törvényjavaslat;edzőváltás;kriptovaluta;kriptodeviza-piac;

Újra lehet majd kriptodevizát váltani

Az Orbán-kormány 2025 júliusában egy salátatörvény elfogadásával gyakorlatilag bűncselekménnyé nyilvánította a kriptoeszközökkel való kereskedelmet. 

A Magyar-kormány visszavonja a magyarországi kriptodeviza-kereskedelmet és -váltást megbénító szabályozást – erről szóló törvényjavaslatot terjesztett be a Pénzügyminisztérium.

A Tisza Párt már a választások alatt is jelezte, hogy eltörli az Orbán-kormány által tavaly elfogadott értelmetlen szigorítást, ami ráadásul egyedülálló az EU-ban. A tavalyi szabályozás a pénzügyi szolgáltatókat, a kriptodeviza-váltó cégeket ez irányú tevékenységük felfüggesztésére kényszerítette. A mostani szabályozás után idővel, ezen cégek újraindíthatják szolgáltatásaikat, hiszen profitérdekeik ezt diktálják.

Az Orbán-kormány 2025 júliusában egy salátatörvény elfogadásával gyakorlatilag bűncselekménnyé nyilvánította a kriptoeszközökkel való kereskedelmet. A szabályozás indoklásából nem derül ki, mi volt pontosan a kormány célja, mert bár bűncselekmények ellentételezésére használnak készpénz mellett kriptovalutákat is, ennek ellenére a készpénz betiltása nem merült még fel. A tavaly elfogadott szabályozás szerint csak azon pénzügyi szolgáltatók folytathattak volna 2026 elejétől kriptovaluta-váltási szolgáltatást, akik hitelesíteni tudják magukat. Ugyanakkor 2025 végéig nem jelentek meg a végrehajtáshoz szükséges rendeletek, így több százezer fős ügyfélkörrel rendelkező nagy pénzügyi szolgáltató – jellemzően fintech cégek – sorra állították le magyarországi szolgáltatásaikat.

A szabályozás következtében a magyar cégek és magánszemélyek versenyhátrányba kerültek, ugyanis az EU területén sehol máshol nem fogadták el a kriptovaluta-váltási szolgáltatás betiltását eredményező jogszabályt. A szabályozás gátoltságát jól jelzi, hogy mindössze két nevenincs cég szerepel a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának listáján, akik jogosultak lennének a szolgáltatás hitelesítésére. A kettőből az egyiket, amely engedélyt kapott erre a feladatra, a törvény elfogadása után, 2025 júliusában alapították, négy alkalmazottja van – ennek ellenére megfelelt az SZTFH elvárásainak. A pénzügyi szolgáltatók körében az is megütközést keltett, hogy az egyértelmű pénzügyi tevékenységet nem a jegybank, hanem a Fidesz-káderekkel kitömött kormányzati felügyeleti öszvérhivatal felügyelte. Mérlegelve a kockázatokat a szolgáltatók végül úgy döntöttek, hogy magyarországi tevékenységüket megszüntetik.

A támogatás a villamosenergia-hálózat digitalizációját és fejlesztését finanszírozza.