Magyar Péter csütörtök délelőtt a Facebook-oldalára feltöltött videójában ismertette a tegnap este bejelentett 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás részleteit. Ami a jogosultak körét illeti, az összeget minden, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben már részesülő iskolás, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő, sajátos nevelési igényű, egyszülős családban vagy gyermekvédelmi intézményben, illetve nevelőszülőknél élő gyerek is megkapja.
Mint arról beszámoltunk, a miniszterelnök már hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben megelőlegezte, hogy a kormány a héten dönt a nehéz sorsú gyermekek iskolakezdési támogatásáról. Szerda este pedig azt közölte, hogy a Tisza-kormány döntése alapján több százezer gyermek családja részesül 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, melynek részleteit most osztotta meg.
Százezer forintos iskolakezdési támogatásról döntött a Tisza-kormány„Magyarországon ma sajnos szülők százezrei aggódnak, hogy kezdik meg a gyerekek az új tanévet, miből lesz pénz táskára, tanszerekre vagy éppen új cipőre. Ezen változtatnunk kell és változtatni is fogunk. Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert a családja nehéz helyzetben, nehéz körülmények között él. Ezért vállaltuk korábban, hogy a rászoruló iskolások számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetünk be” – fogalmazott a videóban.
Majd arról beszélt, hogy egy ilyen támogatási rendszer kialakítása összetett és nehéz feladat, különösen abban az állapotban, amiben a szociális rendszert és nyilvántartást az előző kormánytól megörökölték. Mint kifejtette, olyan meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot.
Minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a százezer forintos támogatásra. Ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is. Jogosultak lesznek még a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben résztvevő fiatalok is, továbbá minden olyan gyermek is megkapja a támogatást, akik egyszülős családban, gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkednek – ismertette a kormányfő.
Magyar Péter kitért arra is, az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig, a tanév kezdete előtt utalja majd a Magyar Államkincstár. A második részletet novemberben, utalvány formájában kapják meg, amelyet szintén a gyermekek iskoláztatására lehet felhasználni. A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá. „Ez a pénz a gyermekeké kell, hogy legyen. Számításaink szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet a Tisza-kormány által most bevezetésre kerülő iskolakezdési támogatásban” – közölte a miniszterelnök.

