Donald Trump politikájának egyik legfontosabb szabálya, hogy minden helyzetben győztesnek kell látszania. Lehet szó vámokról, háborúról, választásról vagy egy régi személyes kapcsolatról: az elnök számára a tények gyakran kevésbé fontosak, mint az a történet, amelyet az események köré épít. Amíg működik az előadás, nincs vereség, legfeljebb félreértett diadal. Csakhogy egy országot hosszabb távon nem lehet televíziós műsorként vezetni.
A második Trump-elnökség mára veszélyes fogadások sorozatává vált. A vámháború kezdetén Washingtonból az a kép rajzolódott ki, hogy az Egyesült Államok térdre kényszerítheti kereskedelmi partnereit. Amikor Kína keményen válaszolt, a Fehér Ház több fenyegetését visszavette vagy enyhítette. A magasabb terhek közben megjelentek az amerikai árakban, lassították a kereskedelmet, és éppen azokat a háztartásokat terhelték, amelyeknek az elnök új aranykort ígért.
Ukrajnában egy nap alatt akart békét teremteni. A háború azonban nem hajolt meg a kampánymondatok előtt. Moszkva támadott, Kijev védekezett, Trump pedig kénytelen volt szembesülni azzal, hogy Vlagyimir Putyin számára az amerikai elnök jóindulata nem helyettesíti az orosz katonai célokat. A hangzatos ígéretből újabb bizonyíték lett arra, hogy a nemzetközi politika szereplői nem alkalmazottak a Fehér Ház tárgyalóasztalánál.
Irán esetében még nagyobb volt a tét. Trump abban bízhatott, hogy a katonai csapások gyorsan megtörik Teheránt, majd az Egyesült Államok erejétől megrendült iráni vezetés elfogadja a washingtoni feltételeket. Ehelyett elhúzódó konfliktus, törékeny megállapodások és a Hormuzi-szoros körüli állandó fenyegetés alakult ki. Az elnök egyszer békét hirdetett, máskor újabb támadásokat helyezett kilátásba. A világ egyik legfontosabb tengeri energiaútvonalán nem maradt lehetőség a rögtönzésre, az elnök mégis gyakran napi indulatai szerint változtatta üzeneteit.
Trump a politikát zéró összegű játszmának tekinti: ő akkor nyer, ha valaki más veszít. Ez működhetett üzleti alkukban. Az egyes országok között azonban ritkán születik tartós megállapodás megalázásból.
Az első elnökség idején még akadtak körülötte olyan tanácsadók, akik időnként fékezték. A második ciklusra Trump saját értelmezése szerint levonta a tanulságot: a probléma nem a hibás döntés volt, hanem az, hogy valaki megpróbálta megakadályozni. A fontos pozíciókba hűséges emberek kerültek, a szakmai ellenvélemény pedig gyanús magatartássá vált. Így tűnt el minden belső korlát, ami óvhatná őt saját rossz ösztöneitől.
A novemberi félidős választás közeledtével ennek belpolitikai következményei is láthatóvá válnak. A demokraták arra készülnek, hogy egy esetleges kongresszusi győzelem után vizsgálatok sorát indítsák el az elnök környezetének üzleti és politikai ügyeiben. A megélhetési költségek miatt elégedetlen választókat közben aligha nyugtatja meg, hogy a Trump családhoz és közvetlen köréhez kötődő üzleti vállalkozások látványosan gyarapodnak. A sorozatos rossz döntések ellenére Trump nem hajlandó meghátrálni: a visszavonulás egyet jelentene a gyengeség beismerésével. Ezért inkább tagad, támad, átírja korábbi kijelentéseit, és árulónak minősíti azokat a híveit, akik számonkérik rajta saját ígéreteit. A módszer sokáig eredményes volt. Ám egy megélhetési gondokkal küzdő szavazó kevésbé fogékony a politikai színházra, ha közben azt látja, hogy a meghirdetett jólét elmarad.
Innen válik igazán veszélyessé a helyzet. Az amerikai elnök menesztette a választási rendszerek hitelesítésében szerepet játszó kétpárti Szövetségi Választási Segítségnyújtási Bizottság megmaradt tagjait. A testület sorsa bizonytalanná vált néhány hónappal a félidős választás előtt. Mindez illeszkedik ahhoz a törekvéshez, amely nagyobb szövetségi befolyást keres az alapvetően tagállami hatáskörben működő választási rendszer felett.
A veszélyt a lépések iránya adja: a független intézmények meggyengítése, a választási tisztviselők megfélemlítése, a személyes ügyvédek és politikai szövetségesek állami pozícióba emelése, valamint az igazságügyi apparátus bevonása az ellenfelekkel szembeni küzdelembe. Az elnök egyre kevésbé fogadja el, hogy létezhet olyan döntés, amelyre nincs közvetlen ráhatása.
A következő hónapok próbája ezért jóval nagyobb lesz annál, hogy a republikánusok megtartják-e a kongresszusi többséget. Az derül ki, hogy képes-e Trump tudomásul venni egy számára kedvezőtlen választói ítéletet. A 2020-as események alapján erre nincs megnyugtató garancia. Akkor még több tisztviselő, bíró és republikánus politikus állt ellen a nyomásnak. A második ciklus egyik fő célja éppen ezeknek az ellenállási pontoknak a felszámolása.
Trump egész pályája arra épült, hogy mindig új tétet tegyen, amikor az előző fogadás rosszul alakult. Egy vállalkozó csődbe vihet egy céget, majd újat alapíthat. Egy elnök azonban az ország intézményeivel játszik. Ha novemberben vereségszagot érez, könnyen lehet, hogy ismét emeli a tétet. Ezúttal viszont Amerika demokratikus rendjét játszhatja el.