rendőrség;nyomozás;Fradiváros;

A Fradiváros Vajda Péter utcai részének egyik látványterve 2022-ből

Nyomoz a rendőrség a 25 milliárdos Kubatov-féle Fradiváros ügyében

Egyéb tájékoztatást az állásáról egyelőre nem adtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított a Fradiváros ügyében - ezt az Index megkeresésére közölte a rendőrség. Az ügy lényege, hogy a Kubatov Gábor által vezetett FTC 25 milliárd forintot kapott sportkomplexumot létesítsen a volt Építők-sporttelep területén, de nem épült semmi.

A lap felidézi, az úgynevezett Fradivárosra két részletben, 2016-ban és 2017-ben adott 14, majd 11 milliárd forintot az FTC-nek az Orbán-kormány, majd 2022-ben a kabinet határozatba foglalta, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg úgynevezett működési támogatásra, azaz feltehetően fizetésekre is fordítható. A Ferenczvárosi C közép elnevezésű szurkolói csoport június 5-én tett bejelentést az ügyben, a vonatkozó dokumentumokat pedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hűtlen kezelés gyanúja miatt továbbította a BRFK-hoz.

A rendőrség a lap megkeresésére, miszerint mi lett a július 18-án lejáró feljelentés-kiegészítés sorsa, egymondatos válasszal tudatta, nyomozást indított az ügyben.

Kubatov Gábor a Blikknek korábban úgy reagált az ügyre, hogy „a Fradivárosra fordított pénz minden fillérje a Ferencvárosban van, méghozzá pont úgy, hogy a magyar állam az adott támogatást nekünk megadta.”

A társadalom jelentős része kiváró álláspontra helyezkedett.