Mai áron számolva immár 8-9 ezer milliárd forintra becsülik a beruházástól független szakértők Paks 2 befejezésének várható költségeit. Ez egyrészt közel a duplája (!) az eredetileg tervezettnek, másrészt több, mint a felszabadított és hazahozni tervezett komplett EU-s támogatási csomag.
Az uniós pénzt amúgy nem lehet atomenergiára költeni – nagyon helyesen –, más forrást pedig a költségvetés mostani helyzetében nehéz találni erre a projektre.
Ráadásul egy tavalyi európai bírósági döntés nyomán az állami finanszírozásból történő megvalósítás EU-s engedélye is hiányzik, vagyis még ha lenne is pénze a magyar államnak egy orosz atomerőmű felépítésére, akkor sem költhetné rá – előbb be kell bizonyítania, hogy az oroszok tender nélküli megbízása és a számlák közpénzből történő kiegyenlítése nem sérti az uniós versenyszabályokat.
Mindezt egy olyan háború közepette kellene meggyőzően elmondani a brüsszeli döntéshozóknak, amelyet Oroszország nem csupán Ukrajna, hanem egész Európa és az európai energiabiztonság ellen is vív (ismételten a kétkedők figyelmébe ajánlanánk azt az európai tanácsi határozatot, amelyet Orbán Viktor is megszavazott, és amely szerint Putyin rezsimje hibrid háborút folytat az EU-val szemben, a küzdelemben az energiaellátást is fegyverként használva).
Szép kihívás: miközben Paks 2 mellett a kezdetektől nem nagyon volt más érv, mint a magyar energiaszuverenitás, a magyar tárgyalóknak – immár a Tisza-kormány képviseletében – azt kell majd elhitetniük, hogy az eleve az orosz energiahordozóknak a legnagyobb arányban kitett EU-tagállamként az szolgálja a leginkább a szuverenitásunkat, ha vásárolunk az oroszoktól – a háborús ellenségtől – egy új atomerőművet, a hozzá tartozó üzemanyaggal.
A kormány bizonyára érti, milyen ravasz energiacsapdát állított neki az elődje (részben az egész paksi konstrukcióval és az építkezés meg a kapcsolódó megrendelések ez év februári, a választásokra tekintet nélküli felpörgetésével, részben a legenergiaigényesebb iparágak erőltetett Magyarországra telepítésével).
Annak a kormányfői ígéretnek, hogy az oroszokkal kötött szerződést felülvizsgálják, ugyanakkor komolyabb súlyt adna, ha addig is, amíg az a bizonyos felülvizsgálat meg nem történik, felfüggesztenék a kivitelezést: a Roszatom is kevésbé érezné magát nyeregben (nem beszélve a fideszes oligarchaválogatott cégeiről), és az sem mindegy, hogy ha reménytelennek ítélve a befejezést, végleg leáll a beruházás, mennyit költenek még rá addig a közösből.
Az elvben 2014 óta épülő, de még mindig csak a munkagödör betonozásánál tartó Paks 2-ről mindeddig csupán az bizonyosodott be, amit az ellenzői kezdettől állítanak: hogy a máig egyedül Oroszországban és az orosz gyarmat Belaruszban létező technológia nem kompatibilis az európai biztonsági előírásokkal (ez a fő oka a magyarországi csúszásnak meg a finnországi kiszállásnak is). Komoly politikai kockázatnak tűnhet mindezt az eddig elköltött közel 800 milliárd forint után kimondani. De a továbbépítés politikai kockázata sem kisebb – sőt.