Van egy szereplő Francis Ford Coppola A Keresztapa-trilógiájának első részében, akinek különösebb játékidő ugyan nem jut a filmben, de annál több szó esik róla a rajongótábor körében: Vito Corleone macskája, amely mindössze a nyitójelenetben tűnik fel. Ugyanakkor a filmfanatikusok egész sor háttértörténetet szőttek a négylábú köré. Hogy bizonyára a legjobban tartják, a legjobb étellel, fekhellyel, és mert a Don számára kifejezetten fontos a család, valószínűleg olyan túlkapásokban is részesül, mint mondjuk egy saját személyzet. Cserébe mit érdekli őt, hogy gazdája valószínűleg a legkegyetlenebb érdekember, akit ismerhet, aki saját erkölcsi kódexe szerint ítéli meg, mi a jó vagy a rossz, hol húzódik a határ a bűn és a felelősség között, vagy ugyanezzel az erővel tehet egyenlőségjelet nagylelkűség és számítás között.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárdos kifizetéseivel kapcsolatos, hetek óta tartó nyomozás eddigi eredményeiről is valamiféle ilyen világ jutott az eszébe. Ugyanis az érintett gyanúsítottak körében, mint kiderült, igencsak népszerű volt a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezetre jellemző tolvajnyelv, amelyben a közpénz elvesztette közpénz jellegét, és „uszoda” lett belőle, a szívüknek kedves pályázókból pedig olyan „úszók” lettek, akik jó eséllyel indultak a pályázatokon, pontosabban az „úszóversenyeken”.
Láthatóan irigylésre méltó volt a macskalét, csak itt hímzett kaparófa helyett több millió jutott a NER kampányát is aktívan erősítő influenszereknek, jól járt például Fásy Ádám családi vállalkozása és Mága Zoltán köre is.
Csak ami egy filmes univerzumban nevetség tárgyává válik, az a 2020-as évek Magyarországán nagyon is a valóság.
Mert a legelvakultabb rajongók is tudják, hogy azért mégiscsak túlzás a cirmosnak prémium macskaalmot vizionálni, ezeken az „úszóversenyeken” megtörténhetett viszont az is, hogy egy láthatólag csak papíron létező egyesület kapjon támogatást. Tanulságos például a Szatmár Nektárja Nonprofit Kft. esete, amelynek kézműves tökmagolaja látszólag épp annyira létezik, mint az a Szatmárról, Szatmárért, Szatmárban értékek és ismeretek nevű kulturális programsorozat, amelynek megrendezésére több millió forintot nyert el. (Ellenben nagyon is valóságos a helyi fideszes képviselő, Kovács Sándor felesége mint vezető.)
Szűkebb a gazda marka, szaporodnak a kóbor macskák, vannak, akik inkább visszafizették a támogatást, mint Muri Enikő vagy Kis Grófo. Érzik ők is, kevés lesz ide a főnök vaskos erkölcsi kódexe: mert ahogyan nehéz megindokolni, hogy egy macskának mi szüksége aranyozott etetőtálra, úgy billeg a Fidesz érve is. Miszerint, hogy a „számtalan hazugság ellenére” minden pályázat „kulturális célokat szolgált”, és ami most történik, az egy kísérlet a jogállam alapjainak felszámolására.
Csatlakozva A Keresztapa spekuláló rajongóihoz megkockáztatom, Don Corleone is hiába bizonygatta volna, hogy a macskát a sintér vitte el, azért nehéz vitába szállni azzal, hogy még egy négylábúnak is kényelmetlen lehet egy olyan munkakörnyezet, amelyet végül a simliskedés tesz toxikussá.