Június elején a világ egyik legismertebb modern és kortárs művészeti intézménye, a Centre Pompidou újabb nemzetközi helyszínnel bővült Málaga, Shanghai és Brüsszel után. Megnyitották Szöulban a Centre Pompidou Hanwha múzeumot, mely már a nevéből is sejthetően, a párizsi Centre Pompidou és Dél-Korea egyik legnagyobb csebolja, vagyis családi cégbirodalma, a Hanwha Group közös projektje. Az ünnepélyes megnyitót viszont jelentős tiltakozási hullám kísérte. Francia és dél-koreai művészek, kurátorok, kutatók és kulturális dolgozók százai nyílt levélben szólították fel a párizsi központ vezetését a projekt felülvizsgálatára, miközben tizenegy dél-koreai civil szervezet demonstrációt szervezett a szöuli múzeum elé.
Felháborodásuk egyik fő mozgatórugója a Hanwha hadiipari szerepe. A vállalat a világ egyik leggyorsabban növekvő fegyveripari konglomerátuma, mely rakétarendszereket, katonai elektronikai eszközöket, páncélozott járműveket és más védelmi technológiákat is gyárt, a Hanwha Aerospace pedig a dél-koreai fegyverexport egyik legfontosabb szereplője.
A a tiltakozásokat szervező csoport, a Koreai Kulturális Szövetség Palesztináért (KCAP), vagyis szerint ezen felül különösen a Hanwha Group izraeli kapcsolatai adnak okot aggodalomra – pontosabban azok a 2021-ben kötött együttműködési megállapodások, melyekben a Hanwha Systems, az izraeli védelmi ipar meghatározó szereplőivel és az izraeli hadsereg beszállítóival, az Elbit Systems és az ELTA Systems vállalattal partnerségre lépett. A KCAP álláspontja, hogy a gázai háború miatt ezek a kapcsolatok és a vállalat kulturális szerepvállalása nem különválasztható, ezért a Centre Pompidou Hanwha projekt sem nézhető egyszerű mecenatúrai együttműködésnek.
A kampány résztvevői azt követelték, hogy a Hanwha Group szüntesse meg együttműködéseit az izraeli vállalatokkal, valamint vizsgálja felül a Centre Pompidou Hanwha projektet.
A megnyitó napjára időzített petícióhoz mintegy 1400 ember csatlakozott, miközben több mint hétszázhetven dél-koreai művészeti és kulturális szereplő írta alá a kapcsolódó felhívást. A levél a múzeumot olyan projektként írja le, amely egy jelentős hadipari vállalatot kapcsol össze egy nemzetközi kulturális intézmény tekintélyével, ezért az aláírók a „fegyveres konfliktusokból származó profitot elfedő artwashing-műveletként” hivatkoznak rá.
Az artwashing kifejezés a greenwashing és a sportswashing nyomán, olyan helyzeteket ír le, amikor vállalatok, államok vagy más szereplők valamilyen általánosan pozitívnak tekintett terület – a környezetvédelem, a sport vagy ezesetben a művészet – társadalmi presztízséhez dörgölőzve, támogatásokkal és együttműködésekkel próbálják tisztábbra mosni a nevüket.
A művészeti világban erre az egyik legismertebb precedens a Sackler család ügye volt. Sacklerék évtizedeken át jelentős összegekkel támogatták a világ vezető múzeumait és egyetemeit, köztük a Louvre-t, a Metropolitan Museum of Artot és a British Museumot. Vagyonuk jelentős része azonban a tulajdonukban álló Purdue Pharmától származott, amely az OxyContin nevű opioid fájdalomcsillapítót gyártotta – az amerikai opioidválság emblematikus készítményét, mely több százezer halálesethez kapcsolható. A gyógyszeripari vállalat körül később kirobbant botrány után művészek és aktivisták kampányoltak a család nevének eltávolításáért, amelynek eredményeként a Louvre 2019-ben, a Metropolitan Museum of Art 2021-ben, a British Museum pedig 2022-ben szabadult meg a Sackler-feliratoktól.
De hasonló drámák zajlottak az olajipari vállalatok kulturális támogatásai körül is.
A BP és a Shell például hosszú éveken át támogatták az Egyesült Királyság vezető kulturális intézményeit, köztük a Tate-et és a British Museumot. A partnerségek etikai ellentmondásaira környezetvédő szervezetek és művészcsoportok világítottak rá, majd a szintén több éven át tartó tiltakozásaik nyomán a legtöbb ilyen együttműködés megszűnt.
A Centre Pompidou Hanwha esetében bár a tiltakozások nem akadályozták meg a projekt megvalósulását – a múzeum megnyitotta kapuit Szöulban – a Hanwha Kulturális Alapítvány azt közölte, hogy a jövőben is párbeszédre törekszik a művészeti éle0tszereplőivel. A vita pedig a vállalati mecenatúra és a művészeti intézmények kapcsolatáról szóló nemzetközi diskurzus napjaink egyik legtöbbet emlegetett példájává vált.
