Bodó Viktor elkezdte sorolni Zsámbéki Gábor rendezéseit, de a lista annyira hosszú volt, hogy tíz-tizenöt cím után maga a beszélgetőpartner jelezte: ennek így nincs sok értelme. Az viszont hamar kiderült, hogy Zsámbéki szívesen nyúl Shakespeare-hez. Bodó meg is jegyezte tréfásan: „Úgy látszik, ha semmi sem jutott eszedbe, akkor rendeztél egy Shakespeare-darabot.”
A Világítótornyok sorozat keretében Bodó Viktor kérdezte pályatársát, a Katona József Színház egykori igazgatóját, aki egészségügyi okok miatt a rendezéstől is visszavonult. A napokban játszották utoljára a Kamrában utolsó rendezését, Spiró György Főtitkárok című drámáját. Zsámbéki nagy idők tanúja, tele történetekkel és színházi emlékekkel. Bodó szintén elismert rendező, aki sokat dolgozott külföldön, jelenleg pedig magán színészképző iskolát vezet. Zsámbéki negyvenkét éven át tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyet a modellváltás után több kollégájával együtt hagyott el.
A beszélgetés elején kettejük megismerkedése is szóba került. Bodó úgy emlékezett, hogy először az egyetemen látta Zsámbékit, hátizsákkal a vállán, amikor éppen külföldre indult rendezni. Akkor határozta el, hogy egyszer ő is ezt szeretné csinálni. Később bement a Katona József Színházba, ahol megbeszélés zajlott. Zsámbéki kijött a folyosóra, és megkérdezte, miért érkezett. Bodó azt felelte, hogy ebben a színházban szeretne dolgozni. Arra a kérdésre pedig, hogy mit csinálna, azt válaszolta: olyan előadást rendezne, amelyben a pincétől a padlásig minden tér játszóhellyé válik. A színház igazgatója erre csak ennyit mondott: „Akkor csinálja!”
A beszélgetés egyik legérzékenyebb témája a színházi bántalmazási ügyek kérdése volt. Zsámbéki Gábor úgy fogalmazott: egyfajta naivitás és hozzá nem értés uralkodik a kérdés körül. – Ebben a dologban nyilvánvalóan sok a változás. Amit valamikor majdnem elfogadottnak tartottak, az ma felháborítónak minősül. Régebben az idősebb nagy színész természetesnek vette, hogy hozzányúl egy fiatal pályakezdő színésznőhöz. Ha nem ment túl messzire, abból nem is lett ügy. De akkoriban más volt az elfogadottsági szint – mondta.
A rendező szerint ugyanakkor nagyon fontos és szükséges változás, hogy mára sokkal érzékenyebbé vált a szakma és a közvélemény ezekre az ügyekre. – Mindkét irányban tudok olyan esetekről, amikor ez valamilyen irányban túllendült – tette hozzá. – Nemcsak arra gondolok, hogy egy rendező mit engedett meg magának, hanem arra is, hogy egy időben bárkit meg lehetett vádolni zaklatással vagy bántalmazással. Tudok olyan esetről, amikor egy színésznő megvádolt egy színházigazgatót, és az öngyilkos lett. De olyanról is, hogy egy külföldi színházban egy színésznő azzal vádolta meg a rendezőt, hogy csúnyán beszélt vele, mert nem tudta a színpadi szövegét. Tehát mindkét irányban nagyok a kilengések, nagyon divatos, bárki bármikor kiállhat manapság hasonló bántalmazási vádakkal. Ez az esetek nagy részében teljesen jogos, és kell is belőlük, hogy ügy legyen. Az esetek másik részében pedig inkább ijesztő.
Sok minden másról is szó esett: előadásokról, tanításról, az igazgatók felelősségéről, színészekről, olyanokról, akiket nem lehetett megmenteni, és olyanokról is, akiket igen. Fordításokról, dramaturgiáról, az idő múlásáról. Mindenről, ami színház.
A beszélgetésre sokan eljöttek a rendezők kollégái és tanítványai közül, de számos civil néző is kíváncsi volt a találkozásra.
Zsámbéki Gábor és Bodó Viktor nem vasárnap este beszélgetett először egymással. Egy ideje rendszeresen folytatnak párbeszédet, amelyet rögzítenek és lejegyeznek. A Világítótornyok Extra estje alapján érdemes lenne, hogy ezek a beszélgetések egyszer szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak: két jelentős rendező gondolkodik bennük a színházról, egymást inspirálva.
Infó: Világítótornyok Extra. Vendég: Zsámbéki Gábor. Beszélgetőpartner: Bodó Viktor. Óbudai Társaskör, 2026. június 14.
