Mítoszt, bibliai történetet és filmes utalást is tartalmaz Nyíri Orsolya képzőművész nagy méretű, életről és elmúlásról szóló installációja, mely a Magyar Nemzeti Galéria Lépésváltás – frissítve! című állandó kiállításán látható. Az alkotó a múzeum terében dolgozott, a folyosó kvázi műteremmé vált, és ugyan paravánok választották el a kiállítás többi terétől, ám a kíváncsiskodó látogatók megleshették, éppen hol tart a készülő festmény. De nemcsak a mű létrejötte érdekes, hanem annak finanszírozása is, amit az alkotó a Fiatal Mecénások nevű csoportosulásnak köszönhet. A csoport arra törekszik, hogy fiatal alkotókat mutasson be múzeumi környezetben.
Művészek mecénásai
A Fiatal Mecénások körének két tagja és alapítója, Somlói Milla és Somlói Nina mesél a szervezetükről. – Nyugat-Európában már bevett gyakorlat, hogy fiatal patrónusok segítik a művészek megjelenését, Magyarországon viszont ilyen még nem volt. Igaz, a legtöbb hazai múzeumnak van támogatói köre, de azok nem generációs alapon szerveződnek, nekünk viszont az volt a fontos, hogy olyan közösséget kreáljunk, amiben hasonló korú, húszas-harmincas és hasonló érdeklődésű emberekkel vesszük körbe magunkat. És kimondott célunk volt, hogy csatlakozzunk Magyarország legkomolyabb, művészettel foglalkozó intézményéhez, a Magyar Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeumhoz – mondta Somlói Nina. Testvére, Somlói Milla hozzáteszi, ők valójában a két intézmény támogatói körének altagozata vagy a „kistestvére”, de míg a támogatói kör akvizícióval foglalkozik – vagyis a múzeum gyűjteményét bővíti –, addig a fiatalok nem vásárolnak, hanem a múzeum terében valósítanak meg projekteket.
– Egy harmincas művésznek komoly szakmai presztízs bekerülni egy ilyen intézménybe
– mondja Milla, majd Nina hozzáteszi, mindennek reklámértéke is van, mivel a Nemzeti Galériába az ember sokkal könnyebben jut el, mint egy kisebb galériába. A Fiatal Mecénások másrészt direkt a korban hozzájuk közel álló művészeket támogatják és juttatják lehetőséghez, például azzal, hogy a múzeum egy terében elhelyezik az új munkáikat, vagy a kiválasztott művész körülnéz az állandó kiállításon, és a mesterművek által inspirálva készít el egy művet.
– Érdekes nézni, hogy például a Nemzeti Galériában látható El Kazovszkij tervezte, nagy méretű kutyaszoborról egy ma élő harmincas művésznek mi jut az eszébe. Ez a tavalyi projektünk volt, amikor is Horváth Gideon szobrászművész a műtől inspirálva egy méhviasz amforát készített – mondja Nina. A patrónusok másfelől a múzeum kurátoraival dolgoznak együtt, ők ajánlják nekik a művészeket, akikről aztán a tagság szavaz, majd a kurátorok segítik őket, hogy a kiállítás olyan szakmai nívón legyen, amit az intézmény megkövetel. – Emellett a tagoknak minden hónapban szervezünk egy programot, ami lehet közös kiállításnézés vagy műterem-látogatás vagy más szakmai program, amivel tudjuk képezni magunkat – mondja Milla.
Élet-halál kérdése
Nyíri Orsolya műve is szépen illeszkedik a Lépésváltás! – frissítve című kiállítás műveihez, melyek a második világháború utáni időszaktól egészen napjainkig mutatják be a kortárs művészeket. Az installáció másrészt immerzív, vagyis bevonja a nézőt a világába, de nem olyan hatásmechanizmussal, mint egy háromdimenziós animáció – amiket például a budapesti Light Art Museumban láthatunk –, hanem azzal, hogy az alkotás szinte „bekebelezi” a folyosót, a vásznak felnyúlnak egészen a plafonig, valamelyik a padlóra is rácsúszik. A néző tehát azt érezheti, hogy belépett Nyíri Orsi szürreális világába.
– A kiállítás az élet ciklikusságáról szól, ezért a művet felosztottam négy stációra, és ezeken keresztül beszélek az élet egyes szakaszairól. A mű konkrétan rólam szól, ezért egy festőművész életét nézhetjük végig, ahogyan ihletet kap, utána azzal él, majd ahogy akadályokba ütközik, a végén pedig soha többé nem festhet már – mondja Orsi, aki az alkotás ideje alatt a múzeum tereit is látogatta, és inspirálódott a korábbi korok festményeiből. – A gyűjteményben számos kép szól az élet vagy a halál témáról, ezért is gondoltam, hogy miért ne fessek egy képet pont itt az élet ciklikusságáról. És szerettem volna a saját életutamat bemutatni egészen az elmúlásig.
Küzdeni a sebekkel
Az installáció tehát négy képből áll, és bár leírva áttekinthetőnek tűnnek, az egyes képek annyira mozgalmasak, hogy a nézőnek külön-külön kell szemügyre venni azokat, egyrészt hogy megfigyeljen minden részletet, másfelől hogy felfejtse azok utalásait és jelentését is, merthogy azok klasszikus toposzokat idéznek.
– Az első képen az Angyali üdvözlet témájából inspirálódtam, az én művemen viszont nem Szűz Mária és Gábriel arkangyal találkozik, hanem egy a műtermében ihletre várakozó művész és egy rózsaszín autóban elsuhanó angyal. Tulajdonképpen az idea fogantatását ábrázoltam ezzel a képpel – mondja Orsi.
A második képen egy szórakozóhelyen találjuk magunkat, melyet egy konkrét festmény, Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című triptichonja inspirált, melyen számos emberalak és fantasztikus lény látható. Orsi képén is egy kavalkád jelenik meg egy fiktív helyen, a Club Miami tánctermében, ahol láthatunk brékelő, táncoló és graffitiző figurákat, melyek az élet élvezetét szimbolizálják.
A következő mű a Sebszerzés címet viseli, és az életútnak arra a szakaszára reflektál, amikor az ember akadályokba ütközik. – A képemen egy figura egy tüskékkel teli barlangba téved, ami a csillogó köveivel bevonzza őt, de aztán sebeket ejt a testén. Gyakorlatilag az okozza a vesztét, amire vágyott, amivel azt szerettem volna kifejezni, hogy az út, amin járunk, nagyon sokszor meglepetéseket tartogat, mert lehet, azt gondoljuk valamiről, hogy az jó lesz nekünk, aztán rádöbbenünk, hogy mégsem – véli a művész.
Azt vallja viszont, hogy mindezek ellenére fel kell venni a harcot a nehézségekkel, és nem szabad hagynunk, hogy elvérezzünk.
A képen erre utal a hős által viselt Onitsuka Tiger márkájú sárga-fekete cipő, melyet a menyasszony is hordott a Kill Bill című Tarantino-film mészárlós jelenetében, amikor egy csapat jakuza tör rá. A kép felső része pedig egy lenyilazott, emberarcú szarvast ábrázol, mellyel Orsi egy családi ereklyére utal.
– Van otthon egy festményünk egy Wahutka A. nevű művészről, akit nem ismerünk, és az internet sem ismer, szóval nem tudjuk, ki ő. A családunkban viszont nagyon fontos, mert amikor apukám kicsi volt, akkor rámutatott a babakocsiból a kirakatban erre a festményre, és azt mondta: szarvas. Erre a nagyanyám megvette a képet, és apám azóta nem engedi, hogy megváljunk tőle. Noha ez egy egyszerű festmény, a mi családunkban felértékelődött, és gondoltam, akkor megidézem a Magyar Nemzeti Galériában.
A ciklus utolsó képén az elmúláshoz érkezünk meg: ezen a művészt látjuk, amint egy kádban fekszik kimerülten, körülötte pedig könnycseppek hullanak az égből, míg a kép alsó részén a Földanya öle jelenik meg, melybe az alvó alak visszatér. – Ez a kép az Alvó Vénusz és Dormitio Mariae, azaz Mária elszenderülése témákat idézi meg. Az alak itt a halállal szembesül, és azért festettem meg, mert elgondolkoztam azon, milyen lesz, amikor már nem leszek, és nem festek többé. Úgy érzem, ha egy festő meghal, akkor a művei által is sikerül valamit átörökíteni abból, amit a világról gondolt. Én ebben bízom.
