Az 56 éves szakember néhány nappal ezelőtt történelmi Európa-bajnoki címre vezette a magyar U20-as válogatottat, most pedig Chema Rodríguez utódjaként veheti át a felnőtt nemzeti csapat irányítását. A sajtóban már korábban is az egyik legesélyesebb jelöltként emlegették a korábbi 190-szeres válogatott játékost.
Chema távozása borítékolhatóvá vált, mivel a válogatott elbukta a világbajnoki selejtezőt. És a szövetségi várakozásokkal szemben a szabadkártyát sem a magyar válogatott kapta, ami azt jelenti, hogy nem lesz ott a csapat a vb-n. Márpedig ott lehet kvalifikálni az olimpiára, így ez az esély is elveszett. Elvileg az Eb-n még meg lehet szerezni a Los Angeles-i repülőjegyet, de ez a jelenlegi erőviszonyok alapján nem realitás, sokkal inkább délibábkergetés. Vagyis lényegében 2028-ig a férfi válogatott légüres térbe került.
A szövetség amúgy a mindenki által elismert, de végül a kudarc miatt leváltott Chema helyére olyan szakembert keresett, aki nemcsak ismeri a hazai kézilabdát, hanem képes új lendületet adni a válogatottnak, és hosszabb távon építkezni. Információink szerint erre a feladatra Sótonyi Lászlót találták a legalkalmasabbnak.
Távozik Chema Rodriguez, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaA döntés időzítése sem véletlen. Sótonyi néhány napja sporttörténelmet írt: a magyar férfi juniorválogatott először nyerte meg az U20-as Európa-bajnokságot. A csapat ráadásul úgy ért fel a kontinens csúcsára, hogy a torna során látványos fejlődést vezetett elő, a döntőben pedig visszavágott a korábban 16 góllal a magyar csapat fölé kerekedett svédeknek. A szakember munkáját a torna egyik legnagyobb sikerének tartják.
Sótonyi neve a kézilabdában régóta garancia. Játékosként 190-szer szerepelt a válogatottban, edzőként pedig hosszú évek óta meghatározó szereplője a hazai utánpótlásnak. Dolgozott a felnőtt válogatott másodedzőjeként, vezette a B-válogatottat, 2019 óta pedig a junior nemzeti csapat szövetségi edzője. A 2023-as junior-világbajnoki ezüstérem után most Európa-bajnoki aranyat szerzett, miközben a NEKA vezetőedzőjeként is tevékenykedik. Ilyeténképpen az utánpótlásban évek óta együtt dolgozik azokkal a játékosokkal, akik fokozatosan a felnőtt keret meghatározó alakjaivá válhatnak. Ez jelentős előnyt jelenthet, hiszen nem ismeretlen közegbe érkezik, hanem egy olyan generáció élére állhat, amelynek fejlődését maga is végigkísérte, sőt: a fejlődést ő inspirálta.

