Bár a magyar politikai eseménycunami maximálisan leköti a politika iránt érdeklődő hazai nagyközönség figyelmét, érdemes pillantást vetni a szomszédban zajló drámára. Románia a rendszerváltás utáni történelme „legvéresebb”, legveszélyesebb politikai válságát éli, aminek tanulságai messze túlmutatnak az ország határain.
Romániában jelenleg ex-lex állapotok uralkodnak. Az ügyvivő kormány alkotmányos hatásköre megszűnt, mert kifutott az időből, új kormány nem is körvonalazódik. Az országnak működnie kellene, csakhogy nincs döntésképes kormány, a minisztériumok béna kacsaként vergődnek, a nyári szabadságra vonult parlament a válság miatt amúgy is jogalkotásra képtelen. Mindez az ország adósságának növelését, leminősítését, uniós forrásainak elvesztését, egyszóval a lakosság életszínvonalának csökkenését, ezáltal dühének fokozódását, a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom végleges lenullázódását fogja eredményezni.
A végkifejlett még bizonytalan, de az idevezető út sarokkövei figyelmeztetően számba vehetők.
Ez a kritikus helyzet a 2024-es választási katasztrófa közvetlen következménye, gyökerei azonban messzire nyúlnak. Benne van ugyan az orosz kavarás, de belső segítség és termékeny táptalaj nélkül a Kreml, bármennyire is hatékony a diverziós gépezete, nem tudott volna néhány hét alatt az ismeretlenségből győztessé feltornázni egy agyament összeesküvéselméletek prófétájaként színre lépő, középkori vallásosságot képviselő, a román fasizmus örökségét nyíltan vállaló elnökjelöltet.
Ehhez a belső intézményi – egyházi és titkosszolgálati – segítség mellett kellett az az értelmiségellenes hangulat, amelyet ugyan csúcsra járat ma a közösségi média és a populista tábor, de gyökerei valahova Traian Băsescu elnökségéig (2004-2014) nyúlnak vissza. Bár ő még „hagyományos”, nem mellékesen igencsak rátermett politikus volt, de ő hozta be a román politikába azt a hangnemet és stílust, ami addig elképzelhetetlen volt. Két elnöki mandátumot nyert azzal, hogy szinte aurát vont köréje az a poén, miszerint ő kevesebb könyvet olvasott el életében, mint amennyit ellenfele – az arrogáns, később korrupcióért elítélt – Adrian Năstase írt.
Băsescu a „nép nyelvén” beszélt, őt inkább magáénak érezte az egyszerű választó, mint a számára érthetetlen magasságokban kommunikáló politikusokat. A folyamat törvényszerűen megállíthatatlannak bizonyult.
Az eddigi legnagyobb, legtöbbet kormányzó pártban, a PSD-ben fokozatosan a tsz-elnöki színtű vezető garnitúra tört élre, majd jött a most páholyból készülő szélsőjobb egy focihulligánból politikussá vált pártvezetővel. A közösségi média népe imádja, tábora napról-napra nő, miközben az amerikai példa arra int, hogy ez még nem a legalja. Az AUR-vezér Simionnál sokkal aktívabb a Facebookon, TikTokon az AUR-ból kivált frakció vezetője, a Moszkvába szinte hazajáró Diana Șoșoacă. A hagyományos politikum nem találja az ellenszert, kényszerűen egyre alább süllyed, a populizmusra népszerű populista választ próbál adni. Romániában a Trump-modell európai gyakorlatba ültetése zajlik, hathatós washingtoni segítséggel (emlékezzünk csak JD Vance európai bemutatkozásakor elhangzott dörgedelmeire). Vajon hol lesz a következő európai állomás?