Elegánsabban is lehetne répázgatni az ellenzéket, bár eléggé el nem ítélhető kéjes kárörömmel hallgatom, ahogy a prime miniszter csuklóztatja a Fidesz roncsaiba kapaszkodó vitályosokat, és egyetértek azzal a kommentelővel, aki lemondta a Netflixet. Ütni-vágni kell őket azért a lábszagú antivilágért, amiben tapicskoltak bő másfél évtizeden át, olyan is van köztük egypár, akit (irónia!) le kéne lövetni a vadőrrel, illetve akivel csak szívlapáttal kéne tárgyalni, de ha már vissza akarunk térni a normalitás világába és jogállami keretek között akarunk mozogni, úri-fiúsabb stílusban kéne nyomulni, a keresztényi türelmet és az úrias stílust elegánsan keverve a gyilkos, kénsavas, pusztító iróniával és humorral. És nem kéne migránsozni és Gyurcsány-Orbán korszakról beszélni.
Gyurcsány-Orbán, Orcsány-Gyurbán korszakról beszélni ugyanis hamis narratíva. Gyurcsány ugyanolyan alkalmatlannak bizonyult államférfinak, mint Orbán, a két régi kiszes színes szövegládaként jól érvényesült az előző pártállam pszeudopolitikai mezején, de hatalomra kerülve mindkettőről kiderült, hogy kevesek, mint a borravaló, Gyurcsány képtelen volt megbirkózni a pártjában áskálódó komcsikkal, Orbán pedig újjáélesztette a szoft-zsarnokság fullasztó, mucsai, hazug és korrupt, gazdaságilag életképtelen világát. De hiába mondja Magyar Péter és Tarr Zoltán, valótlanul, hamis tényállítást alkalmazva, hogy a kettő egy, ez elég ciki és baljós, mert bár Gyurcsány is egy ilyen felületes poszt kiszes bohóc volt, olyan totálisan antidemokratikus és par excellence kriminális központosítást, a korrupcióra bazírozott gazdasági-pénzügyi rezsimet, a sajtószabadság felszámolását, az önkormányzatok és a civil társadalom üldözését satöbbisatöbbi nem az amúgy alkalmatlan Gyurcsány, hanem az ugyancsak alkalmatlan Orbán vitte végbe.
Ez a frankón összezsugorodott ellenzék a minap még kétharmados többséggel épített egy kriptofasiszta-putyinista vesztbalkáni zsarnokságot; emlékeztetünk, hogy a Fidesz kétharmadai lényegében illegitimek voltak, mert a gerrymanderinggel átszabott választókerületekkel, a lefizetett-megzsarolt pauper szavazókkal is csak úgy tudtak kétharmadot produkálni, hogy megbuzerálták a választási rendszert a győzteskompenzációval, végül maga a Don Koleszterin is bevallotta, hogy „a választási rendszer, az olyan, hogy a végén a kis győzelmet is fölnagyítja, és elbillenti a győztes felé (...) Nehogy véletlenül azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertük meg a választást, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben. A valóságos támogatottság, hogy hány ember állt ide és hány velünk szemben, az mindig kisebb volt, mint a mandátumarányú fölényünk” – így lett pl 2018-ban 33 százalékból 67 százalék a parlamentben, sohase volt tehát valós a fideszes kétharmad. Emez ellenzék most az ellenzéki padsorokban elég leszakadt pofival puffog és nyomja ugyanazt a mantrát, ami miatt a világraszóló pofira esést elszenvedték, most látszik csak igazán, milyen gyenge minőségű, erkölcstelen és hitvány figurák alkotják a Fidesz avantgárdját.
Búcsúzóul egy kicsit privatizálok. Magam klasszik magyarként küvéje vagyok német papámnak és koreai mamámnak, jókora és vidám családomban a magyar-örménytől a zsidóig színes és széles spektruma hullámzik a vidám arcoknak a sváb dohánytermesztő paraszttól az Árpád-kori nemesig. A mamám btw kínai, Csinnek hívják, mint Csin Si Huang-tit, egy DNS-vizsgálat szerint kínai-szász félvér vagyok, vajon mi lehet az a 4.07 százalék olasz vonóhúzás? Elidegenedett feelingben szocializálódtam, emeszempés pártállam uralta és abuzálta hazámról otthon mindig megvetéssel beszélgettünk a vasárnapi kispolgári tyúkleves és rántott husi és a jóebédhezszóla nóta mellett, enyhén undorodva és mindig a (kitelepített) sváb rokonok Nyugat-Németországához viszonyítottuk kócos és szánalmas körülményeinket, miközben a háttérben éjjel-nappal folydogált a Szabad Európa a 16, 19, 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon, a mikrofonnál és lemezjátszónál Cseke Lászlóval. Egészségtelen érzés volt ez, nem szerettem azt a hazát. Nemcsak kócos és szánalmas, de idegen, ellenséges és szegényes volt a közeg. Békén hagyta az embert a gulyáskommunista rezsim, ha a radar alatt molyoltál és a nyolcvanas évek második felében fellazult minden, de rothadt is minden frankón és senki nem látta, hogy kártyavárként fog összeomlani az egész szahar kádári rendszer. Fideszes voltam vagy száz éve, '93-ig, az első pávatáncig. 90 után volt pár boldog év, közben megint fölnőtt az újabb pártállam, amit leváltottunk mi, magyarok, és azóta itthon érzem magam, hiszek és bízom abban, hogy sikerül visszatérni Európába és a normalitáshoz így hetvenfelé, hazafelé.
