Sz. Bíró Zoltán bizonyosan jobban ért Oroszországhoz, mint én, és elemzései mögött szerteágazó ismeret van. A szeptemberre esedékes duma-voksolásról és általában az oroszországi választásokról részben mégis eltér a véleményem az övétől.
Sz. Bíró a Lengyel Lászlóval folytatott beszélgetésében azt mondja, hogy a választások megtartásának Oroszországban már semmi értelme sincs, azt csak a „szépérzék” miatt tartatja meg Putyin, hogy ne tűnjék egyértelműen diktátornak. Odáig egyetértek Sz. Bíróval, hogy a parlamenti választástól időben és formájában elkülönülő elnökválasztás teljesen formális, ott még relatíve jól szerepelniük sem illik a Putyinnal szemben elinduló jelölteknek. Vlagyimir Vlagyimirovics még a nyugati megfigyelők szerint is mindenképp megszerezné a többséget, de azt is fontosnak tartja, hogy ne legyen sikeres második helyezett.
Nagyon jellemző azonban, hogy 2024-ben Putyin már nem a kormánypárt színeiben, hanem független jelöltként indult.
Kampányát a Népfront (más fordításban Nemzeti Front) nevű szervezet és a beszédes nevű Putyin Kommandója támogatta. A kampány főszereplői, amennyire itthonról követni tudtam, színészek, énekesek, sportolók és frontkatonák voltak. A kormánypárt amúgy tehetséges közgazdászait nem ilyenkor szokták mutogatni.
A parlamenti választások más logika szerint működnek. Putyin hatalma nem az Egységes Oroszország nevű kormánypártra, hanem a különböző gazdasági, politikai és területi érdekcsoportok közötti állandó egyensúlyozásra épül. Oroszországban a szankciók ellenére több tízezer nyugati vállalkozás működik, és az üzleti körök befolyásos része a Nyugattal való gazdasági kapcsolatok fenntartásában érdekelt. A kínai határ melletti óriási infrastrukturális beruházások nyilván más tőkéscsoportoknak kedveznek.
Vlagyimir Putyin Oroszországa békében és háborúban – Lengyel László beszélgetése Sz. Bíró ZoltánnalA vlagyivosztoki vállalkozó, akit Bangkokban megismertem, sohasem járt még Moszkvában, de panziója van Thaiföldön, és dél-koreai cégekkel üzletel. A sokáig a nyugati pénzügyi körök kedvencének számító liberális jegybankelnöknő, Elvira Nabiullina és Kadirov csecsen vezér világa között nagyobb a különbség, mint egy nyugati konzervatív és kommunista között. Putyinnak mindkettőre szüksége van, de az ő támogatásán túl mindenben egészen mást képviselnek.
Szerintem a parlamenti többpártrendszer fenntartása jól jön Putyinnak. Az Egységes Oroszországgal versengő pártok (kommunisták, szocdemek, liberálisok és a szélsőjobboldali, úgynevezett liberális demokraták) kétségkívül lojálisak Putyin elnök hatalmi rendszeréhez. De ideológiailag nagyon is különböznek egymástól.
Beszédes jele ennek Lenin ma is meglevő mauzóleuma a Kreml egyik oldalán és a II. Miklós cár mártíromságára emlékeztető katedrális a másikon. A kommunista párt ma is a „tudományos materializmust” hirdeti, az ortodox egyház önálló, olykor a kormánnyal való kultúrharcra is hajlamos, a monarchisták és Sztálin hívei is szabadon hirdetik nézeteiket. Az emlékezetpolitikába minden belefér, ami valaha orosz volt, még ha egymást irtó személyekről és csoportokról van is szó. A rendszer és az Oroszország-központú világkép elfogadásán belül ideológiai sokféleség érvényesül.
Egy ottani Kun Béla és ottani Tisza István ugyanabban a városban is utcatáblát kaphat. Ez a pluralizmus az efféle vitákra mindig éhes orosz médiában részben legalább elfedi a hatalom egyértelmű koncentrációját.
Putyin bizonyos értelemben versenyezteti is egymással a hozzá lojális pártokat. A moszkvai Manézsban nemrég rendezték meg a Zsirinovszkijról szóló fotókiállítást, amelyet az elnök is megtekintett. A szélsőjobboldali Liberális Demokrata Pártnak, bár hivatalosan nem kormánypárt, már egy minisztere is van a kormányban. Nyilván a kormánypárt liberális, Nyugatra tekintő közgazdászai is értik ennek üzenetjellegét.
A hatalmas területű országon belül nagyon különbözőek a politikai hagyományok. Egyetlen kiragadott példával élve a csecsenföldi választásokon 99 százalék a szokásos eredmény, míg Habarovszkban 2021-ben a kormánypárt 26 százalékkal végzett a második helyen. Országosan a kormánypárt 2021-ben a listás szavazatok pontosan felét szerezte meg, és a közvéleménykutatások szerint jelenleg 33 százalékon áll. Ezt nyilván igyekeznek majd annyira feltornázni, hogy az egyéni mandátumokkal együtt többsége legyen a Dumában.
De egypártrendszerre nincs szüksége Putyinnak. A 2021-ben a semmiből előtűnt és a parlamentbe éppen csak becsúszott liberális Új Emberek párt ma ugyanúgy 11 százalékon áll, mint a hajdan oly erős kommunista párt. Az előbbi alacsonyabb adókat, az utóbbi magasabb béreket követel. Amíg a centrális erőtér ilyen jól működik, Putyin elnöknek nincs oka megszüntetni a parlamenti választásokat.
Az igazi, nagy geopolitikai választást persze nem csak ő dönti el. Még ma is nyitott kérdés, hogy az ukrajnai háború után Európa normalizálja kapcsolatait Oroszországgal, vagy sem. Ha nem, akkor Oroszország Ázsia felé fordul és Kína elsőszámú gazdasági és katonai partnere lesz. Ennek minden nap és minden brüsszeli szankcióval nő az esélye. De annak is vannak jelei, hogy az orosz-kínai blokk fellazításnak reménye és józan érdekei miatt az USA is az Oroszországgal való gazdasági együttműködésre készül. Európa vezetőinek sietniük kell, ha nem akarnak elszigetelődni a három nagyhatalom erőterében.
A szerző az MSZP Baloldali Tömörülés elnöke, volt EP-képviselő, publicista.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
