Egyszer elmentem egy – nem is tudom hogyan nevezzem –, valami jóshoz, látóhoz Pesten. Ajánlotta valaki és én azt akartam megkérdezni tőle, hogy miért nincsen nekem csajom? A hölgy megkérdezte az adataimat, születési idő, percre pontosan és elkezdett mesélni. Tökéletes személyiségrajzot adott meg rólam, valami tíz percben. Eszembe jutott nagymamám, aki fiatal asszonyként volt egy ilyen csiribirisnél, s minden elmondott dolog bejött neki.... Szóval az én jósom azt mondta, hogy a születési időm mindent meghatároz. Mondta, hogy látja a csillagjegyem és amit érzek, az a normális, nekem nincs szükségem nőre.
– De mert meleg vagyok?
– Nem, maga nem meleg, csak ilyen.
– Dehát vonzódom a nőkhöz, de aztán, ahogy megkaptam őket, azonnal szeretnék elszaladni, már taszítanak és menekülnék...Szinte pánikban vagyok.
– Igen, maga egy ilyen típus, fogadja el.
– De nem is tudom, én sosem hittem az ilyen dolgokba, lát valami biztatót a ...khm...csillagokban?
– Azt mondhatom, hogy a következő tíz évben egészen biztosan nem lesz stabil kapcsolata.
– De bolond vagyok?
– Nézze, az emberek sokfélék, nagyon sokféle ember van. Az ilyen magaféle emberrel is gyakran találkozom, mert ez a munkám. Maga nem, mert nem így dolgozik emberekkel. Olyan 3 százaléka az embereknek ilyen.
Vannak aszexuálisok. Meg vannak szexmániások… Párkapcsolati függők. Maga ilyen. Szeretne még valamit tudni?
– Tudja elég komolyan bulizunk… lát… izé… szóval lát-e valami zűrös ügyet az életem körül, ha érti, mire akarok kilyukadni...khm...szóval...
– Semmit nem látok, minden rendben van magával. Értem mire akart kilyukadni.
Egy barátnője édesanyámnak mesélte a konyhában, valami húsz éve, hogy valamikor, még a főiskola koleszában feljelentett egy lányt, mert az erősen nézte őket fürdés közben. A lány leszbikus volt, elkapták, eltávolították a felsőoktatásból. A hölgy akadozva vallotta be, hogy azóta is ezen eszi magát. Egyrészt, hogy nem-e nemi izgalom volt amit érzett, s nem felháborodás? Másrészt biztos volt benne, a lánya azért lett meleg, mert az isten ezt adta neki büntetésből.
Olyan csöndben ültem, mint egy kőszobor, meg sem mertem szólalni. Anyám a tányért nézte, így égett belém a pillanat.
– Ugyan tanár úr! – neveti el magát egy volt diákom. Egy teraszon ülünk Párizsban, isszuk a kávét. Művész és mellékesen meleg. Kérdem tőle, azért jött-e ki, mert itt jobb neki?
Azt mondja, ez nem annyira szempont, már az elit gimik kollégiumában is, nekem elképzelhetetlen intenzitással, fülledt erotikus levegő járja át a vallásos intézmények falait. Ha valaki szexelni akar, nagyon gyorsan megtalálja a párját. Nevet a zavaromon, mondom, lehet még kérdezni? Int, hogy igen.
A magyar táncosnő, kacag a zavarunkon. Ritával állunk egy bárban, amiről most derült ki, hogy lokál, benne kis fülkékkel. Hatalmas vihar van kinn, bemenekültünk. Pár perc alatt kiderül, hogy több magyar is dolgozik ott, nagy meghökkenésemre pedig, egy utcabeli nővel is találkozom. Eddig azt hittem orvos. Nem tudom, úgy nézett ki mint egy orvos. Egy bugyiban van.
A magyar hölgy kérdezi, szeretnénk-e egy páros közös táncot hátul. Mármint hogy hárman lennénk.
Ránézek a feleségemre, mind a ketten elpirulunk, úgy látom, nem szeretnénk...
A hölgy egyre jobban nevet rajtunk. Elkezd mesélni, hogy ez a szabadsága. Prostituált akkor volt, amikor a boltban el kellett viselnie minimálbérért, két diplomával a lengyel supervisor kegyetlenkedését. Most szabad, élvezi az életét és szabadságot vesz meg itt. Aki hozzáér engedély nélkül, azt örökre kitiltják innen. Mesél, hogy nyaranta önkénteskedik Afrikában, szegény gyerekekkel. Ámulva hallgatjuk. Ha nem lenne bugyiban, illetve csak egy bugyiban, azt mondanám szociológus.
Az az igazság, hogy arra sokszor eljutottam már, hogy amit gondolok valakiről, valamiről, esetleg helyzetről, az sosem az volt igazából, amit hittem korábban. Mikor leültem beszélgetni, vagy rálátásom lett információkra, mindig pironkodtam, hogy megint eltévesztettem, lukra futottam, tévesen ítélkeztem.
Barcelonában üldögélek egy asztalnál. Minden órában hálát mondok, annak a nem is túl ritka pofáraesési cunaminak, ami arra sarkallt, hogy beszéljek nyelveket, legyen jogsim, pénzem és legelőre kellett volna írnom: barátaim, emberi kapcsolataim. Hálásan gondolok leckéztetőimre, akik orrom alá dörgölték, a nullából nem lesz produktum, melózni kell, nincs mese!
Az asztalnál, egy transznemű nő, egy búvároktató, egy amerikai fesztiválszervező, egy spanyol designer, egy berlini tanár, egy spanyol pincérnő és jómagam foglalunk helyet. A brigád nagy részével most találkoztam először, ámulva hallgatom a sztorikat. Az úr, illetve már hölgy valami nagyon menő londoni klub főnöke. Teljesen nőként viselkedik, én a szemem sarkából figyelem. Nem azért, mert bármit is gondolok, de elvarázsol minden, ami új, próbálok tanulni. Ott ül egy nagydarab férfi, de jól láthatóan nő. Gesztusai finomak, szava halk.
Az amerikai fesztiválszervező meleg, de beleszeretett egy nőbe, lett egy gyerekük. Ő az első nő az életében, azt hiszem. Nagyon lelkes, meséli, hogy mindenben benne van, egész nap a gyerek körül ugrál, imádja csinálni. Mesél a hölgy klasszikus gondjairól, a nemalvás őrületéről, pelenkázás, szabadidő megszűnéséről… Ahogy kiveszem a szavait, nincsenek bezárva a kapcsolatba, mindenki szabad, de most a gyereket együtt nevelik.
Kérdezik a búvároktatót, hogy mi van a hölggyel, akivel élt?
– Hát, minden rendben van, sokat beszélünk! Jól van. Mikor összejött a hegymászóval, akkor én elköltöztem, de fizetjük együtt a házat vidéken, semmi gond, ez előfordul. Mi van a pasijával? Ez vicces, mert a hegymászó meg összejött egy belga lánnyal, akit egy csoporttal vezetett a Pireneusokban. Egymásba szerettek. A volt párom elfogadta, a hegymászó kicsit elköltözött. Aztán végül együtt mentek nyaralni, a gyerekeikkel. Útközben felszedték Belgiumban a hölgyet, aki hazament egy kis időre. Végül is ebből meg az lett, hogy a két nő szeretett egymásba, és a belga hölgy leköltözött ide. Aztán egy év múlva hazament, hiányzott neki az élete. De megdumálták. Mi lett? Hát a volt barátnőmhöz visszament a hegymászó. Megint boldogan élnek...
