A Szemlélek a múlt héten megkérdezte Facebook-követőit, kit tartanak méltónak az államfői tisztségre. A legtöbb tetszésnyilvánítást Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök, a magyarországi evangélikusok közösségének volt elnöke kapta. Hivatása sokak szerint összeférhetetlen az államfői tisztséggel, pedig eddigi munkássága alapján nagyon is megfelelhetne a feltételeknek – olvasható a keresztény portálon közölt méltatásban.
Németország 2012 és 2017 közötti szövetségi elnöke, Joachim Gauck szintén evangélikus lelkész volt, ha így vesszük, akkor Fabiny Tamás megválasztása a nyugati demokráciákban éppenséggel nem volna példa nélküli – jegyezte meg a Szemlélek elemzése, hozzátéve: Magyarországon 1946 és 1948 között a református Tildy Zoltán volt az egyetlen lelkészből lett államfő.
A Szemlélek szerint Fabiny Tamás mellett szólna, hogy széles körben ismert, a köz, a média, a hívők és a nem hívők nyelvén egyaránt jól beszélő közszereplő, aki – a sokak által szintén felvetett Iványi Gáborhoz hasonlóan – képes túllátni vallása keretein. Világi körökben is nagy elfogadottságnak örvend, sőt több egyházon kívüli személy is kifejezte, hogy szívesen látná őt köztársasági elnökként.
A tizenhat évig tartó politikai kereszténység után azonban az egyházi háttér a társadalom nagy része szemében sajnálatos, de érthető módon rosszul mutat az önéletrajzban – utalt a portál Rubovszky Rita kútba esett miniszteri jelöltségére. Az ellenérvek közé tartozhat, hogy Fabiny Tamás a személyében nehezen tudná megtestesíteni állam és egyház szétválasztásának alkotmányos elvét. Igaz, mivel püspöki szolgálata már véget ért, nincs szolgálati kötöttsége.
Ráadásul éppen ő volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legkövetkezetesebb kritikusa.
Olyan esetekben is szóvá tette a Fidesz-kormány alatt tapasztalt visszásságokat, amikor annak következtében közössége állami pénzektől esett el. Volt rá eset, hogy – állítólag egyik külföldön tett megjegyzéséért, amely Orbán Viktort bírálta – idehaza feljelentették a kormánynál.
„Ha végül nem ő lesz is a következő államfő, azt azért erősen óhajthatjuk, hogy az általa képviselt szemlélet végre költözzön be a Sándor-palotába” – hangsúlyozta a Szemlélek. Olyan személy lenne méltó a posztra, aki a mindenkori, akár a szívének kedves kormány számára is felemelt mutatóujj tud lenni, ha úgy hozza a helyzet. A keresztény portál rögzítette: a NER bukása utáni hetekben jó pár jelét láthattuk annak, mekkora szükség van a hiteles államfői kontrollra. A következő köztársasági elnökkel szemben most talán ennek érvényesítése a legfontosabb elvárás.
Fabiny Tamás evangélikus püspök párhuzamot vont Luther Márton tanítása és a közmédia keddi bocsánatkérése között
