiztonsági célkitűzéseket.
A politikusok erőfeszítései, hogy befolyásolják a vállalatok termékeinek gyártási és értékesítési helyét, aláássák a globalizáció előnyeit - így kevésbé hatékonyak és kevésbé jövedelmezőek lesznek a multinacionális vállalatok, és emelkednek a végtermékárak. A Nyugat növekvő vágya, hogy elkerülje a Kínától való gazdasági függőséget, támogatásokhoz, vámokhoz és exportkorlátozásokhoz vezetett, amelyek arra ösztönözték a multinacionális vállalatokat, hogy tevékenységüket máshová helyezzék át. A beavatkozás túlmutat Amerikán, hiszen Európa is saját iparpolitikát folytat: megpróbálja zölddé tenni a gazdaságát, és nagyobb autonómiát biztosítani magának Kínával és az USA-val szemben egyaránt. A feltörekvő piacok is mindent megtesznek azért, hogy minél több irányból vonzzák a beruházásokat.
A geopolitikai szempontok leginkább azokban az iparágakban alakítják át a globális üzleti életet, amelyeket a Nyugat és Kína stratégiai jelentőségűnek tart. A félvezetőgyártó cégek és beszállítóik különösen veszélyeztetettek, de egyéb érzékeny iparágak is ki vannak téve a geopolitikai kormányzati beavatkozások kockázatának, beleértve az adatközpont-cégeket, a járműgyártókat és a gyógyszeripart.
A szankciók, embargók, vámok és más hasonló intézkedések költségeket róhatnak a célországokra, számos geopolitikai célt azonban nem lehet pénzben kifejezni. Mennyit ér a nemzetbiztonság? Mennyit ér az ellenfél elszigetelése, egy szövetség megerősítése, egy potenciális támadás elhárítása? Míg a geoökonómiai politikák előnyei gyakran meghatározhatatlanok, számos költség közvetlenül gazdasági jellegű és elemezhető: általában meghatározható (ha nem is mindig számszerűsíthető pontosan), hogy milyen költségeket rónak az azokat alkalmazó országra.
A geoökonómiai politikák definíció szerint rontják a gazdasági hatékonyságot. Az import korlátozása akadályozza az ország hozzáférését a máshol hatékonyabban előállított árukhoz; az export korlátozása pedig gátolja az ország hozzáférését a jövedelmező külföldi piacokhoz. A kormányok azonban éppen azért alkalmaznak geoökonómiai eszközöket, mert hajlandóak feláldozni a makrogazdasági jólétet a geopolitikai célok érdekében. A specializáció szűkülése többletköltségeket eredményez. A tágabb piac szándékos feladása korlátozza, hogy egy nemzetgazdaság milyen hatékonyan specializálódhat.
Egy ország piacának mesterséges korlátozása az innovációra is hat. A termelők kutatás-fejlesztésbe fektetnek be, hogy piaci előnyökre tegyenek szert, és minél nagyobb a piac és minél élesebb a verseny, annál erősebb a motiváció erre. Egy ország jó nemzetközi hírneve érték: arra ösztönzi a többi országot, hogy potenciálisan kockázatos kereskedelmi, pénzügyi és befektetési megállapodásokat kössenek vele. Ha a geoökonómiai politikák - mint például a szankciók és a vagyonbefagyasztás - megsértik a szerződéseket, az megkérdőjelezi, hogy mások megbízhatnak-e az ilyen ország kötelezettségvállalásaiban. A bizalom erodálódik, ami értékes kereskedelmi, befektetési és pénzügyi kapcsolatoktól foszthatja meg az országot.
Az Egyesült Államok és Kína, amelyek növekvő kereskedelmi integrációja formálta a globalizáció elmúlt három-négy évtizedét, ma már geopolitikai riválisként tekintenek egymásra. Egyre inkább a kereskedelempolitikát használják stratégiai céljaik előmozdítására – korlátozzák a technológiatranszfert és a kritikus termékek exportját, nemzetbiztonsági célokat követnek a gazdaságban. Sokan tartanak attól, hogy a geopolitika visszatérése, az új geoökonómia megerősödése töredezetté teszi a globális gazdaságot, bomlasztva az évtizedek óta tartó és mélyülő globális integrációt.
A globalizáció azonban elsősorban a technika (mindenekelőtt a távközkés és az informatika) forradalmi fejlődésén, a logisztika (elsősorban a konténeres szállítás) új lehetőségein, valamint az általános gazdaságpolitikai liberalizáción (a pénz és a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásán) alapult. A folyamat ugyanakkor elsősorban a vállalatok határokon átnyúló, valóban globálisan szervezett tevékenységén alapult. Mindezek hatására dinamikusan nőtt a vállalati hatékonyság, következésképpen nőttek a vállalati jövedelmek – a felhasználók pedig egyre fejlettebb termékekhez és szolgáltatásokhoz jutottak.
A gazdaságpolitikai liberalizációt megrendíti az új geoökonómia, ami akadályozza a globalizáció további elmélyülését – egyes területeken visszalépést is jelenthet. De nincs okunk azt feltételezni, hogy a technológiai fejlődés is megtorpanna – éppen ellenkezőleg: napjainkban a mesterséges intelligencia terjedése szó szerint beláthatatlan fejlődést eredményezhet. A multinacionális társaságok sem szívesen mondanak le a megszokott, hatékony beszerzési rendszerükről, így megszokott jövedelmeikről sem. A felhasználók, a fogyasztók pedig nehezen fogadják el a geopolitikai megfontolások miatt emelkedő árakat, a romló minőséget.
A multinacionális társaságok – elfogadva a geoökonómiai realitásokat – ellátási láncaik átalakítására törekednek. Mivel a folyamat centrumában az amerikai-kínai rivalizálás áll, a kínai befektetések egyre inkább Délkelet-Ázsiába irányulnak. A tőke a visszavonulás helyett olyan gazdaságokon áramlik keresztül, amelyek mindkét szuperhatalommal kapcsolatot tartanak. Délkelet-Ázsia és India kulcsfontosságú termelési csomópontokká válnak, míg a Közel-Kelet egyes részei a folyamatos konfliktusok ellenére továbbra is kritikus tőke-, energia- és logisztikai központok. Együttesen lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy a geopolitikai megosztottságokon átívelően működjenek anélkül, hogy teljes mértékben elköteleződnének bármelyik oldal mellett. A világ nem annyira „deglobalizálódik”, mint inkább átstukturálódik.
2025-ben az amerikai vámok közel egy évszázada nem látott szintre emelkedtek, az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelem pedig mintegy 30 százalékkal visszaesett. A globális kereskedelem azonban tovább nőtt. Az amerikaiak import sem csökkent, de átalakult a termékszerkezete. Az Egyesült Államok több chipet és adatközponti berendezést importált, kevesebb autót és energiát. A beszerzés Kínából Vietnámba, Tajvanra és más kelet-ázsiai gazdaságokba helyeződött át.
A geopolitika valóban átalakítja a világkereskedelem térképét, de alapvetően a technológia és a gazdasági fejlődés hosszabb távú változásai határozzák meg a világgazdaság jövőjét. A geopolitikai sokkok továbbra is a világgazdasági rendszer jellemzői maradnak. A körülmények változásához való alkalmazkodás képessége éppoly fontos lesz, mint a hosszú távú pozicionálás egy olyan világban, ahol a kereskedelem továbbra is bővül, de változó relációs és ágazati szerkezetben.
A világgazdaság rövid- és középtávú perspektíváit elsősorban az fogja meghatározni, hogy a multinacionális vállalatok és a világgazdaság középhatalmai hogyan képesek alkalmazkodni az új geoökonómia adottságaihoz, és ezzel egyidejűleg mennyire lesznek képesek a globális ellátási láncok átalakításával fenntartani a vállalati hatékonyságot. A világgazdaság minden szereplője kényes egyensúlyozásra kényszerül.
A szerző közgazdász.