Kiveszi a laptoptáskáját a kocsiból, még készülnie kell a holnapi megbeszélésre. Ekkor hasít bele: a koszorú! Elfelejtette, pedig Edina megkérte reggel, hogy ugorjon majd be a virágboltba, és hozza el, amit telefonon megrendelt. Kiment a fejéből, mással volt elfoglalva. Igen, onnan, mert ott nagyon letisztult darabokat láttam a múltkor, olyanokat a temetőnél nem árulnak, és mégiscsak ez lesz az első évfordulója az anyám halálának, kapta a választ, még mielőtt erről bármit kérdezett volna. Jó-jó, odalépek, és egy puszit nyomott a felesége arcára, miközben arra gondolt, szegény mama, nem reklamálna már egy átlagos miatt sem. Majd azt mondja, hogy holnap reggelre ígért valami nagyon extrát a virágos, és a temető előtt odamegy érte.
Az ajtó előtt a kezével még lesöpri a zakója bal vállát, nehogy ott maradjon egy szőke szál Noémi hajából, az arcán és nyakán is végigsimít, mert a válla és a nyaka közé szokta fúrni a fejét búcsúzáskor. Szagolgatja a kezét, nem érzi-e a nő parfümjének illatát. A felesége orra, mint egy vadászkutyáé.
Edina a kulcs motozására a nappaliból siet elé, széttárja a karját, majd a gyerek szobája felé mutat, a mozdulatban ott a szemrehányás, csak ezután mondja halkan, hála isten, végre elaludt már, de vagy fél óráig nyafogott, hogy ma neked kellene mesélned, és miért nem érsz haza, ha egyszer megígérted, na meg előtte is volt sírás… de tényleg jöhettél volna előbb!
Ne haragudj, kicsim, majd kiengesztelem, szörnyű napom volt, mentegetődzik fáradt hangon, ezt nagyon hihetően tudja produkálni, és még be sem fejeztem Hódosival, puszilja meg az orrán. Holnap folytatjuk még, tudod, akiről már meséltem! Legalább háromszor elmagyaráztam már, miért értékelték fel annyira azt a céget, amit meg akar venni, de nem érti. Hogyan tudott ezzel a legfeljebb 100-as IQ-jával idáig eljutni? Potom háromszázmilliót kellene kiperkálnia, és hitelre sincs szüksége, még ez is csak aprópénz neki.
„A Hódosi”, a róla elmondottak alapján, Edina számára egy ötvenes, felkapaszkodott, intelligensnek kevéssé nevezhető férfi. Valójában az égvilágon semmi baj a szellemi képességeivel, két évvel idősebb csak Edinánál, és hát nagyon is nő, akit szép arccal és alakkal áldott meg a természet. Az igaz, hogy a vagyona nagy részét a két éve balesetben elhunyt idősebb férjétől örökölte, aki szemérmetlen hirtelenséggel gazdagodott meg az építőiparban a jó pozícióban lévő barátainak köszönhetően, de azóta Noémi, aki az asszisztenseként dolgozott egy ideig a cégnél, és két nyelven tárgyalóképes, maga is hatékonyan menedzselte a cégbirodalmát. Őt, a férje könyvvizsgálóját is örökölte a vállalkozásokkal, és meg is tartotta, sőt a harmadik üzleti megbeszélésük közben, amire a házába hívta, a csinos szőke nő félreérthetetlen jeleket adott, hogy akarja őt, essen már neki, aminek egy idő után képtelen volt ellenállni, és az ágyban kötöttek ki. Pedig szerette Edinát, a házassága addigi tíz évében elhessentett minden adódó lehetőséget. És most is szereti, hiába tart már több mint egy éve a viszonya, eszébe sem jutna elhagyni őt és a nyolcéves fiát, amivel Noémi is tisztában van: jó ez így neki, soha nem is kérne ilyet, mert ő meg a gyerekkel és családi élet mindennapjaival járó kötöttségektől irtózik.
Az első hónapokban még bűntudata volt, amit fokozott figyelmességgel és kedvességgel igyekezett kompenzálni. Többször elhatározta, hogy kulturáltan, de véget vet a viszonyának, amikor azonban egyértelművé vált, hogy a másiknak esze ágában sincs őt kisajátítani, meggyőzte magát: most nincsen oka változtatni, Edinát sem fosztja meg semmitől, amit eddig kapott tőle. Noémi pedig a heti néhány rövidebb-hosszabb együttlétük alatt olyan heves volt – ma délután pedig különösen, úgyhogy a fáradtságot nem volt nehéz hitelesen alakítania –, amit korábban a férfi még soha nem tapasztalt meg. A férfiúhiúságának hízelgett, hogy mindig kendőzetlenül a tudtára adta, milyen jó szeretőnek tartja, mekkora gyönyört okoz neki, és mit szeretne még.
Eleinte zavarta, hogy a nő az ügyfele is, akivel szemben a szakmai függetlenségét meg kell őriznie, ám hamar egyértelművé vált, hogy a munkájában nem vár el tőle semmiféle kozmetikázást, és ő sem élhet vissza a kettejük viszonyával. Egy ideig a szükségszerű otthoni hazudozások is nehezére estek, de egyre rutinosabban találja ki az Edinának adagolandó történeteket. Az év elején az ötnapos ausztriai síelést a fiúkkal nem is volt nehéz, mert a feleségét nem tudta eddig rávenni, hogy menjenek együtt, egy oktatótól tanulhatnának a gyerekkel. Most is kérte, mert tudta, hogy úgyis nemet fog mondani. Tényleg ott voltak a közeli haverok is, el is nyomott haza jó pár közös képet a csapatról, abban megbízhatott, hogy mindegyikük hallgatni fog arról, hogy nem velük, hanem egy másik, közeli panzióban lakott. Csak egy sokat sejtető mosollyal vagy sóhajjal reagált, amikor a srácok különböző módokon a tudtára adták, hogy mennyire irigylik a laza, szellemes barátnő miatt, aki ráadásul úgy síelt, mintha ott született volna.
Edina szokásos aggodalmára, hogy biztosan nem evett dél óta semmit, legyintve mondja, a megbeszélésen a Hódosival bekaptunk ezt-azt. Átvillan az agyán, ami délután történt, és hogy milyen szemét alak is ő, aztán rutinszerűen kérdezi, neked milyen napod volt, kicsim.
A felesége izgatottan mesélni kezd valamit arról, hogy megint mekkora baromságot vár el tőlük a tankerület, de erre csak félig-meddig tud koncentrálni, Noémi kemény mellbimbójára gondol, közben egyetértően bólogat, egy-egy indulatos szóval jelzi a felháborodását. Csak akkor kezd tényleg figyelni, amikor Edina nekilát elmesélni, ami a gyerekkel történt, és egyre szomorúbban bontja ki a részleteket. Képzeld, az iskolából hazahozott egy Pókember- bábut, aminek minden ízülete mozgatható. Azt állította, a barátja adta oda, hogy itthon is kipróbálhassa. Nem gondoltam semmi rosszra, olyan határozottan mondta, és Beni tényleg a legjobb barátja. Bólogat, ismeri, jó fej a kissrác, meg az apja is, akivel sokat dumált a gyerek szülinapi zsúrján. Csakhogy a fektetés előtt, csuklik el Edina hangja, Beni anyukája telefonált – ekkor kezdi kapiskálni, hogy mi fog ebből kisülni, ami így elkeserítette Edinát –, hogy nem tud-e Kolos valamit a játékról, mert a gyerek állítja, hogy a táskájába tette, most pedig vigasztalhatatlanul ordít, hogy biztosan elvesztette vagy ellopták, és anélkül nem fog elaludni. Kolos aztán végül bevallotta, hogy elvette a táskából a játékot, annyira szerette volna itthon kipróbálni, de vissza akarta vinni. Borzasztó érzés volt, amikor ezek után oda kellett szólnom, hogy ő hozta el, de csak valami félreértés miatt. El is vittem volna hozzájuk, ha lett volna kire hagyni a gyereket, fejezi be pityeregve. Nincs semmi baj, egy kis füllentés nem a világ vége… holnap beszélek a fejével, öleli magához.
Edina hallgat. Simogatja Zsolt tarkóját, és még mindig szipog. A gondolataiba merülve érzékeli, amikor a férje kibontakozik, majd elindul a dolgozóba. Néz utána, lepereg benne, amikor pár hónapja egy szülői értekezleten elkérte a tollát Beni apjától, akivel egymás mellett ültek, és ahogy odaadta, véletlenül összeért a kezük. Most is beleborzong abba a régen átélt érzésbe, ami szétáradt benne. Meglepődve fordult a férfi felé, és olyan őszinte rácsodálkozást látott a tekintetében, amibe mindene belebizsergett. Mikor visszaadta a tollat, már tudatos volt a leheletnyi kontaktusuk. Aztán Gergő közelebb húzódott, és finoman hozzányomta a térdét az övéhez. Nem húzta el a lábát. Utána egy kávézóban kötöttek ki, és olyan természetességgel beszélgettek, mintha mindig ismerték volna egymást. Az elköszönéskor a férfi elkérte a számát, majd végigsimított a haján, az arcán, másnap pedig felhívta. Mondott egy címet, és hogy ott várja mindennap négy után. Boldogságot érzett, és nem tiltakozott, bár igent sem mondott. Az fel sem merült benne, hogy olyat tenne akkor, ami neki nem jár, és amit nem lenne szabad megtennie, az sem jutott eszébe, hogy ezzel elárulná a házasságát, és végtelen nyugalom töltötte csak el, amikor eldöntötte, hogy mennie kell. Két nap múlva Kolost a nagyapjánál hagyta iskola után, a megadott címen Gergő ügyvédi irodáját találta, ahol akkor már rajta kívül nem volt más. Azóta ez többször ismétlődött.
Délután, mikor visszaszólt, a telefont nem Beni anyja vette fel, ő éppen a fiát próbálta lenyugtatni, hanem Gergő, aki alig szólt, kimért volt, és hűvös. Ő meg bénán és nyilván nagyon átlátszóan próbált mentegetőzni, pedig abban a hallgatásban ott volt az ítélet, és nem is annyira a gyerekről, inkább arról, milyen anyának tartja őt. Nem, ennyi volt, nem megy többé oda. Egyszer még felhívja, és nem
lesz akkor mellébeszélés.
Még sírdogál egy kicsit, aztán elindul a fürdőbe.
Zsolt hajnali kettőig dolgozik, időnként a száraz elemzésektől elkalandoznak a gondolatai: Kolosra, Noémire, Edinára. Érdekes, rá sem kérdezett a koszorúra, mélázik el egy pillanatra. Ennyire feldúlta, amit a gyerek tett? Holnap odaviszi hozzájuk azt a játékot, hiszen nincsen iskola, Kolosnak meg vesz egyet.
Lefekvés előtt még benyit a gyerekhez, mosolyogva figyeli, ahogy szuszogva alszik.
Az ágya melletti kisszekrényen ott ül a Pókember, mintha vigyázná az álmát. Az ajtórésen beszűrődő fényben úgy látja, hogy a bábu lassan felé fordul, és a karját felemelve rámutat. Megrázza a fejét, a hálóba siet, óvatosan bebújik Edina mellé. A lélegzéséből hallja, hogy nem alszik még, a paplan alatt megfogja a kezét, de a nő teste megmerevedik.
Azt ismételgette szegénykém sírva, hogy csak ki akartam próbálni, anya, de visszavittem volna. Mit rontottunk el, Zsolt, hallja a suttogó kérdést, de nincs rá válasza.
Úgy fekszenek egymás mellett, mintha egyszerre akarnának közelebb húzódni és szabadulni.
